Az MLS mai játéknapján rendezik meg a Charlotte FC és a Toronto FC összecsapását, amely mindkét csapat számára kiemelten fontos a rájátszás szempontjából. A hazaiak győzelem esetén stabilizálhatják helyüket az MLS Keleti Konferenciájának első körös playoff-helyei között, míg a vendégeknek minden pontra égető szükségük van, ha el akarják kerülni az újabb lemaradást a rájátszásról.
- A Charlotte FC a közelmúltban hatalmas formajavulást mutatott be, hiszen június és július között feltámadtak és elindultak felfelé a tabellán. A csapat júniusban még egyetlen pontot sem szerzett, ám júliusban veretlenek, sorozatban három bajnokit nyertek meg, és ezzel a Keleti Konferencia hetedik helyén állnak. A playoff-sorsuk a saját kezükben van, de hibázásra nincs nagy mozgásterük, hiszen csupán három pont választja el őket a rájátszásról lemaradó Chicago Fire-től. Dean Smith együttese hazai pályán is stabil, immár négy meccs óta veretlenek a Bank of America Stadionban, és egy újabb győzelemmel vagy döntetlennel beállíthatják történetük leghosszabb hazai veretlenségi sorozatát. Érdekesség, hogy háromszor is hátrányból fordítottak idén az MLS-ben, ezek közül kétszer a saját közönségük előtt. A Toronto ellen kifejezetten jó mérlegük van, hiszen az utolsó négy egymás elleni meccsükből hármat megnyertek, köztük egy 3-2-es sikert a tavalyi idényben.
- A Toronto FC továbbra is gyenge formában van, hiszen a Nashville SC elleni 1-0-s vereség már a hetedik olyan bajnokijuk volt a 2025-ös szezonban, amelyet szoros eredménnyel, egy góllal veszítettek el. Ez a gyengeség az egyik oka annak, hogy jelenleg nyolc ponttal vannak lemaradva a keleti rájátszás utolsó helyét birtokló New York Red Bulls mögött, és zsinórban ötödik évükben maradhatnak le a playoffról. Mindazonáltal az idei öt győzelmük közül hármat idegenben szereztek, és ezekben a meccsekben csupán egyszer kaptak gólt. Ugyanakkor Robin Fraser csapata tíz pontot is elhullajtott már idén úgy, hogy megszerezték a vezetést, ami szintén hozzájárulhat a gyenge helyezésükhöz. A Torontónál továbbra is sok a hiányzó! Ola Brynhildsen és Deybi Flores bokasérülés miatt, de Henry Wingo, Zane Monlouis és Nicksoen Gomis szintén kimaradtak legutóbb, ahogyan Raoul Petretta fejsérülése miatt maródi. Az egyetlen pozitív statisztikai kapaszkodójuk, hogy győzelem esetén elérhetik a tavalyi szezon négy idegenbeli sikerét, ám Charlotte-ban eddig csak egyszer tudtak nyerni, még 2022-ben.
- A hazaiak jó formában vannak, sorozatban három győzelmet arattak, stabilak hazai pályán, és komoly motiváció hajtja őket a playoff-hely megtartásáért. Támadójátékuk is hatékony, amit a legutóbbi Atlanta elleni három szerzett gól is mutat. Ezzel szemben a Toronto továbbra is szenved a szoros mérkőzéseken, hiányos a kerete, és támadásban is gyengélkedik, hiszen ebben a hónapban minden találkozón legfeljebb egy gólt szereztek. Mindezek alapján jó esély az, hogy a Charlotte otthon tartja a három pontot!



Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!