2025.10. 07.

A Nap Tippje: Arsenal - Lyon nők

A Nap Tippje: Arsenal - Lyon nők

A női Bajnokok Ligája új formátuma kezdődik, amelynek mai, első játéknapján az Arsenal hazai körülmények között fogadja a Lyon csapatát. A találkozó nemcsak a két klub rangja miatt különleges, hanem azért is, mert az előző szezon elődöntőjében éppen az Arsenal ütötte el a Lyont a döntőbe jutástól.

  • A címvédő Arsenal a 2025–26-os idényt nagy lendülettel kezdte, hiszen a májusi lisszaboni döntőben aratott, Barcelona elleni diadal után a bajnokságban is jól indított. A Gunners magabiztos győzelmeket aratott a London City Lionesses és a West Ham United ellen, ám ezt követően megtorpant a lendület. Az elmúlt három mérkőzésükön nem tudtak nyerni, két döntetlent játszottak az Aston Villa és a Manchester United ellen, majd az előző fordulóban elszenvedték szezonbeli első vereségüket a Manchester City otthonában. Az Arsenal jelenleg az ötödik helyen áll a bajnokságban, öt ponttal lemaradva a Chelsea mögött. Most a Bajnokok Ligája nyitómeccse előtt újra bizonyítani szeretnének, és motivációt meríthetnek abból a 4–1-es idegenbeli győzelemből, amellyel áprilisban épp a Lyon ellen jutottak tovább az elődöntőben.
  • A Lyon a női futball történetének legsikeresebb klubja, és az új idényben célja, hogy kilencedik alkalommal hódítsa el az európai trófeát – ami 2022 óta nem sikerült. A csapat új vezetőedzővel, a Barcelonát korábban irányító Jonatan Giraldezzel vágott neki a szezonnak, aki villámrajtot vett a francia élvonalban. A Lyon négy egymást követő bajnokin diadalmaskodott, ezek során 19 gólt szerzett, köztük egy 6–0-s sikert a PSG ellen és egy 8–1-es győzelmet a Lens otthonában. A csapat ezzel egyedüliként őrzi hibátlan mérlegét a francia bajnokságban, és hét győzelemnél jár zsinórban, mióta tavasszal súlyos vereséget szenvedett az Arsenaltól.
  • Bár az Arsenal a címvédő, formája hullámzó, míg a Lyon lendületesen és gólzáporosan kezdte az idényt, így minden adott egy nyílt, támadó szellemű mérkőzéshez. Az angolok hazai pályán igyekeznek javítani a bajnoki botlások után, míg a francia bajnoknál hatalmas önbizalom és támadóerő jellemzi az együttest. A statisztikák és a formák alapján mindkét fél képes lesz gólt szerezni: az Arsenal otthon ritkán marad gól nélkül, a Lyon pedig az utóbbi meccsein átlagosan közel öt gólt lőtt. A várakozások szerint ezúttal is látványos, fordulatos összecsapásra számíthatunk, ahol mindkét csapat betalálhat és legalább három találat is lesz.

Ha tetszenek tartalmaink, kérjük, támogasd a munkánkat és regisztrálj a Tippmixpróra ITT! Sok sikert mindenkinek! 

tipp
Arsenal - Lyon
Mindkét csapat szerez gólt + több mint 2,5 gól a mérkőzésen | 1.58 | (8/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

A svéd bajnokságban a Kalmar hazai pályán fogadja a sorozatban három győzelemmel érkező Malmö együttesét, egy olyan találkozón, amelyen a hazai pálya ereje és a vendégek támadójátéka is fontos tényező lehet.

A BTTS, vagyis „Mindkét csapat szerez gólt” típusú sportfogadásnál az a lényeg, hogy a rendes játékidőn belül mindkét csapat legalább egy gólt szerezzen. Nem számít, hogy ki nyer, csak az, hogy ne legyen gól nélküli és egyoldalú mérkőzés. Az ilyen fogadásoknál több tényezőt is érdemes figyelembe venni, hogy jó döntést hozzunk. Ezeket foglaljuk össze ebben a rovatban, valamint ajánlunk néhány aktuális BTTS-fogadási ötletet!

A labdarúgásban az egyik legelterjedtebb fogadási forma a gólok számára vonatkozó tipp, különösen az over/under 2,5-ös határ. Ennek eldöntéséhez azonban nem elegendő pusztán a tabellát vagy az előző heti eredményeket nézni. A gólszámok mögött taktikai elképzelések, edzői stílusok, játékoskeretek állapota, és sokszor az aktuális helyzet – például a tét vagy a sérülések – húzódnak meg. Ahhoz, hogy jó döntést hozzunk, az elemzésnek mélyebb szintűnek kell lennie, mint a puszta statisztikák összevetése. Lássuk részletesen és néhány aktuális tippet is!