Címke: Beharangozó, labdarúgó-cikkek

A Tottenham jól menetel a bajnokságban, viszont a BL-ben kisiklott a héten a Monacóval szemben. Vasárnap a Sunderland lesz az ellenfelük, amely eddig pofozógépnek számít a ligában. A Bundesligában a Mainz múlt héten 4-4-et játszott a Hoffenheimmel, most pedig az Augsburggal vívhat nagy csatát. A Dárdai Pál irányított Hertha hibátlan eddig a bajnokságban, ezúttal a Schalkét fogadják a berliniek.

A Tippcsokor című rovatban megpróbálok naponta összeállítani legalább 4 /olykor csak 3/ olyan foci tippet, aminek segítségével vastagíthatjuk a zsebünket. A tippeket általában én single, vagyis csak szóló tippként ajánlom, de bárki keverheti-kavarhatja, kombinálhatja, ez már mindenkinek a maga döntése, mint ahogy az is, hogy mennyi pénzzel játssza meg őket. Ezúttal bátorkodok Olaszországból is tippet szállítani, amiket mind-mind, megtalálhattok a  Tippmixpro oldalán. Használjuk ki az online fogadás istenadta lehetőségeit!

Három mérkőzés, három olyan csapattal, amely győzött a hét közepén a Bajnokok Ligájában. A Barcelona kiütötte a Celtic-et, most a Leganes otthonába látogat. Guardiolával még mindig 100%-os a City, nem valószínű, hogy ez a sorozat most fog megszakadni. A Monaco is szépen menetel eddig, ezúttal a múlt héten magabiztos sikert arató Rennes-t fogadja.

Nagy meccsre van kilátás a Premier League ötödik fordulójának nyitómérkőzésén. Úgy tűnik, hogy idén a Chelsea és a Liverpool is magára talál, ezért remek színvonalú mérkőzésnek ígérkezik kettejük csatája. Spanyolországban a múlt héten bravúros győzelmet elérő Betisnek a Granada lesz az ellenfele pénteken este.

A Tippcsokor című rovatban megpróbálok naponta összeállítani legalább 4 /olykor csak 3/ olyan foci tippet, aminek segítségével vastagíthatjuk a zsebünket.A tippeket általában én single, vagyis csak szóló tippként ajánlom, de bárki keverheti-kavarhatja, kombinálhatja, ez már mindenkinek a maga döntése, mint ahogy az is, hogy mennyi pénzzel játssza meg őket. Ezúttal bátorkodok Olaszországból is tippet szállítani, amiket mind-mind, megtalálhattok a  Tippmixpro oldalán. Használjuk ki az online fogadás istenadta lehetőségeit!

A BL után az Európa-liga csoportköre is kezdetét veszi. Titkon a végső győzelemre is esélyesnek tartott Villareal és a Zenit sem kapott megoldhatatlan feladatot az első játéknapra. Előbbinek svájci, utóbbinak izraeli ellenfele lesz. Az eddig vergődő Southampton a BL-ből korábban búcsúzó Sparta Prahával találkozik.

A Tippcsokor című rovatban megpróbálok naponta összeállítani legalább 4 /olykor csak 3/ olyan foci tippet, aminek segítségével vastagíthatjuk a zsebünket. A tippeket általában én single, vagyis csak szóló tippként ajánlom, de bárki keverheti-kavarhatja, kombinálhatja, ez már mindenkinek a maga döntése, mint ahogy az is, hogy mennyi pénzzel játssza meg őket. Ezúttal az Európa Ligából érkeztek a tippek, amiket mind-mind, megtalálhattok a  Tippmixpro oldalán. Használjuk ki az online fogadás istenadta lehetőségeit!

2016.09. 14. Tippcsokor (BL-BL-BL)
A Tippcsokor című rovatban megpróbálok naponta összeállítani legalább 4 /olykor csak 3/ olyan foci tippet, aminek segítségével vastagíthatjuk a zsebünket. A tippeket általában én single, vagyis csak szóló tippként ajánlom, de bárki keverheti-kavarhatja, kombinálhatja, ez már mindenkinek a maga döntése, mint ahogy az is, hogy mennyi pénzzel játssza meg őket. Ezúttal bátorkodok Franciaországból is tippet szállítani, amiket mind-mind, megtalálhattok a  Tippmixpro oldalán. Használjuk ki az online fogadás istenadta lehetőségeit!

Tegnap belecsaptunk a lecsóba, megindult a futballgyár a legmagasabb rétegekben is. Ma újabb négy csoport, újabb nyolv mérkőzés. Lássukl táviratilag, mire is számíthatunk. A tippeket ma is a Tippmixpro ajánlatából kölcsönöztük!

Remek mérkőzéseket és sok gólt hozott a Bajnokok Ligája keddi játéknapja, hasonló folytatásban reménykedünk a szerdai napot illetően. A BL egyetlen magyar résztvevője, Nikolics Nemanja is pályára lép a Legia színeiben a Dortmund ellen. A Real Madrid a Sportingot fogadja, vajon a madridiak is kiütéses sikert aratnak, akárcsak tegnap a Barca?  A Porto pedig a Köbenhavnt látja vendégül.