2019.12. 27.

Itt a visszavágás ideje!

Itt a visszavágás ideje!

Wolverhampton Wanderers - Manchester City az angol elsőosztályú labdarúgó-bajnokság 19. fordulójában a 28 és félezres Molineux Stadionban. Első ránézésre egyértelmű meccsnek tűnik, ám a hazaiaknak eggyel kevesebb vereségük van, mint a vendégeknek, akiket ősszel 2-0-ra vertek meg Manchesterben! Igaz, a City még így is 11 pontos előnyben van fogadójához képest. Ráadásul, mindkét csapat 5 nap alatt 3 meccset játszik! Lássuk, mire érdemes fogadni!

LABDARÚGÁS, PREMIER LIGA | 2019.12.27. 20:45
WOLVERHAMPTON - MANCHESTER CITY

  • Kemény menetelésben vannak a Premier League csapatai: a Wolves ma fogadja a Cityt, aztán 29-én az Anfieldre látogat a Liverpool elleni összecsapásra, és újév első napján pedig a Watfordnál vendégeskedik. Nem semmi! A Citynek valamivel könnyebb ellenfelek ígérkeznek, de a sűrű program Guardioláéknak is adott: a mai csata után a Sheffieldet látják vendégül, majd 2020. január 1-jén az Evertont. Nuno Espirito Santo bevallottan forgatja csapatát, de úgy vélem, erre a találkozóra extra motiváltsággal készülnek a bevezetőben is említett okok miatt - is. S mert a Manchester City az ellenfél!
  • A Farkasok az odújukban gyengébb teljesítményt nyújtanak, mint idegenben: három bajnoki vereségükből kettőt is a Molineux Stadionban gyűjtöttek be. A legutolsót, a legutolsó találkozón, amikor is a Tottenham diadalmaskodott 2-1-re ellenük: Adama Traore még kigyenlített a második félidő derekán de aztán Vertonghen a 91. percben megpecsételte a Wanderers sorsát. Traore szerezte a City elleni októberi győzelemkor is a Wolves két gólját a meccs hajrájában. Bízunk benne, hogy ma is betalál!
  • Na, ez a már többször emlegetett vereség tüzelheti Agüéroékat! A visszavágás vágya nyilván tombol minden City játékosban, és most a lendület is megvan bennük. Igen nagy meccseken vannak túl az utolsó három fordulóban Kevin de Kevin de Bruynéék: a nagy városi derbin, a MU ellen, ráadásul, az Etihadban elszenvedett vereség (1-2, gól: Otamendi) után magákra talált a csapat, és két nagy győzelmet szállított: az Emirates Stadionban de Bruyne 2, és Sterling találataival 3-0-ra diadalmaskodtak az Arsenal ellen, majd a Leicestert múlták felül 3-1-re, Mahrez, Gündogán (büntetőből) és Gabriel Jesus góljaival.

  • Nagy lesz a küzdelem a hazaiak saját közönségük előtt nyilván bizonyítani akarnak, a vendégeknél pedig a bosszantó első meccset akarják kisiklásnak átértelmezni. Ezért is gondolom, a gólváltást, és mivel a City jobb erőkből áll, a vendég győzelmet!
tipp
Wolverhampton - Manchester City
1X2 + Mindkét csapat szerez gólt | Vendég és igen | 2.60 | (6/10)

kapcsolódó meccs

Wolverhampton - Manchester City

2019. 12. 27. 20:45 | Premier Liga Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
beka 2019-12-28 13:48:44
Ne kisebbítsük a Wolves érdemeit. Prematch 1X-re tippeltem egyébként a meccset, de pénzt nem raktam rá. Egy ideig úgy tűnt, jól tettem, hogy nem tettem, a végén viszont az lett, hogy bevállalhattam volna. De egy ilyen meccs elég fordulatos lehet és bármi megtörténhet, ezért is engedtem el. És szerintem ezért nehéz jól kiválasztani a nyerő tippet egy ilyen meccsnél.

további tippjeink a Foci világából

A Premier League kilencedik fordulójának zárómérkőzésén a Newcastle United az Evertont fogadja a St James’ Parkban. A két együttes néhány nappal ezelőtt az EFL-kupában már összecsapott egymással, akkor David Moyes csapata 3–1-es győzelmet aratott. Vajon ma máshogyan lesz?

Alexander Isak a legutóbbi 7 bajnokiján 6 gólt szerzett, így kirobbanó formában várja az Arsenal elleni ma esti rangadót. Úgy tűnik, hogy a Liverpool svéd csatára az utóbbi hetekben teljesen maga mögött hagyta a – sérüléseiből is adódó – mélypontját, aminek köszönhetően fizikálisan és mentálisan újra a csúcson teljesít. Dacára annak, hogy dinamikus megindulásai mellett különleges játékstílusa és intelligens helyezkedése révén komoly fejtörést okozhat még a címvédő védelmének is, csaknem triplázó szorzóval fogadhatunk a találatára.

Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. Az Aston Villa és a Fulham egyaránt sorozatban harmadik bajnoki győzelmére készül, miután az előző két fordulóban mindkét együttes begyűjtötte a maximális pontszámot. Jó kis meccs várható.