2025.09. 14.

Premier League: Burnley-Liverpool

Premier League: Burnley-Liverpool

Alexander Isak végre megérkezett, a megújult Liverpool először önthet valamelyest formát a sok nyári igazolás megérkezését követően.

Vasárnap délután az éllovas, 100%-os mérleggel rendelkező Liverpool az újonc Burnley-hez látogat. A 4. fordulóban léphet először pályára ebben az idényben Alexander Isak, miután a Newcastle United nem engedte el őt a Liverpoolhoz az átigazolási időszak utolsó napjáig, pedig már korábban megszületett a megállapodás a két klub között.

A Burnley a legesélyesebb a 20. helyre, azonban a Sunderland legyőzésével már szerzett pontokat. A Tottenham Hotspur és a Manchester United ellen azonban kikapott, és erre lehet számítani a címvédő ellen is. 

A Liverpoolé volt eddig a legnehezebb sorsolás a bajnokságban, nem is teljesített jól a csapat, elsősorban a védekezésbe átmenetek során adódtak gondok, illetve a Newcastle ellen emberelőnyben sem tudták irányítani a találkozót, majdnem pontokat vesztettek 2-0-s előnyből emberfórban.

Az Arsenal ellen jobban zárt a csapat, azonban a támadójáték nem volt jó, még ha a világ legjobb védelmének is feszültek neki. Isak érkezése azonban mindent megváltoztathat.

Az eredmények jók, a teljesítmények kevésbé, értelemszerűen utóbbinak utol kell érnie az előbbit, hogy a csapat hosszabb távon elérje a céljait.

A Burnley-nél Beyer, Roberts, Amdouni és Benson maródiak, a Liverpoolnál Frimpong visszatérhet sérüléséből, mindenki más egészséges. Ez óriási előny a Liverpoolnak szemben az Arsenallal és a Manchester Cityvel szemben.

A Liverpool rá fogja erőltetni az akaratát a hazaiakra, akik védekezésre fognak kényszerülni. Ugyan szoros meccset vívtak a United ellen az eredmény alapján, de a mérkőzés képe alapján a Unitednek gólokkal kellett volna nyernie, ahogyan a Spurs is tette a Burnley ellen.

Ideális párosítás ez válogatott szünet után, BL-hét előtt a Liverpoolnak, amely szerintünk magabiztosan fogja nyerni a találkozót. Arne Slotnak nagyobb lehetősége lesz a rotálásra, ezt biztosan alkalmazni fogja.

Ha tetszenek tartalmaink, kérjük, támogasd a munkánkat és regisztrálj a Tippmixpróra ITT! Sok sikert mindenkinek! 

tipp
Burnley-Liverpool
Hendikep (-1): Liverpool | 1.85 | (7/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
deseo 2025-09-14 11:51:12
...

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.09.14. 15:00
Burnley - Liverpool
Gólszám 3,5
Kevesebb, mint 3,5
1.65 0 - 1
2025.09.14. 15:00
Atalanta - Lecce
Gólszám 3,5
Kevesebb, mint 3,5
1.44 4 - 1
2025.09.14. 21:00
Barcelona - Valencia
Gólszám 3,5
Több, mint 3,5
1.91 6 - 0
2025.09.14. 12:30
Roma - Torino
Büntetőlap-szám 4,5
Több, mint 4,5
1.90 0 - 1
Eredő odds 8.62
Tét 300
Kihagyott nyeremény 2586

további tippjeink a Foci világából

A Premier League hétfő esti mérkőzésén a Brentford hazai körülmények között fogadja a Wolverhampton Wandererst. A londoniak az európa kupaindulást jelentő helyekért küzdenek, míg a vendégek a bennmaradás reményét próbálják életben tartani.

Mindkét együttes kikapott a hétközi BL-mérkőzésen, a bajnokságban más-más célokért küzdenek az alakulatok. Kombi tippet hoztunk.
Mindkét együttes kikapott a hétközi BL-mérkőzésen, a bajnokságban más-más célokért küzdenek az alakulatok. Kombi tippet hoztunk.
Bajnokok Ligája-indulásért harcoló Manchester United az Old Traffordon fogadja az ugyanilyen célokért küzdő Aston Villát. A hazaiak Michael Carrick irányításával sorozatban ötödik hazai győzelmükre hajtanak, a birminghami együttes európai kupaszereplés után érkezik a rangadóra.