2021.12. 11.

A Tipplap szelvénye alacsony kockázattal 2021.12.11– ma 1,93-ért!

A Tipplap szelvénye alacsony kockázattal 2021.12.11– ma 1,93-ért!

Az olvasók kedvenc rovatában olyan szelvényeket próbálunk összehozni, amelyben két-három mérkőzést kombinálunk majd egy szelvényre. A cél, hogy minél alacsonyabb kockázati tényezővel lehessen játékba küldeni a szelvényt akár papíros változatban-, akár a neten is. Kommentben pedig szívesen látjuk a ti tippjeiteket, véleményeteket is. Fosszuk ki az irodákat együtt!

  • Angol bajnoki szelvény a magabiztosság jegyében. A Bajnokok ligája csoportkörnek vége, de az angol fociban nem áll meg az élet. Ma a Leeds-szel játszanak, öt nap múlva az Everton következik. A Chelsea számára a bajnoki cím a tét, de a Premier Liga a világ legerősebb bajnoksága, idén is három hasonló erejű együttes fut versenyt a bajnoki elsőségért. A Chelsea mellett a Liverpool és a Manchester City is ugyanakkora eséllyel bír. Jelenleg harmadikok a londoni kékek, de több botlást már nem jöhet, mert akkor komolyabb lemaradás következne. Éppen ezért a következő három meccset megnyomja majd a csapat és a lehető legjobb kezdő tizenegy fut majd ki a pályára. A 15. helyen álló Leeds pedig nem veheti fel a versenyt egy csúcsra járatott Chelsea-vel.
  • A másik mérkőzésen az edzőváltáson átesett Manchester United utazik a Norwich-hez. A Kanárik tagjai annak a hármas csoportnak, amelyeknek tagjai egyaránt 10-10 pontot gyűjtöttek csak és amelyek a lehető legnagyobb eséllyel fognak búcsúzni a Premier Ligától. A Norwich most utolsó. Ralf Rangnick rakosgatja a Unitedet és a kezdi megtalálni a jobb megoldásokat. A legutóbbi két meccsen nyertek a Vörös Ördögök és már a 6. helyen állnak 24 ponttal. A cél a Bajnokok Ligája, de azért a 4. helyért minimum négy klub fut versenyt! Na ezért a legerősebb bajnokság a Premier Liga. Nem kaphat ki a Manchester egy ilyen kötelező mérkőzésen.
  • Mindkét esetben nyer a papíron esélyesebb alakulat.
tipp
Chelsea - Leeds 1X2 Chelsea 1.28
Norwich - Manchester Utd. 1X2 Manchester Utd. 1.48

1.89 | (8/10)

kapcsolódó meccsek

Chelsea - Leeds

2021. 12. 11. 16:00 | Premier Liga Tovább a meccshez

Norwich - Manchester Utd.

2021. 12. 11. 18:30 | Premier Liga Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
Az 5. fogadja az 4. helyezettet a Premier League 14. fordulójában. Unai Emery legénysége lenyűgöző formában van, de a házigazdát sem kell félteni. Mutatjuk a letisztult tippet.
Az 5. fogadja az 4. helyezettet a Premier League 14. fordulójában. Unai Emery legénysége lenyűgöző formában van, de a házigazdát sem kell félteni. Mutatjuk a letisztult tippet.
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A Wolvesnál továbbra is az első Premier League-győzelmükre vadásznak a 2025–26-os idényben, és szerdán este a Molineux Stadionban fogadják a Nottingham Forest csapatát egy kulcsfontosságú mérkőzésen.