2025.07. 28.

A Nap Tippje: Helsingborg – Varberg

A Nap Tippje: Helsingborg – Varberg

Hétfő este két élcsapat találkozik a svéd másodosztályban, ám teljesen eltérő formában várják az összecsapást. A Helsingborg fantasztikus sorozatban van, hiszen három győzelmet aratott zsinórban, és egyre közelebb kerül a feljutási rájátszáshoz. A Varberg pedig az elmúlt három bajnokin mindössze egy pontot szerzett, és legutóbb hazai pályán kapott ki 2-0-ra a Sundsvalltól. A két csapat formája alapján a Helsingborg tűnik esélyesebbnek, de nem lesz könnyű meccs!

  • A Helsingborg számára ez a harmadik szezon, amit a másodosztályban tölt el, de minden évben megpróbál feljutni az élvonalba. Idén borzasztóan kezdték az idényt, az utóbbi hetek remek sorozata révén már csak négy pontra vannak a feljutási rájátszást érő helyektől. Kleber Saarenpaa csapata három győzelmet aratott zsinórban, legutóbb idegenben, az Utsikten otthonában nyertek 2-1-re. A mérkőzésen sokáig hátrányban voltak, de a második félidő hajrájában két gólt szereztek, így mindhárom pontot elhozták. A keret a nyári átigazolási időszakban nem változott jelentősen, egyetlen érkezőjük Alexander Johansson, aki a Brommapojkarnától csatlakozott. A támadó már be is mutatkozott, és két gólt lőtt Utsikten ellen, így várhatóan most is a kezdőben kap helyet. A gárda lendületben van, hazai pályán most arra készülnek, hogy legyőzzék a liga egyik legjobbját!
  • A Varberg szintén a Superettan egyik élcsapata, és mindössze három pont választja el a listavezető Orgryte és Kalmar duótól. Formájuk azonban az utóbbi időben visszaesett, hiszen az elmúlt három bajnokin mindössze egyetlen pontot szereztek. Az előző fordulóban hazai pályán kaptak ki 2-0-ra a Sundsvalltól, ahol bár több helyzetet is kidolgoztak, gyenge befejezéseik miatt nem tudtak pontot szerezni. A csapat a nyári átigazolási időszakban sem volt különösebben aktív, eddigi egyetlen érkezőjük a Mjallbytől igazolt szélső, Calwin Kabuye, aki legutóbb csereként lépett pályára.
  • A két csapat teljesen ellentétes formában érkezik a találkozóra, és ez komolyan befolyásolhatja az eredményt. A Helsingborg az elmúlt három meccsét egyaránt megnyerte, 9:2-es gólkülönbséggel, míg a Varberg ugyanezen időszakban csak két gólt szerzett és egyszer sem győzött. A hazai pálya előnye is őket segíti, így egy kis szerencsével meglehet a győzelem!

HA TETSZENEK CIKKEINK ÉS OLVASÓJA VAGY A TIPPLAPNAK, KÉRJÜK SEGÍTSD MUNKÁNKAT AZZAL, HOGY IDE KATTINTVA REGISZTRÁLSZ A TIPPMIXPRÓRA ÉS ÍGY KÜLDÖD JÁTÉKBA TIPPJEIDET. SOK SIKERT KÍVÁNUNK! 

tipp
Helsingborg – Varberg
Helsingborg nyer | 2.45 | (7/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
Az Udinese fogadja a Comót húsvéthétfőn, 12.30 órakor az olasz élvonal (Serie A) 31. fordulójában. A házigazdákat mind a kiesőzónától, mind Európától tisztes távolság választja el, így különösebb tét nélkül játszhatnak a szezon folytatásában. Ezzel szemben Cesc Fábregas legénysége a klub történetének első Bajnokok Ligája-szerepléséért harcol.

Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. A dobogós helyért hajtó Villarreal a bennmaradásért küzdő Villarreal vendége lesz.