2019.10. 13.

League 1: Hazai pályán esélyes a Coventry!

League 1: Hazai pályán esélyes a Coventry!

Az angol harmadik ligában szerepel idén a Coventry csapata, amelynek vezetősége a szezon elején minimum a rájátszásba kerülést tűzte ki célul. Persze a vágyak fő motorja az, hogy feljusson a csapat a második vonalba, vagyis a Championshipbe. Mivel két meccsen csupán egy pontot szereztek a legutóbbi fordulókban, így ma szinte kötelező megverni 21. Tranmere csapatát.

LABDARÚGÁS, ANGOL LIGA 1. 
2019.10.13. 13:00
COVENTRY - TRANMERE

  • A Coventry azok közé az angol Liga 1-es csapatok közé tartozik, amelyek nem kifejezetten a masszívak és kőkemény védelemre helyezik a taktikai hangsúlyt, hanem sokkal inkább gördülékeny és látványos támadásokat pörgetnek le a mérkőzések során. 10 meccset játszott le a bajnokságban Mark Robins csapata úgy, hogy nem kaptak ki! Igaz döntetlenből is és győzelemből is volt 5-5. A csapat a 4-3-3-as felállást alkalmazza, amely koránt sem nevezhető gyakorinak az angol alsóbb ligákban. 
  • A kapuban a szlovák Markó Marosi áll, minden találkozót végigvédett eddig. A csapat védelme erős, Rose a középhátvéd remekül teljesít, valamint a balszélső posztján Mason zakatol fel, s alá védőfeladatai mellett rendszerint zárkózik a támadásokhoz is. A középpályán Westbroke és Shipley a kreativitásért felel, Walsh pedig szíri az ellenfél támadásait. A csatársorban Jobello - Godden - Hiwula hármas szerzett hat találatot összesen. A Coventry a legutóbbi meccsig igazán stabilan és megbíhatóan játszott, ezért is volt meglepetés a 4-0-s vereség Roterham ellen. Azt, hogy ez a zakó csak egy kisiklás volt, ma bizonyíthatják a 21. helyen álló Tranmere ellen. Am ipedig a sérülteket illeti, Daniel Bartlett és Reise Allassani továbbra sem áll készen a meccsekre, de pótolhatóak.
  • A Tranmere egyelőre nem tudta felvenni a harmadosztály ritmusát. 11 meccsből mindössze két alkalommal hagyták el győztesen a pályát, valamint kaptak 21 találatot, ami majdnem 2 gól/meccses átlag, ami sok. A csapat az általános 4-4-2-t játssza, de Payne Stefanon kívül (10meccs/4gól) nem sokan szerepelnek jól. Elsősorban a védelmet kellene megacélozni ahhoz, hogy a forma jobb legyen. Két vereség után vannak, nem olyan jó az öltözőbeli hangulat. Ketten nem állnak Micky Mellon edző rendelkezésére: Ishmael Miller sérülés miatt, míg Connor Jennings eltiltás miatt hagyja ki a meccset. 
  • Azt gondolom, hogy a két csapat alapvetően sincs egy szinten, a Coventry nem csak jobb, hanem otthon is szerepel, valamint az idénybeli első vereségük után akarnak mindenáron visszatérni a győztes útra. Hazai győzelmet várok.
tipp
Coventry - Tranmere
1X2 | Coventry | 1.60 | (7/10)

kapcsolódó meccs

Coventry - Tranmere

2019. 10. 13. 13:00 | Angol Liga 1. Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! Szintén a League One-ban, a Lincoln City kiváló formában fogadja a Cambridge Unitedet a Sincil Bank Stadionban.
FociAngolLiga 1
Tipp

Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! Barnsley egy Lincoln elleni vereség után a Brunton Parkba utazik a Carlisle United elleni League One találkozóra. A hazai gárda a tabella végén kullog, gyakorlatilag már csak matematikai esélye maradt a bent maradásra.