2025.09. 26.

A Nap Tippje: West Bromwich Albion - Leicester City

A Nap Tippje: West Bromwich Albion - Leicester City

Az angol Ligabajnokság hetedik fordulójában rangadóra kerül sor, a West Bromwich Albion a Leicester Cityt fogadja. A két együttes között mindössze egy pont a különbség, mindkét gárda a feljutásra esélyes, így ez a mérkőzés komoly lendületet adhat a győztesnek!

  • Ryan Mason vezetésével remekül indult a West Brom szezonja, hiszen a fiatal tréner első négy bajnokiján tíz pontot gyűjtött, és ezzel gyorsan elismerést vívott ki magának. Az utóbbi két forduló azonban visszaesést hozott, mivel a válogatott szünet után hazai pályán a korábbi kedvenc, Andreas Weimann góljával kaptak ki a Derby Countytól, majd idegenben a listavezető Middlesbrough ellen szenvedtek 2–1-es vereséget, ahol ugyan a hajrában szépítettek, de pontot szerezni nem tudtak. A csapat erős védekezéssel rendelkezik, ez a kapott gólok számán is látszik, viszont támadásban, különösen az elmúlt két meccsen akadnak gondok, Mason irányítása alatt csak egy alkalommal értek el kettőnél több gólt.
  • A Leicester City Marti Cifuentes irányításával stabil és eredményes formát mutat, hiszen négy mérkőzés óta veretlen, legutóbb a támadásban eddig legtermékenyebb Coventry City ellen harcolt ki gól nélküli döntetlent. Ezt megelőzően 2–2-re végeztek az Oxford United vendégeként, ráadásul már a 24. perctől emberhátrányban játszva, ami jól mutatja a csapat mentális erejét és szervezettségét. A rókák eddig nyolc gólt szereztek, eggyel többet, mint mostani ellenfelük, miközben a bajnokság egyik legszigorúbb védelmét tudhatják magukénak. Gondot leginkább a támadósor okoz, hiszen Jordan Ayew csak egyszer volt eredményes hat fellépésen, míg Patson Daka eddig 140 perc játék alatt gól nélkül maradt. Az Oxford ellen kiállított Aaron Ramsey ma sem játszhat.
  • A két csapat közeli helyezése és hasonló formája miatt szoros összecsapásra van kilátás. A West Brom hazai pályán stabil, védelme erős, de a gólszerzés tekintetében nehézségekkel küzd! A Leicester valamivel jobb támadási mutatókkal és erősebb védelemmel rendelkezik, ám a csatárai közül többen adósak a gólokkal. Mindkét fél két mérkőzés óta nyeretlen, így most különösen fontos lenne a pontszerzés számukra. Mindezek alapján várhatóan kiegyenlített, küzdelmes találkozó alakul ki, ahol mindkét oldalon lehetnek lehetőségek, de egyik sem tudja majd egyértelműen a maga javára fordítani a mérkőzést, így a kevés gól és akár egy döntetlen is jó eséllyel bekövetkezhet!

Ha tetszenek tartalmaink, kérjük, támogasd a munkánkat és regisztrálj a Tippmixpróra ITT! Sok sikert mindenkinek! 

tipp
West Bromwich Albion - Leicester City
Döntetlen | 3.40 | (7/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

A remek formában lévő Birmingham City hazai körülmények között fogadja a novemberben veretlen Watfordot a Championship hétfő esti rangadóján, ahol mindössze egy pont választja el egymástól a tabella középső régiójában tanyázó feleket.
A remek formában lévő Birmingham City hazai körülmények között fogadja a novemberben veretlen Watfordot a Championship hétfő esti rangadóján, ahol mindössze egy pont választja el egymástól a tabella középső régiójában tanyázó feleket.
A bajnoki tabella két ellentétes felében található csapat találkozik ma az angol Ligabajnokságban. Az Oxford United a 22. helyen próbálja meg megállítani az 5. Ipswich csapatát.
A bajnoki tabella két ellentétes felében található csapat találkozik ma az angol Ligabajnokságban. Az Oxford United a 22. helyen próbálja meg megállítani az 5. Ipswich csapatát.
A vendégek sereghajtók, komoly bajban vannak. A házigazda a play offra hajt, bár ehhez össze kellene kapnia magát mielőbb.
A vendégek sereghajtók, komoly bajban vannak. A házigazda a play offra hajt, bár ehhez össze kellene kapnia magát mielőbb.