2024.06. 03.

A Tipplap szelvénye – 2024.06.03 (Norvég szelvény!)

A Tipplap szelvénye – 2024.06.03 (Norvég szelvény!)

Az olvasók kedvenc rovatában vegyes szelvényeket próbálunk összehozni, amelyben két-három mérkőzést kombinálunk majd egy ajánlatba. Az eredő szorzó 1,7 és 2,5 között lehet, a meccskínálat függvényében. A cél, hogy minél alacsonyabb kockázati tényezővel lehessen játékba küldeni a szelvényt akár papíros változatban, akár a neten. Fosszuk ki az irodákat együtt!

Ír bajnokság:

  • St Patrick's Athletic – Dundalk (7.-10.): A St. Patrick a hetedik helyen áll és a legutóbbi győzelme után április óte először győzhet kétszer egymás után, hiszen ma az utolsó helyen áll Dundalk lesz a vendég. A Szentek az új vezetés alatt egyre nagyobb önbizalommal rendelkeznek a Galway United elleni legutóbbi sikert követően, míg a vendék a Derry City ellen begyűjtött pontra szeretnének építeni. Miután nem sikerült kivezetnie az Ír Köztársaságot a nyári németországi Európa-bajnokságra, Stephen Kenny távozott a nemzeti csapat éléről, és most a St Patrick's-ben vezeti a csapatot, az 52 éves szakember első négy mérkőzésén négy pontot szerzett. Kenny mester bízik abban, hogy a Dundalk legyőzésével, amely még nem szerzett három pontot idegenben, ismét hazai győzelmet könyvelhet el. De mivel a vendégeknél is volt edzőváltás és kicsi fejlődés érzékelhető, figyelembe kell venni a döntetlent is. 1X a tipp.
  • Derry City - Waterford United (2.-4.): A negyedik helyezett hétfő este a második helyezetthez utazik az ír bajnokság Premier Division hétfői játéknapján, a vendég Waterford United a házigazda Derry City ellen szeretné folytatni jó formáját. Két nagyon jó csapatról beszélünk, így ma jó kis mérkőzésre lehet számítani. A Waterford a legutóbbi hat bajnoki meccséből ötöt megnyert, és ezzel feljött a tabella negyedik helyére, négy pontra lemaradva a második helyezett Derry mögött. Ez egy nagyon izgalmas mérkőzésnek ígérkezik, hiszen a Derry otthon erős, de a Waterford az utóbbi időben kiváló formában van. Ezen a meccsen mindhárom kimenetelre van esély, viszont az biztos, hogy szoros meccs lesz! A Waterford kiváló formája miatt ha nyer is a hazai csapat, akkor is csak maximum egy góllal! Tipp: 0-2 hendikepről vendég.

KÉRJÜK, SEGÍTSD A MUNKÁNKAT ÉS A TIPPMEZŐRE VAGY ERRE A FELIRATRA KATTINTVA, REGISZTRÁLJ A MEGÚJULT TIPPMIXPRÓRA AHHOZ, HOGY JÁTSSZ! KÖSZÖNJÜK!

tipp
St Patrick's Athletic – Dundalk & Derry City - Waterford United
1X + Waterford +2 | 1.86 | (8/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
tom21 2024-06-03 15:52:26
Szép Norvég lett....

további tippjeink a Foci világából

Rendezte a sorait az Almere, ennek köszönhetően akár még a rájátszásra is oda érhet a társulat. Ma kvázi kötelező feladat vár a házigazdára.
Rendezte a sorait az Almere, ennek köszönhetően akár még a rájátszásra is oda érhet a társulat. Ma kvázi kötelező feladat vár a házigazdára.
Stabilan vezeti a holland másodosztályt a Hága - ma az Emmen érkezik hozzá. Mutatjuk a kombi-tippet!
Stabilan vezeti a holland másodosztályt a Hága - ma az Emmen érkezik hozzá. Mutatjuk a kombi-tippet!
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A holland élvonalban a kiesés ellen küzdő Excelsior hazai körülmények között fogadja a középcsapat Groningent.