2020.07. 30.

Angol Liga bajnokság,rájátszás: Fulham - Cardiff (1,61)

Angol Liga bajnokság,rájátszás: Fulham - Cardiff (1,61)

A rájátszás elődöntőjének második meccse következik. Az első mérkőzésen már korán eldőlt, hogy a Fulham jóval egységesebb, erősebb csapat. Cardiffban 63%-os labdabirtoklással és dupla annyi kapuralövéssel simán nyertek. Ma pedig a visszavágó következik.

LABDARÚGÁS, ANGOL LIGA BAJNOKSÁG,RÁJÁTSZÁS | 2020.07.30. 20:45
FULHAM - CARDIFF

FORMA: A rájátszás elődöntőjének első felvonásában a Cardiff még kihúzta az első félidőt 0-0-val, de a játék képe alapján, már akkor látni lehetett, hogy ez a meccs nem nekik áll. A londoniak mindenben jobbak voltak és ez a játék második félidejében góllá ért. Előbb Onomah talált be a 46-ik percben, majd az utolsó utáni minutában Kebano eldöntötte a továbbjutás sorsát. 
ESÉLYEK: Nem fogja feladni a Cardiff. Egyrészt egy angol csapatra ez nem jellemző, másrészt pedig, amíg nincs vége a meccsnek, addig bármi megtörténhet. Persze egészen más taktikával kell kifutni a pályára, mint a walesi fővásorban. Támadójátékot kell produkálni, főleg, hogy a Fulham át fogja adni a teret a vendégeknek, hiszen a kétgólos előny birtokában nekik már nem sürgős. Ha sikerülne betalálnia a vendégeknek még a meccs elején, akkor lenne igazán jó mérkőzés. Azt várom, hogy kevés gól lesz a mérkőzésen. 
TIPP: Under 2,5 gól 

tipp
Fulham - Cardiff
Gólszám 2,5 | Kevesebb, mint 2,5 | 1.61 | (8/10)

kapcsolódó meccs

Fulham - Cardiff

2020. 07. 30. 20:45 | Angol Liga bajnokság,rájátszás Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
456rtz 2020-07-30 06:55:34
Fulham hazai pályán is simán nyer. Már az első félidőben eldöl a meccs!!!

további tippjeink a Foci világából

A remek formában lévő Birmingham City hazai körülmények között fogadja a novemberben veretlen Watfordot a Championship hétfő esti rangadóján, ahol mindössze egy pont választja el egymástól a tabella középső régiójában tanyázó feleket.

A bajnoki tabella két ellentétes felében található csapat találkozik ma az angol Ligabajnokságban. Az Oxford United a 22. helyen próbálja meg megállítani az 5. Ipswich csapatát.
A bajnoki tabella két ellentétes felében található csapat találkozik ma az angol Ligabajnokságban. Az Oxford United a 22. helyen próbálja meg megállítani az 5. Ipswich csapatát.
A vendégek sereghajtók, komoly bajban vannak. A házigazda a play offra hajt, bár ehhez össze kellene kapnia magát mielőbb.
A vendégek sereghajtók, komoly bajban vannak. A házigazda a play offra hajt, bár ehhez össze kellene kapnia magát mielőbb.