Egy másik londoni mérkőzésre is sor kerül az idei karácsonyi Boxing Day alkalmával. A londoni Ágyúsok, vagyis az Arsenal a dél-angliai Bornemouth-ba utazik, ahol-, várhatóan kemény meccset vív a hazai csapattal. A két alakulat között csupán négy pont a differencia, így valóban ki-ki mérkőzésre van kilátás. Erre a meccsre is egy fogadáskészítővel létrehozott tippet hoztam, 1,9-es oddszért.
LABDARÚGÁS, PREMIER LIGA
2019.12.26. 16:00
BOURNEMOUTH - ARSENAL
- Magyar szempontból jó hír, hogy a napokban igazolt Arsenal-menedzser, a spanyol Mikel Arteta elsőként a Red Bull Salzburg magyar válogatott középpályását, a 19 éves Szoboszlai Dominikot szerezné meg a téli átigazolási időszakban. De ma még a fiatal válogatott nélkül játszanak meccset Bornemouthban. Felemás a csapat formája, hiszen amíg kikaptak otthon a Brightontól és a ManCitytől, addig legyőzték az West Hamet idegenben, majd legutóbb remiztek az új vezetőedző korábbi állomáshelyén, Liverpoolban, az Everton ellen. Az viszont tény, hogy egy edzőváltás minden esetben felrázza a csapatot és egy sokkal motiváltabb kezdőtizenegy fut majd ki a pályára. Viszont sok sérült van a keretben, hiszen Martinelli mellett a középpályán Daniel Ceballos sem játszhat. A védősorban pedig több komoly hiányzó is akad, hiszen Hector Bellerin régóta sérült, Rob Holding , Sead Kolasinac és Kieran Tierney sem áll játékra készen. A támadósorban viszont ott lesz Aubameyang, Lacazette és Nicolas Pepe is, márpedig ők hárman eddig 18 találatot lőttek összesen!
- A Bornemouth gyenge középcsapatnak mondható, amelyre elsősorban a gyenge támadójáték a jellemző. 18 meccsen 19 találat nem kifejezetten jó, így ezen a téren mindenképpen fejlődnie kell a dél-angliai csapatnak. Négy vereség mellé bekerült egy meglepő, idegenbeli győzelem is a Chelsea ellen és azt mindenképp érdemes elmondani, hogy Eddie Howe nagyon szigorú játékot játszik, amely igazi masszív, kettős hátsó sorral áll ki. A négy védő előtt három kemény box-to-box középpályás játszik, az egy szem előretolt éket, Kinget pedig két támadó típusó játékos segíti hátulról. Joshua King három gólnál jár, Callum Wilson pedig ötnél. Sajnos a sérült Harry Wilson (6gól) nagyon hiányozni fog. És ahogyan az Arsenalnál, úgy a Bornemouth-nál is a védelemben van a legtöbb sérült! Nathan Ake, Steve Cook, Adam Smith fontos tagja a csapatnak, de rajtuk kívül a rutinos Charlie Daniels sem áll rendelkezésre.
Két-, sérülésektől alaposan megtizedelt csapat találkozik ma. A Bornemouth hazai pályán is játsza a szokásos darálós, hajtós játékát, amely ellen nagyon kell figyelnie az hiányos Arsenal-védelemnek. Mindkét oldalon nagy esély van arra, hogy gólt kapjon a védelem, viszont mindkét oldalon megvan az esély arra is, hogy a kreatív támadók betaláljanak. Magam részéről döntetlen körüli eredményt várok, de a fogadáskészítővel hoztam egy tippet, ami áll egyfelők egy kétesélyben X2, valamint a mindkét csapat szerez gólt opció is be van kötve. Az eredmény egy majdnem duplázó, amire igen jó esély mutatkozik.

Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!