2020.01. 11.

Premier Liga: Szétágyúzzák a Kristálypalotát?

Premier Liga: Szétágyúzzák a Kristálypalotát?

Az Arsenal házatáján úgy fest, beválni látszik az edzőváltás. Mikel Arteta nagy erőkkel vetette bele magát a csapat átalakításába és legutóbb a Manchester United ellen sikerrel is jártak. Hazai körülmények között tartották otthon a három pontot, ami azért még ma is nagy dolognak számít. Ma pedig idegenbe mennek, de nem kell messzire utazniuk, hiszen az ellenfél szintén londoni alakulat, mégpedig a Crystal Palace.

LABDARÚGÁS, PREMIER LIGA 
2020.01.11. 13:30
CRYSTAL PALACE - ARSENAL

  • Arteta bizalmat szavazott Özilnek, aki remekül irányított az MU ellen. Mellette két oldalt Pépé és Aubameyang érkezett a kapu elé menetrendszerűen, az előretolt ék pedig Lacazette volt. Artetának Kiearan Tierney és Calum Chambers nem áll rendelkezésre, illetve kisebb sérülést szenvedett Hector Bellerin, akiben viszont bízik a baszk mester. Az Arsenalban eddig is benne volt a potenciál, amit a United elleni sikerrel vélhetően sikerült kiszabadítani hosszabb időre. 
  • A másik oldalon a Kristálypalota, hol nem kevesebb, mint 12 játékos hiányzik majd. Roy Hodgson-nak fájhat a feje hogyan állít ki ütőképes csapatot, hiszen nem elég, hoyg Mamadou Sakho, Joel Ward, Jeffrey Schlupp, Scott Dann és Andros Townsend maródi, még Luka Milivojevic is kiállíttatta magát legutóbb. Christian Benteke még nem teljesen fitt, ahogyan Wilfred Zaha sem full egészséges a meccs napján, de ennek ellenére játszani fognak. 

Azt gondolom, hogy a sérülések ellenére is megpróbál támadófocit játszani az Crystal Palace és amíg a játékosok bírják erővel, addig esélye is van arra, hogy betaláljanak. Az Arsenal pedig mentálisan megerősödve próbál meg vendégben is győzelemre játszani. A gólváltás nagyon valószínű, aki kockázatatni szeretne, az mellé bekötheti a vendégsikert is, lehetőség szerint pedig az X2-őt is. 

tipp
Crystal Palace - Arsenal
Mindkét csapat szerez gólt | Igen | 1.65 | (8/10)

kapcsolódó meccs

Crystal Palace - Arsenal

2020. 01. 11. 13:30 | Premier Liga Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Komoly téttel érkező londoni rangadót rendeznek a Stamford Bridge-en, a Chelsea a halovány európai kupaindulós-reményeit próbálja életben tartani, miközben a Tottenham a bennmaradás küszöbén egyensúlyoz.

A Premier League 37. fordulójában az Arsenal és a Burnley csap össze hétfőn este, 21 órakor az Emirates Stadionban. A listavezető Ágyúsok több mint két évtized után minden eddiginél közelebb vannak az angol bajnoki cím megszerzéséhez. Két mérkőzés van hátra, és a sorsuk a saját kezükben van. A vendégcsapat eközben már elbúcsúzott az élvonaltól.

Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. A Wolves már biztosan búcsúzik a Premier Ligától, míg a Fulham még halvány európai reményeit próbálja életben tartani.