A legendás Maracanában találkozik ma a Fluminense és a Juventude. A találkozó mindkét fél számára nagy tétet hordoz, a hazaiak a nemzetközi kupaindulásért küzdenek, míg a vendégek a kiesés elkerüléséért harcolnak. Az előjelek és az aktuális formák alapján a mérkőzés gólgazdag összecsapásnak ígérkezik, ahol a Fluminense egyértelmű esélyesként léphet pályára.
- A Fluminense jelenleg a bajnokság hetedik helyén áll, felemás eredményeket ér el, de most jó sorozat elé néznek, hiszen októberben négy bajnoki mérkőzéséből hármat hazai pályán játszik. A Maracanában kifejezetten erősek! Az utóbbi öt hazai bajnoki találkozójukból négyet megnyertek, és az idei szezonban elért tizenegy győzelmükből nyolc is itt született. Luis Zubeldía együttese hazai környezetben ritkán enged kettőnél több gólt, és eddig még egyszer sem kapott ki, ha előnnyel vonult a szünetre. Bár az előző fordulóban 2–1-es vereséget szenvedtek a Mirassol ellen, a csapat így is magabiztosan uralja a hazai meccseit. A Juventude ellen különösen kedvező a mérlegük, immár hat hazai találkozó óta veretlenek velük szemben, igaz kettejük párharcában sok a döntetlen. Ma viszont van esély nyerni!
- A Juventude számára a helyzet jóval kilátástalanabb! A gárda a tabella alsó régiójában, a kiesőzónában található, miután a Palmeiras elleni 4–1-es vereséget szenvedtek. A csapat augusztusban még tíz pontot szerzett hat mérkőzésen, ám azóta hatmeccses nyeretlenségi sorozatban van, ezalatt mindössze kétszer szerzett pontot és csak három gólt lőtt. A gyenge támadójáték mellett a védekezés is komoly gondot okoz, eddig 52 gólt kaptak, és ezek több mint fele, 35 találat idegenben született. Bár az utóbbi négy vendégmeccsükből kettőt kapott gól nélkül hoztak le, a statisztikák összességében a védekezés gyengeségét mutatják. Ráadásul több kulcsjátékosuk is sérüléssel bajlódik, köztük Gabriel Veron, Wilker Ángel és Nata Felipe, ami tovább nehezíti a helyzetüket.
- A Flu az esélyese a mérkőzésnek, hiszenhazai pályán szinte legyőzhetetlen, miközben a Juventude idegenben gyenge. A Fluminense otthon rendszeresen több helyzetet alakít ki, miközben a Juventude védelme gyenge. A vendégek ugyan időnként képesek betalálni, de sokkal inkább a támadások túlzott kockáztatása jellemzi őket, ami még több gólt eredményezhet a másik oldalon. Mindezek alapján a találkozón a hazai győzelem mellett, reálisan három vagy több gól is várható!



Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!