2018.08. 11.

Hogyan sikerül a visszatérés a Fulhamnek?

Hogyan sikerül a visszatérés a Fulhamnek?

A tegnapi napon a Manchester United-Leicester mérkőzéssel megkezdődött a Premier League 2018/19-es szezonja. Szombaton már nagyüzem lesz, többek között egy londoni derbit is rendeznek az újonc Fulham és a Crystal Palace főszereplésével. Lássuk az esélyeket!

Fulham – Crystal Palace

  • Hosszas száműzetés után tér vissza a Fulham a Premier League-be. Play-offon keresztül harcolták ki a londoniak a feljutást a szintén korábban évtizedeken át élvonalban szereplő Aston Villa ellen a Wembleyben. A Fulhamnek sikerült megerősítenie keretét a nyáron, hiszen érkezett a világbajnok Schürrle, Vietto, Seri, A. Mitrovics és Zambo-Anguissa a Marseille-től. A már most 18 évesen 25 millió Euróra taksált Ryan Sessegnont pedig sikerült megtartaniuk. Ilyen kerettel azt hiszem nem lesz gondjuk a bennmaradás kiharcolásával, a felkészülési mérkőzések mégis igencsak rosszul sikerültek, sorra kapták a pofonokat. Ezzel szemben a Palace ugyan alacsonyabb kvalitású együttesek ellen, de zsinórban hat meccset is megnyert. Ami viszont ennél erősebb érv a Palace mellett, hogy Hodgson irányításával a kieső helyekről a tizenegyedik helyig jött fel tavasszal a gárda és az utolsó három bajnokiját megnyerte. Jordan Ayew, Max Meyer és Kouyaté megszerzésével erősödött az állomány, amely a támadósorban eddig is olyan játékosokat vonultatott fel, mint Zaha, Townsend vagy éppen Benteke. A forma alapján és az állandóság okán vendég győzelmet várok ezen az összecsapáson.

A Tippmixpro ajánlatából:

  • Fulham – Crystal Palace: 1x2: Crystal Palace, odds: 2,80

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Talán a legnagyobb keresési találatot a sportfogadás témában a „Bet of the day” kulcsmondatra kapunk az interneten, vagyis a sportfogadást kedvelő olvasók arra kíváncsiak, mi lehet a nap tippje? A Premier Ligában jó formában lévő Chelsea hét veretlen mérkőzés után fogadja az Evertont a Stamford Bridge-en.

Közkedvelt fogadási forma az, amikor egy adott meccsen mindkét féltől várjuk azt, hogy betaláljon az ellenfél hálójába. Általában jó szorzókat adnak rá, így könnyedén beilleszthetőek egy kétmeccses szelvénybe, de gyakran single is megállják a helyüket. Ez lesz mára a legjobb BTTS!

Talán a legnagyobb keresési találatot a sportfogadás témában a „Bet of the day” kulcsmondatra kapunk az interneten, vagyis a sportfogadást kedvelő olvasók arra kíváncsiak, mi lehet a nap tippje? A bajnoki címért harcoló Arsenal a BL-ért hajrázó Aston Villát fogadja az Emirates Stadionban.