Címke: Beharangozó, labdarúgó-cikkek

Az MLS mai játéknapján rendezik meg a Charlotte FC és a Toronto FC összecsapását, amely mindkét csapat számára kiemelten fontos a rájátszás szempontjából. A hazaiak győzelem esetén stabilizálhatják helyüket az MLS Keleti Konferenciájának első körös playoff-helyei között, míg a vendégeknek minden pontra égető szükségük van, ha el akarják kerülni az újabb lemaradást a rájátszásról.

A BTTS, vagyis „Mindkét csapat szerez gólt” típusú sportfogadásnál az a lényeg, hogy a rendes játékidőn belül mindkét csapat legalább egy gólt szerezzen. Nem számít, hogy ki nyer, csak az, hogy ne legyen gól nélküli és egyoldalú mérkőzés. Az ilyen fogadásoknál több tényezőt is érdemes figyelembe venni, hogy jó döntést hozzunk. Ezeket foglaljuk össze ebben a rovatban, valamint ajánlunk néhány aktuális BTTS-fogadási ötletet!

A labdarúgásban az egyik legelterjedtebb fogadási forma a gólok számára vonatkozó tipp, különösen az over/under 2,5-ös határ. Ennek eldöntéséhez azonban nem elegendő pusztán a tabellát vagy az előző heti eredményeket nézni. A gólszámok mögött taktikai elképzelések, edzői stílusok, játékoskeretek állapota, és sokszor az aktuális helyzet – például a tét vagy a sérülések – húzódnak meg. Ahhoz, hogy jó döntést hozzunk, az elemzésnek mélyebb szintűnek kell lennie, mint a puszta statisztikák összevetése. Lássuk részletesen és egy/több aktuális tippet is!

Az olvasók kedvenc rovatában vegyes szelvényeket próbálunk összehozni, amelyben két-három mérkőzést kombinálunk majd egy ajánlatba. Az eredő szorzó 1,7 és 2,5 között lehet, a meccskínálat függvényében. A cél, hogy minél alacsonyabb kockázati tényezővel lehessen játékba küldeni a szelvényt akár papíros változatban, akár a neten. Fosszuk ki az irodákat együtt!

Ma megkezdődik az NB1 2025/26-os idénye, a pályán a folyamatos megújulásban lévő Újpest és a Diósgyőr! Ez a meccs nem lesz 7-0, mint az a szégyenteljes meccs, viszont sokkal őszintébb és sokkal harcosabb lesz. Lássuk, mire lehet számítani!

Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! Két MLS bajnoki címre is esélyes csapat csap össze szombaton a kaliforniai Snapdragon Stadionban, ahol a Nyugati Konferencia éllovasa, a San Diego FC fogadja a remek formában érkező Nashville SC-t. Gólparádé van kilátásban!

Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! Nyugati rangadóra kerül sor az MLS-ben, a remek formában lévő Los Angeles FC fogadja a hullámzó teljesítményt nyújtó Portland Timberst. A két csapat közvetlen riválisa egymásnak a Nyugati Konferencia felsőházi helyezéseiért, így parázs meccs várható!

A Jupiler Pro League új idényének első rangadója következik, ahol az előző szezonban a felsőházban záró Antwerp fogadja a meglepetésbajnok Union SG csapatát. Mindkét együttes jelentős játékosmozgáson esett át a nyáron, így kérdéses, hogy mennyire tudják megismételni előző évi jó szereplésüket.