2019.01. 12.

Crystal Palace-Watford: Londonban kellemetlenkednének a "darazsak"

Crystal Palace-Watford: Londonban kellemetlenkednének a "darazsak"

A Watford a középmezőny elején, míg a Crystal Palace a középmezőny alján foglal helyet a táblázaton. Vajon ez a különbség érezhető lesz-e a mai mérkőzésen?

 

Crystal Palace - Watford
 
  • A Watford próbál tapadni az élmezőny végéhez és ez ugyan nem igazán sikerül, viszont a vele egy szinten lévő csapatok közül gyakorlatilag mindegyiket megelőzi jelen pillanatban. Az elmúlt három fordulóban viszont nyeretlen maradt a gárda, kikapott a Chelsea-től és a Newcastle valamint a Bournemouth ellen sem tudott nyerni. Tehát egy kisebb visszaesés tapasztalható Deulofeuéknál. A Crystal Palace-nál viszont előrelépést látunk,hiszen a szezonbeli hat győzelméből hármat a legutóbbi öt fordulóban aratott és nem is akármilyen bravúrok voltak ezek, hiszen a Man. Cityt, a szárnyaló Wolves-t és a meglepetésekre is képest Leicestert verték. A két csapat játékoskeretét összehasonlítva nincsen jelentős különbség, viszont a Palace lendületben van és ez fontos tényező lehet, ezért inkább a hazaiakat tartom esélyesebbnek.A gólok számát tekintve kevés gólra számítok, hiszen a londoniak legutóbbi hat meccse közül csak egyszer született kettőnél több találat.
 
A Tippmixpro ajánlatából:
  • Crystal Palace - Watford: Gólszám 2,5: - Kevesebb, mint 2,5 gól, odds: 1,75
  • Crystal Palace - Watford: 1x2: - Crystal Palace, odds:2,20
 

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
A sereghajtó kilátástalan helyzetben van, ráadásul a formája is pocsék, gólt sem mostanában szerzett. A BL-re hajtó kékek esélyesként lépnek pályára.
A sereghajtó kilátástalan helyzetben van, ráadásul a formája is pocsék, gólt sem mostanában szerzett. A BL-re hajtó kékek esélyesként lépnek pályára.
Szombat kora délután négyre növelheti zsinórban aratott sikerei számát a United.
Szombat kora délután négyre növelheti zsinórban aratott sikerei számát a United.