2025.08. 17.

Premier League: Manchester United-Arsenal

Premier League: Manchester United-Arsenal

Vasárnap délután a rangadók számára általában lefogalt időpontban fogadja a Manchester United az Arsenalt. A két csapat ellentétes célokkal költött óriási összegeket az átigazolási piacon, először látjuk majd, hogyan teljesítenek.

Vasárnap máris hagyományokhoz mérten rangadót rendeznek Angliában, a Manchester United az Arsenalt fogadja. Ugyan a két csapat között az elmúlt szezonokban óriási volt a különbség, a bajnokság elején viszont inkább születhetnek nagyobb meglepetések, mint a későbbi szakaszokban, amikor a csapatok már kiforrottabb állapotban vannak.

Mindegyik csapat nyugodt felkészülési időszakon van túl, egyikük sem vett részt a Klub világbajnokságon. A United továbbra sem működik hatékonyan a piacon, ahogyan az látható volt a Matheus Cunháért, a Bryan Mbeumóért és a Benjamin Seskóért kifizetett összegekben is, amelyek a játékosok eddigi teljesítményét nem tükrözik. Amennyiben Carlos Baleba is érkezne, a United középpályája megerősödne, de így is akadnak hiányosságok.

Az Arsenalnál Noni Madueke, Viktor Gyökeres, Martín Zubimendi, Christian Mosquera, Christian Nørgaard és Kepa Arribazalaga érkeztek, és joggal állítható, hogy a csapat erősödött, és Gyökeresen kívül a többiek nem számítanak rizikós vételnek. 

Érdekes, hogy Sesko az Arsenalba is igazolhatott volna, de túl magas volt a fizetési igénye, ezért végül elfordult tőle a londoni csapat.

A Unitednél Onana, Martínez, Mazraoui és Zirkzee sérültek, míg az Arsenalnál Jesus csak a maródi, Trossard játéka kérdéses.

Várható kezdőcsapatok
Manchester United: Bayindir- De Ligt, Maguire, Yoro- Amad, Fernandes, Casemiro, Dorgu- Mbeumo, Cunha-Sesko
Arsenal: Raya- Timber, Saliba, Gabriel, Calafiori- Rice, Zubimendi- Saka, Ødegaard, Martinelli- Gyökeres

Az utóbbi 6 egymás elleni bajnoki meccsen 4-szer az Arsenal nyert, 1 döntetlen és 1 United-siker mellett, az utolsó pont 6 meccsel ezelőtt volt. Ezeken a meccseken 3 gól volt a gólátlag, 4-szer szerzett mindkét csapat gólt, 2,5-nél több gól pedig 3-szor esett, de egyszer sem az utóbbi 3 meccsen!

Az Arsenal védelme a legjobb az egész világon, ezért Amoriméknak nehéz dolguk lesz annak feltörésében, míg az Arsenal támadójátéka nem elég lehengerlő, ami a legnagyobb kritika szakmailag Artetával szemben. Ezek kombinációja adja a kevés gólos mérkőzés lehetőségét, amivel élni is fogunk.

Az Old Traffordon mindig nehéz dolga van az Arsenalnak. Míg a United Amorim alatt jobban védekezik, mint Erik ten Hag alatt, de a támadójáték tavaly még gyenge volt. Meglátjuk, hogy a több, mint 200 millió fontból összeverbuvált támadósor ezen képes lesz-e javítani, de amíg a középpályáról nem jut el hozzájuk a labda elégszer és elég jó helyzetekben, addig a kezük meg lesz kötve a támadóknak.

Gyökeres volt edzője ellen száll harcba, tehát nagyon sok pikáns része lesz a vasárnap délutáni összecsapásnak.

A fentebb említett okok miatt kevés gólos mérkőzést várunk, ahol a gólnélküli első félidő sem lenne meglepő, de akár egy egygólos találkozó is rejthet magában lehetőségeket a fogadók számára.

 

Regisztrálj most és 5.000 Ft üdvözlőbónuszt kapsz első fogadásodhoz a TippmixPro-n! Ne hagyd ki a ziccert – szerezd meg bónuszodat!

tipp
Manchester United-Arsenal
Gólok száma: 2,5 alatt | 2.00 | (7/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
cerrone 2025-08-17 08:31:10
Jó reggelt!

Csak nem az a traktoros akivel évekig fosztogattuk a fortunawin oldalát és játszottunk nagy csatákat a itppjátékokban

további tippjeink a Foci világából

A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
Az 5. fogadja az 4. helyezettet a Premier League 14. fordulójában. Unai Emery legénysége lenyűgöző formában van, de a házigazdát sem kell félteni. Mutatjuk a letisztult tippet.
Az 5. fogadja az 4. helyezettet a Premier League 14. fordulójában. Unai Emery legénysége lenyűgöző formában van, de a házigazdát sem kell félteni. Mutatjuk a letisztult tippet.
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A Wolvesnál továbbra is az első Premier League-győzelmükre vadásznak a 2025–26-os idényben, és szerdán este a Molineux Stadionban fogadják a Nottingham Forest csapatát egy kulcsfontosságú mérkőzésen.
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A Wolvesnál továbbra is az első Premier League-győzelmükre vadásznak a 2025–26-os idényben, és szerdán este a Molineux Stadionban fogadják a Nottingham Forest csapatát egy kulcsfontosságú mérkőzésen.