2018.10. 05.

Premier League: Folytatódik-e a West Ham jó szériája?

Premier League: Folytatódik-e a West Ham jó szériája?

A Premier League nyolcadik fordulójának nyitómérkőzésén a múlt héten a Manchester Unitedet legyőző West Ham a Brighton otthonába látogat. Az egyre jobb formába lendülő kalapácsosok a Brightont is bedarálják?

Brighton – West Ham

  • Négy vereséggel kezdte a bajnokságot a West Ham, de a legutóbbi három fordulóban hét pontot szerzett. Legyőzte az Evertont és a Manchester Unitedet is, a Ligakupában pedig nyolc gólig jutott a Macclesfield ellen. A kerete alapján az sem lenne meglepő, ha felsőházban zárná a szezont a csapat, hiszen olyan támadóik vannak, mint Jarmolenko, Felipe Anderson, Arnautovic vagy éppen a most sérült Javier Hernandez. A United ellen az osztrák és a brazil csatár is betalált, tehát most jó formában is vannak, ami náluk fontos tényező, hiszen vagy a csúcson vannak, vagy messze a tudásuk alatt teljesítenek. A Brighton viszont gödörben van, ugyanis hat tétmérkőzés óta nyeretlen és csupán két pontot gyűjtött az elmúlt másfél hónapban. Ugyan a City és a Spurs elleni vereség is kalkulálható volt, de így is nehéz helyzetben vannak most. A csapatok játékosállományainak minősége sem az ő javukra billenti a mérleg nyelvét ezen az összecsapáson, csupán az szól mellettük, hogy az előző idényben oda-vissza megverték a londoniakat.

A Tippmixpro ajánlatából:

  • Brighton – West Ham: 1x2: - West Ham, odds: 2,61

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
Az 5. fogadja az 4. helyezettet a Premier League 14. fordulójában. Unai Emery legénysége lenyűgöző formában van, de a házigazdát sem kell félteni. Mutatjuk a letisztult tippet.
Az 5. fogadja az 4. helyezettet a Premier League 14. fordulójában. Unai Emery legénysége lenyűgöző formában van, de a házigazdát sem kell félteni. Mutatjuk a letisztult tippet.
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A Wolvesnál továbbra is az első Premier League-győzelmükre vadásznak a 2025–26-os idényben, és szerdán este a Molineux Stadionban fogadják a Nottingham Forest csapatát egy kulcsfontosságú mérkőzésen.