A tavalyi idény végén a feljutás kapujában elbukó Middlesbrough a Championship újoncát, a Lincoln Cityt fogadja. Mindkét csapat továbbjutott az EFL-kupa első fordulójából.
- A Middlesbrough az elmúlt kilenc idényből nyolcszor a Championship felső felében végzett, és továbbra is elszántan ostromolja a Premier League kapuját. Kim Hellberg együttese az előző szezonban sokáig a Coventry City mellett a feljutást érő helyeken haladt, ám a Riverside Stadionban az Oxford United, a Leicester City és a Portsmouth ellen elveszített pontok, valamint a gyenge helyzetkihasználás végül keresztülhúzta számításait. A nyáron Will Lankshear végleges megszerzésével próbáltak javítani a támadójátékon, a 21 éves csatár pedig már az első tétmérkőzésén letette a névjegyét! Látványos akrobatikus góljával győzték le a Wrexham csapatát. A sikerrel a Boro bejutott a Ligakupa második fordulójába, ahol a Doncaster Rovers vár rá, előtte azonban a bajnokságban is győzelemmel szeretnének rajtolni. A Wrexham ellen remekül teljesítő Sebastian Berhalter töltheti be a Hayden Hackney távozásával keletkezett űrt a középpályán, míg Morgan Whittaker a jobb oldalon, Lankshear pedig középen kaphat szerepet. Idén is erős, immár támadásban is hatékony csapat lehet a Middlesbrough!
- A Lincoln City több mint egy évtizedes folyamatos fejlődés után 65 év elteltével tér vissza a másodosztályba, miután az előző idényben uralta a League One mezőnyét. A Michael Skubala vezette együttes több mint 100 pontot gyűjtött, és 12 pontos előnnyel végzett a második Cardiff City előtt, ám Skubala mester távozott, és magával vitte a kulcsjátékos Jack Moylant is. A csapat irányítását Chris Cohen és Tom Shaw közösen vette át, miközben a nyári igazolások elsősorban fiatal, fejlődőképes játékosokra épültek, köztük a Tottenhamtől kölcsönkapott Mason Meliára és az Aston Villa kapusára, Joe Gaucira. A Lincoln azonban sokak szerint azonnal visszazuhanhat a harmadosztályba. Ben House és Dom Jeffries is betalált a Derby County elleni kupagyőzelem során, így mindketten kezdhetnek a Riverside Stadionban, míg a Championshipben jártas Adam Reach a balhátvéd posztján kaphat szerepet. Egy kis szerencsével megkapaszkodhat a Lincoln a Championshipben, de a Boro-nál gyengébbek az biztos, idegenben elég nehéz feladatuk lesz ma!
- A Middlesbrough számára kedvező alkalom kínálkozik a sikeres rajtra és összességében egy szórakoztató-, gólokban gazdag meccsre van kilátás.



Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!