2024.08. 28.

A Tipplap szelvénye – 2024.08.28 (Angol Ligakupa-szelvény!)

A Tipplap szelvénye – 2024.08.28 (Angol Ligakupa-szelvény!)

Az olvasók kedvenc rovatában vegyes szelvényeket próbálunk összehozni, amelyben két-három mérkőzést kombinálunk majd egy ajánlatba. Az eredő szorzó 1,7 és 2,5 között lehet, a meccskínálat függvényében. A cél, hogy minél alacsonyabb kockázati tényezővel lehessen játékba küldeni a szelvényt akár papíros változatban, akár a neten. Fosszuk ki az irodákat együtt!

  • Colchester United – Brentford: A házigazdák az első fordulóban szűk 4-3-as büntetőkkel győzték le a Readinget, míg a vendégeknek ez lesz az első EFL-kupa-mérkőzésük a szezonban. A Colchester a Liga 2 tagja, legutóbb is 22. helyen végzett 45 pontjával alig a vörös vonal felett. Danny Cowley, aki 2024 januárjában vette át a csapat irányítását, arra törekszik, hogy ebben a szezonban a csapatot a kieső zónából kivezesse, és elfogadható formában kezdték a szezont, hangsúlyozom, a Liga 2-ben! A Brentford a Premier Liga tagja! A tavalyi volt a legnehezebb éve a csapatnak az élvonalban, hiszen 20 ponttal kevesebbel, mindössze 39 ponttal zárt, mint az előző évben, bár így is kényelmesen, 13 ponttal elkerülték a kieső zónát. Idén a Méhek 2-1-re legyőzték a Crystal Palace-t az új Premier League-kampány erős nyitányán, majd a legutóbbi találkozón 2-0-s vereséget szenvedtek a Liverpooltól. Nekik is kiváló lehetőség a Ligakupa arra, hogy lendületbe jöjjenek. Minőségi különbség van, vendéggyőzelem az esélyes! VENDÉG
  • AFC Wimbledon - Ipswich Town: A Premier League újonca, az Ipswich Town a fővárosba utazik, hogy szerdán az AFC Wimbledon ellen lépjen pályára az EFL Kupa második fordulójában. A két klub még 2022-ben is ugyanabban az osztályban játszott, de mára már három liga választja el őket egymástól, ami nagyrészt az Ipswich kiváló fejlődésének köszönhető. Mondhatni, az Ipswich-et bedobták a mély vízbe. Előbb a Liverpoolt fogadták, majd mentek Manchesterbe a Cityhez! Vereség lett a vége mindkét helyen, hiszen jócskán erősebb gárdákkal kellett farkasszemet nézni, de Szmodics megszerezte a vezetést Manchesterben és a Liverpool ellen is harcolt, hajtott a gárda. A Wimbledon célja, hogy visszaverekedjék magukat a League One-ba. A klub az új idényt is erősen kezdte, három bajnokságban öt meccsen négy győzelmet aratott. Kiváló lehetőség McKenna mester számára, hogy egy kis lendületet adjon az Ipswich-nek egy győzelemmel. Nagy a minőségi különbség, nyerhet a vendégegyüttes! VENDÉG

KÉRJÜK, SEGÍTSD A MUNKÁNKAT ÉS A TIPPMEZŐRE VAGY ERRE A FELIRATRA KATTINTVA, REGISZTRÁLJ A MEGÚJULT TIPPMIXPRÓRA AHHOZ, HOGY JÁTSSZ! KÖSZÖNJÜK!

tipp
Colchester United – Brentford & AFC Wimbledon - Ipswich Town
Brentford nyer + Ipswich nyer | 1.82 | (8/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A címvédésért hajtó Manchester City az Etihadban fogadja azt a Sunderlandet, amely az elmúlt hetekben bizonyította, hogy bárki ellen képes felvenni a versenyt.
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A címvédésért hajtó Manchester City az Etihadban fogadja azt a Sunderlandet, amely az elmúlt hetekben bizonyította, hogy bárki ellen képes felvenni a versenyt.
A szenvedő Liverpool Leedsbe látogat.
A szenvedő Liverpool Leedsbe látogat.
A forduló nyitómérkőzésén a javuló eredményeket produkáló Villához látogat az éllovas Arsenal.
A forduló nyitómérkőzésén a javuló eredményeket produkáló Villához látogat az éllovas Arsenal.