Címke: Röpte, tenisz-cikkek

Decemberben pihennek a teniszező hölgyek, illetve sokan már javában a 2017-es szezonra készülnek. Két új királynőt is avathattunk idén, hiszen Kerber lett az új világelső, Cibulkova pedig az újdonsült világbajnok. Egy kérdés azonban még nyitva maradt. Ki lesz 2016-ban a legszebb a női tenisz mezőnyben? A holtszezonban erre hívunk segítségül titeket olvasókat. Ma Stollár Fanny – Laura Robson, és Maria Kirilenko – Heather Watson párbajok lesznek.

Decemberben pihennek a teniszező hölgyek, illetve sokan már javában a 2017-es szezonra készülnek. Két új királynőt is avathattunk idén, hiszen Kerber lett az új világelső, Cibulkova pedig az újdonsült világbajnok. Egy kérdés azonban még nyitva maradt. Ki lesz 2016-ban a legszebb a női tenisz mezőnyben? A holtszezonban erre hívunk segítségül titeket olvasókat. Ma Goerges - Giorgi, és Hingis - Svitolina párbajok lesznek.

Amint beköszönt tartósan a hideg időjárás, a világ jégcsarnokaiban már javában zajlanak a bajnokságok. A jégkorong sportág mindig is kiemelt volt a Tipplapon, így lesz ez idén is, de összevonjuk az összes korong-cikket, elemzéseket és infókat egy brainstorming rovatban, ahol többek között rendszeres vendég lesz Bodicsek és az európai jégkorong, ToMMo és az NHL, illetve várunk minden kedves, jégkorong-rajongó és szakértő olvasónkat, hogy osszák meg velünk gondolataikat a napi aktualitásokkal kapcsolatban! Több szem többet lát, reccsenjenek a fogadóirodák palánkjai, gyűjtsünk be sok nyereményt! Az események szorzóját a Tippmixpro ajánlatából választottuk.

Decemberben pihennek a teniszező hölgyek, illetve sokan már javában a 2017-es szezonra készülnek. Két új királynőt is avathattunk idén, hiszen Kerber lett az új világelső, Cibulkova pedig az újdonsült világbajnok. Egy kérdés azonban még nyitva maradt. Ki lesz 2016-ban a legszebb a női tenisz mezőnyben? A holtszezonban erre hívunk segítségül titeket olvasókat. Ma Puig - Azarenka, és Bouchard - Stephens párbajok lesznek.

Decemberben pihennek a teniszező hölgyek, illetve sokan már javában a 2017-es szezonra készülnek. Két új királynőt is avathattunk idén, hiszen Kerber lett az új világelső, Cibulkova pedig az újdonsült világbajnok. Egy kérdés azonban még nyitva maradt. Ki lesz 2016-ban a legszebb a női tenisz mezőnyben? A holtszezonban erre hívunk segítségül titeket olvasókat. Ma Cibulkova - Putintseva, és Hantuchova - Cirstea párbajok.  

Decemberben pihennek a teniszező hölgyek, illetve sokan már javában a 2017-es szezonra készülnek. Két új királynőt is avathattunk idén, hiszen Kerber lett az új világelső, Cibulkova pedig az újdonsült világbajnok. Egy kérdés azonban még nyitva maradt. Ki lesz 2016-ban a legszebb a női tenisz mezőnyben? A holtszezonban erre hívunk segítségül titeket olvasókat. Miss Tenisz Tipplap 2016.

2016.11. 29. Tenisz brainstorming
Ez a rovat némileg hasonlít a Tippek trükkökhöz annyiban, hogy kicsit megpróbáljuk bevonni a teniszt-kedvelő olvasóinkat a mindennapi fejtörésbe, hogy mikor melyik játékosnak szavazzunk bizalmat. A tenisz kiváló fogadási lehetőség, hiszen csak két kimenetel van! A férfivonal és a női vonal is megjelenik, de a párosokat sem hagyjuk figyelmen kívül. Kommentekben rakjuk ki az ötleteinket mi is és természetesen oda várjuk a Ti javaslataitokat is! Természetesen nem csak a papíros Tippmix ajánlatából csemegézünk, hanem a Tippmixpro meccseit is szemlézzük! Sok sikert mindenkinek!

2016.11. 28. Tenisz brainstorming

2016.11. 27. Tenisz brainstorming