2018.10. 27.

Leicester-West Ham: Melyik csapatnak sikerül javítani?

Leicester-West Ham: Melyik csapatnak sikerül javítani?

A Premier League 10. fordulójából hat mérkőzést rendeznek a mai napon, köztük a Leicester-West Ham találkozót. Mindkét csapat elveszítette legutóbbi két bajnokiját, lássuk, melyiknek sikerül javítani.

Leicester – West Ham

  • Mindkét csapat az alsóházban foglal található, de amíg a Leicester tisztes távolságra van a kieső helyektől, addig a West Ham csupán két egységgel előzi meg a 18. Fulhamet. Ahogyan említettem, az elmúlt két játéknapon mindkét gárda egyaránt vereséget szenvedett. Ezek közül a legkínosabb a Weat Ham Brighton elleni fiaskója volt. A West Ham helyzete azért is érdekes, mert négy vereséggel kezdett, majd három találkozón gyűjtött be hét pontot, ezt követően viszont megint negatív szériába került. A londoniak dolgát nehezíti, hogy sok a sérült: Carroll, Lanzini, Wilshere, Jarmolenko és Sanchez is. Ebből a szempontból is sokkal jobban áll a Leicester, illetve a kerete egyébként is egy árnyalatnyival erősebbnek tűnik, de így pedig, hogy csak Morgant kell nélkülöznie, sokkal több a variációs lehetősége. A hazai pálya előnye is a kékek mellett szól, így ezen okok miatt hazai sikert várok a mai találkozón.

A Tippmixpro ajánlatából:

  • Leicester – West Ham: 1x2: - Leicester, odds: 2,10

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
Az 5. fogadja az 4. helyezettet a Premier League 14. fordulójában. Unai Emery legénysége lenyűgöző formában van, de a házigazdát sem kell félteni. Mutatjuk a letisztult tippet.
Az 5. fogadja az 4. helyezettet a Premier League 14. fordulójában. Unai Emery legénysége lenyűgöző formában van, de a házigazdát sem kell félteni. Mutatjuk a letisztult tippet.
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A Wolvesnál továbbra is az első Premier League-győzelmükre vadásznak a 2025–26-os idényben, és szerdán este a Molineux Stadionban fogadják a Nottingham Forest csapatát egy kulcsfontosságú mérkőzésen.