2018.06. 04.

Ismét Genfben tesztelnek a marokkóiak

Ismét Genfben tesztelnek a marokkóiak

Folytatja felkészülését a világbajnokságra a marokkói válogatott. Ezúttal is Genfben lépnek pályára Belhandáék, most Szlovákia ellen. A 2010-es vb-n szárnyaló szomszédainknak ezúttal nem jött össze a kvalifikáció, így már az őszi találkozókra készülnek Hamsíkék.

Marokkó – Szlovákia

  • Múlt héten ugyanebben a stadionban Ukrajna volt Marokkó ellenfele és hiába domináltak, nyomtak az észak-afrikaiak, mégis 0-0 lett a végeredmény. Most is egy európai és egy közel hasonló szintű futballra képes válogatott lesz az ellenfél. Összességében a szlovákok nem olyan egységesek, több a hiányposzt náluk, de ez Marokkórról is elmondható. A szlovákok legnagyobb sztárja és ikonja, a Napoli valaha volt legeredményesebb játékosa, Marek Hamsík, aki évek óta hátán viszi az együttest. Csatárposzton viszont igencsak haloványnak tűnnek, akárcsak a marokkóiak védelme a Juventus klasszisát, Mehdi Benatiát leszámítva. Előrefelé megvan a minőség, hiszen Harit, Belhanda, Ziyech és Boussoufa is remek képességekkel megáldott labdarúgó. Azt gondolom, hogy ezúttal már közülük valakinek össze fog jönni a gól és ez győzelmet fog eredményezni. Az utóbbi egy évben rendre jó eredményeket produkáltak Benatiáék, ezért ez a jó sorozat most sem fog megszakadni és ezúttal már a győzelem is összejön a múlt heti meccsel ellentétben.

A Tippmixpro ajánlatából:

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
Az 5. fogadja az 4. helyezettet a Premier League 14. fordulójában. Unai Emery legénysége lenyűgöző formában van, de a házigazdát sem kell félteni. Mutatjuk a letisztult tippet.
Az 5. fogadja az 4. helyezettet a Premier League 14. fordulójában. Unai Emery legénysége lenyűgöző formában van, de a házigazdát sem kell félteni. Mutatjuk a letisztult tippet.
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A Wolvesnál továbbra is az első Premier League-győzelmükre vadásznak a 2025–26-os idényben, és szerdán este a Molineux Stadionban fogadják a Nottingham Forest csapatát egy kulcsfontosságú mérkőzésen.