2018.11. 23.

Ipswich-West Brom: Valóban nagy a különbség a felek között?

Ipswich-West Brom: Valóban nagy a különbség a felek között?

A válogatott mérkőzések miatti kéthetes szünetet követően folytatódnak a bajnokságok Európa-szerte. A Championshipben a visszafogott teljesítményt nyújtó Ipswich a West Bromot fogadja. Lássuk az esélyeket!

 

Ipswich – West Brom

  • Az Ipswich hazai pályán még nyeretlen, így nem meglepő, hogy sereghajtó. Most ráadásul a szokásosnál erősebb ellenfél vár rá a West Brom „személyében”. A birminghamiek az ötödik helyen állnak a tabellán, de még az első Norwichtól is csak öt ponttal vannak lemaradva. A keretük alapján is abszolút esélyesnek számítanak a visszajutásra. A másodosztályban sztárnak számító Gayle, J. Rodriguez, M. Phillips és Barnes is termeli a gólokat. Toronymagasan ők szerezték a legtöbb gólt az eltelt tizenhét forduló alatt. Azt gondolom, hogy az Ipswichet is meg fogják szórni Gayle-ék. A legutóbbi fordulóban a Leeds elleni rangadót 4-1-re nyerték meg, ezzel megszakítva az addigi rossz sorozatukat. Az Ipswich és a West Brom nagyon régen találkozott már egymással, mert a West Brom stabil PL-cspatnak számított, míg az Ipswich elkerülte az élvonalat az utóbbi időben. 2010-ben egy Ligakupa-meccsen mérték össze legutóbb a tudásukat a csapatok, akkor az Ipswich nyert, de ebből nem szabad kiindulni, helyette sokkal inkább mérvadó, hogy a West Brom jól teljesít ebben az idényben, míg az Ipswich csak vergődik.

A Tippmixpro ajánlatából:


 

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Ha nem lenne a négypontos levonás, a Szentek az élmezőnyben tanyáznának. Ma a stabil Portsmouth érkezik a St. Mary Stadionba.
Ha nem lenne a négypontos levonás, a Szentek az élmezőnyben tanyáznának. Ma a stabil Portsmouth érkezik a St. Mary Stadionba.
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
Rangadóval folytatódik a Championship ma este: a 2. fogadja a 6. helyezettet. Kombi tippet hoztunk.
Rangadóval folytatódik a Championship ma este: a 2. fogadja a 6. helyezettet. Kombi tippet hoztunk.