2025.02. 06.

A Nap Tippje: Real Sociedad - Osasuna (Spanyol kupacsata Baszkföldön!)

A Nap Tippje: Real Sociedad - Osasuna (Spanyol kupacsata Baszkföldön!)

A Real Sociedad és az Osasuna néhány nappal a bajnoki összecsapásuk után ismét találkozik, ezúttal a Király Kupa negyeddöntőjében. Mivel a kupagyőzelem már nincs messze, biztosak lehetünk abban, hogy mindkét gárda maximális motivációval vág neki ennek a mérkőzésnek!

  • A Real Sociedad formája az utóbbi időben hullámzó, hiszen az elmúlt öt mérkőzéséből négyet elveszített. A La Ligában a Valencia és a Getafe is felülmúlta őket, míg az Európa Konferencia Ligában a Lazio ellen is vereséget szenvedtek. Bár a PAOK elleni győzelemmel bebiztosították a továbbjutásukat a nemzetközi porondon, a hétvégén ismét botlottak az Osasuna ellen, amely 2-1-re múlta felül őket. Az utóbbi hat bajnokijukon mindössze négy pontot szereztek, így visszacsúsztak a tabella 11. helyére. Most viszont a kupára összpontosítanak, ahol a negyeddöntőbe jutásért Jove Espanolt, Conquensét, Ponferradinát és Rayo Vallecanót ejtették ki. Hazai pályán különösen erősek, hiszen az utóbbi kilenc mérkőzésükből hetet megnyertek minden sorozatot figyelembe véve.
  • Az Osasuna ezzel szemben a klubtörténelem első nagy trófeájára hajt, miután a 2022-es Copa del Rey-döntőben elbukott a Real Madrid ellen. A mostani kiírásban Chiclana, Ceuta és Tenerife után az Athletic Bilbaót is kiejtették egy kiélezett 3-2-es sikerrel. A kupadiadal után a bajnokságban két döntetlent játszottak a Rayo Vallecano és a Las Palmas ellen, majd a hétvégén megszerezték első La Liga-győzelmüket november óta, éppen a Real Sociedad ellen. A tabellán ezzel a nyolcadik helyre léptek előre. Az Osasuna számára biztató jel, hogy az utóbbi két idegenbeli mérkőzésüket megnyerték a Real Sociedad vendégeként, legutóbb októberben 2-0-ra diadalmaskodtak a Reale Arenában.
  • A mérkőzés várhatóan szoros lesz, de a hazai pálya előnye a Real Sociedadnak kedvez. A baszkok az utóbbi időben megbízhatóan teljesítenek otthon, és bár az Osasuna önbizalommal telve érkezik, a Sociedad esélyesebb a továbbjutásra és egy szoros mérkőzésen kevesebb, mint 3 gólt várhatunk.

KÉRJÜK, SEGÍTSD A MUNKÁNKAT ÉS A TIPPMEZŐRE VAGY ERRE A FELIRATRA KATTINTVA, REGISZTRÁLJ A MEGÚJULT TIPPMIXPRÓRA AHHOZ, HOGY JÁTSSZ! KÖSZÖNJÜK! 

tipp
Real Sociedad - Osasuna
kevesebb mint 2,5 gól a mérkőzésen | 1.60 | (7/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
eden12 2025-02-06 18:28:47
✌️

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.02.06. 19:30
Real Sociedad - Osasuna
Ki jut tovább?
Osasuna
2.78 2 - 0
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 2780
tom21 2025-02-06 06:21:16
Valóban Olasz......
Barnamedve 2025-02-06 07:20:16
- Sziasztok! A címben úgy felejtettétek a tegnapi mondatot!
- Szia! Javítottam! Köszönöm, hogy szóltál!

Ennek egy normális helyzetben így kellene kinézni! Nem miattam nem sikerült. :)

további tippjeink a Foci világából

Rendezte a sorait az Almere, ennek köszönhetően akár még a rájátszásra is oda érhet a társulat. Ma kvázi kötelező feladat vár a házigazdára.
Rendezte a sorait az Almere, ennek köszönhetően akár még a rájátszásra is oda érhet a társulat. Ma kvázi kötelező feladat vár a házigazdára.
Stabilan vezeti a holland másodosztályt a Hága - ma az Emmen érkezik hozzá. Mutatjuk a kombi-tippet!
Stabilan vezeti a holland másodosztályt a Hága - ma az Emmen érkezik hozzá. Mutatjuk a kombi-tippet!
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A holland élvonalban a kiesés ellen küzdő Excelsior hazai körülmények között fogadja a középcsapat Groningent.
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A holland élvonalban a kiesés ellen küzdő Excelsior hazai körülmények között fogadja a középcsapat Groningent.