2021.12. 30.

Premier Liga: Manchester United – Burnley

Premier Liga: Manchester United – Burnley

A Premier Ligában egészen az év utolsó napjáig mennek a meccsek, csak a covid az, ami meg tudja akasztani a folyamatot. Ma a nemzetközi kupát célba vevő, azon belül is inkább a BL-ért harcoló Manchester United a 18. helyen álló-, a kiesést elkerülni vágyó Burnley-t fogadja.

Manchester Utd. - Burnley
12. 30. 21:15
Tipp: Hazai
Odds: 1,41
Stake: 8/10
Indoklás:

Kicsit meg van kavarva most a helyzet a Premier Ligában. Azt láthatjuk, hogy az Arsenal már 4. helyen áll, az 5. pozícióban a West Ham van jelenleg, a dobogón pedig a Liverpool-Chelsea-City van, a kékmezes manchesteri alakulat nagyon meglépett. A Manchester United a 7., de csak 17 mérkőzést játszva, az ő elmaradt meccseiket nézve, bőven harcban lehetnek a 4. és 5. helyekért, amiből csak a 4. ér BL csoportkört. Ebben a versenyfutásban az Arsenal, a WHU és a Tottenham a három ellenfél. Az dönti majd el a versenyt, hogy melyik csapat bukik több olyan pontot el, amelyet kötelező lett volna megszerezni. Mint a United legutóbb a Newcastle ellen és ma! Lehet itt összehasonlítgatni a kereteket, de nem érdemes! Egyszerűen döcög a szekér, nem jön ki, a valós tudás és olyankor jönnek a vereségek, döntetlenek. A sérülteket illetően a hazaiaknál Pogba, Lindelöf, és Fernandes biztos nem játszik, Martial pedig kétséges. Fernandes a játékmester nagy érvágás. A venségeknél Barnes, Roberts maródi, Cornet és Stephens játéka pedig még kérdéses. Ez is egy olyan kötelező meccs, amit meg kellene nyernie a Unitednak és meg is tudnak elvileg! Legutóbb volt egy baki, ma nem lesz.

tipp
Manchester Utd. - Burnley
1X2 | Manchester Utd. | 1.41 | (8/10)

kapcsolódó meccs

Manchester Utd. - Burnley

2021. 12. 30. 21:15 | Premier Liga Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
zsoma88 2021-12-30 15:36:38
!

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2021.12.30. 21:15
Manchester Utd. - Burnley
Hazai csapat szerez gólt mindkét félidőben?
Igen
2.04 3 - 1
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 2040
Jolly83 2021-12-30 08:57:53
Szerintem is ma nyerni fognak mert a Burnley még nem nyert meccset idegenbe.
Eviola 2021-12-30 07:31:34
most korán betalál a hazai csapat

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2021.12.30. 21:15
Manchester Utd. - Burnley
1. félidő - Hazai csapat - Gólszám 0,5
Több, mint 0,5
1.47 3 - 1
Tét 100
Nyeremény 147

további tippjeink a Foci világából

A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
Az 5. fogadja az 4. helyezettet a Premier League 14. fordulójában. Unai Emery legénysége lenyűgöző formában van, de a házigazdát sem kell félteni. Mutatjuk a letisztult tippet.
Az 5. fogadja az 4. helyezettet a Premier League 14. fordulójában. Unai Emery legénysége lenyűgöző formában van, de a házigazdát sem kell félteni. Mutatjuk a letisztult tippet.
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A Wolvesnál továbbra is az első Premier League-győzelmükre vadásznak a 2025–26-os idényben, és szerdán este a Molineux Stadionban fogadják a Nottingham Forest csapatát egy kulcsfontosságú mérkőzésen.