Címke: tippmix

Hát papíron még mindkettőnek van matematikai esélye a célját elérni- (MTK: 3. hely, Kecskemét: bent maradás), de gyakorlatilag, mindketten bukták ezt a projektet. A bács-vármegyei vendégek hátránya már túl sok ahhoz, hogy behozzák, míg a fővárosi kék-fehérek riválisa az a Győri ETO, amely jelen pillanatban a legjobb formában lévő magyar csapat az NB1-ben. Kérdés az, ki nyeri a csalódottak csatáját ma a Hungária körúton!

Egy rendkívüli téttel bíró meccs következik az NB1 hajrájában, ahol a megmaradó egy kieső hely elkerüléséért harcoló Debrecen a favágás fővárosába, Felcsútra látogat, ahol a bajnoki címért küzdő Puskás Akadémia lesz az ellenfele. Vajon beigazolódik a papírforma, vagy El Maestrónak lesz valami megoldása a, hogy is fogalmazzak finoman, kemény- és harcos futballt játszó Puskás Akadémia ellen.

Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A nemzetközi kupaindulásról álmodó Mallorca hazai pályán fogadja a már biztosan kiesett Real Valladolid csapatát a La Liga hétvégi fordulójában. Tét itt már csak a hazai pályán játszó Mallorcának van!

Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! Két eltérő mentális állapotban lévő csapat találkozik Madridban a La Liga mai játékapján. A Bajnokok Ligája-helyét már szinte biztosra vevő Atlético Madrid fogadja az európai kupaszereplésért még küzdő, de formán kívüli Real Sociedadot.

Két európai kupaindulásra esélyes csapat feszül egymásnak a Premier League hajrájában! A nyolcadik helyen álló Bournemouth a hetedik Aston Villát fogadja. Mindkét együttes lendületet vett az elmúlt fordulóban, a hazai gárda történelmi győzelmet aratott az Arsenal otthonában, míg a birminghamiak otthon javították a kupabúcsú okozta sebeket. A tét nagy, ezért feszült, pörgős meccsre van kilátás!

Óriási téttel bíró rangadóra kerül sor szombaton a Stadio Olimpicóban, ahol a Bajnokok Ligája-helyekért küzdő Lazio és Juventus csap össze – a két patinás klub pontazonossággal áll a Serie A negyedik helyéért folytatott kiélezett harcban, így egy vereség akár végzetes is lehet.

Közkedvelt fogadási forma az, amikor egy adott meccsen mindkét féltől várjuk azt, hogy betaláljon az ellenfél hálójába. Általában jó szorzókat adnak rá, így könnyedén beilleszthetőek egy kétmeccses szelvénybe, de gyakran single is megállják a helyüket. Ma az erősen gólgazdag ausztrál A League a helyszín és a német Bundesliga!

Egy labdarúgó-mérkőzésen a gólokra is fogadhatunk. Kedvelt módszer az OVER-UNDER. Egy alap határszám mindig adott ez a 2,5 gól. Általában jó szorzókat adnak rá, így könnyedén beilleszthetőek egy kétmeccses szelvénybe, de gyakran single is megállják a helyüket. Ma Olaszország, Franciaország, Argentína és Ausztria a fő célpontok! Érdemes kattintani!

Az olvasók kedvenc rovatában vegyes szelvényeket próbálunk összehozni, amelyben két-három mérkőzést kombinálunk majd egy ajánlatba. Az eredő szorzó 1,7 és 2,5 között lehet, a meccskínálat függvényében. A cél, hogy minél alacsonyabb kockázati tényezővel lehessen játékba küldeni a szelvényt akár papíros változatban, akár a neten. Fosszuk ki az irodákat együtt!

A FIBA Bajnokok Ligája Final Four első elődöntőjében az elmúlt évek egyik legeredményesebb klubja, a kétszeres bajnok Tenerife csap össze a Galatasarayjal. A mérkőzés kulcsa az lehet, hogy a remek formában lévő és összeszokott spanyol együttes képes-e kihasználni a törökök gyengébb védelmét és sérüléseit.