friss 1 órája

A Nap Tippje: Wolverhampton Wanderers – Blackburn Rovers

A Nap Tippje: Wolverhampton Wanderers – Blackburn Rovers

Megkezdődik a foci a Ködös Albionban végre! A 2026–27-es Championship-idény nyitómérkőzésén a Wolverhampton Wanderers hazai pályán fogadja a Blackburn Rovers együttesét. Mindkét csapat EFL-kupa-győzelemmel a háta mögött érkezik, így motiváltan vetik bele magukat a találkozó forgatagába.

  • Az EFL Kupában a Wolves a Port Vale ellen aratott magabiztos, 3–0-s sikert, ráadásul több mint 21 ezer szurkoló előtt, ami jelzi, hogy a közönség komolyan bízik a feljutási esélyekben. A Premier League előző idényében mindössze három győzelmet szerző együtteshez képest biztató, hogy az előszezon és az EFL-kupa első fordulójának hét mérkőzésén ötször is kapott gól nélkül zárt. César Peixotónak ugyan még dolgoznia kell azon, hogy meggyőzze a szurkolókat, miközben új kapusra, középső középpályásra és sokoldalú támadóra is szüksége lenne még, de Kieran Trippier és Raúl Jiménez jelenléte optimizmusra ad okot. A Farkasok kerete mélyebb és minőségben is jobb, mint a Roversszé. Tommy Doyle alternatívát jelenthet Marshall Munetsi mellett. Vannak sérültek is, Ladislav Krejcí és Raúl Jiménez még nincs teljesen megfelelő erőállapotban, Rafiki Said pedig térdsérülés miatt továbbra is harcképtelen.
  • A Blackburn Rovers Tony Mowbray irányításával szintén biztató nyarat tudhat maga mögött. Bár a csapat július 22-én 3–0-ra kikapott a Nottingham Foresttől, a Strasbourg elleni 2–0-s győzelem kiemelkedő eredmény volt, hat felkészülési mérkőzésükön pedig két győzelem és három döntetlen született. Az EFL-kupában a Burton Albion ellen hátrányból fordítva 2–1-re nyertek, ami Mowbray számára a csapat erőnléte miatt is örömteli lehetett. A középpályát ezen a héten Sam Morsy érkezésével tovább erősítették, aki várhatóan a kispadon kap helyet. Jayden Fevrier és Andri Gudjohnsen is lehetőséget kaphat a támadósorban, különösen a Burton ellen szerzett góljuk után, míg Sidnei Tavares is pályára léphet, miután betegsége miatt előzőleg csak csere volt.
  • A Blackburn jó formában és önbizalommal érkezik, így komoly próba elé állíthatja a Farkasokat de a hazai pálya, a védekezés stabilitása és a nagyobb keretminőség alapján a Wolverhampton Wanderers győzelme várható, de a Blackburn is jó lehet egy gólra!

100% BEFIZETÉSI BÓNUSZ és 3000 Ft értékű INGYENES FOGADÁS ütheti a markod, ha most regisztrálsz a Tippmixpróra!

tipp
Wolverhampton Wanderers – Blackburn Rovers
Wolves nyer és mindkét csapat szerez gólt | 3.35 | (7/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából