2019.02. 26.

Új korszak kezdődik a Leicester-nél?

Új korszak kezdődik a Leicester-nél?

Claud Pueltől elköszöntek a kékeknél, jelenleg házon belül oldották meg a menedzser-kérdést. A Brighton ellen illene bizonyítaniuk Vardyéknak...

Leicester - Brighton
Tipp: 1! (1.85)

  • A rókák pocsék sorozatot futottak, január elseje óta nem nyertek bajnokit, és mindössze egyszer remiztek ebben a periódusban. A klubvezetés türelme elfogyott a Palace elleni súlyos hazai vereséget követően (1-4), így Claud Puel menesztése mellett döntöttek. Brendon Rodgers, a Celtic trénere az elsőszámú célpont, ám ez majd csak a jövő évi kiírásra realizálódhat. Addig a klub házon belül oldotta meg a menedzser-kérdést. A 12. helyen szerénykedő rókák otthonukban is gyengék (4-2-7). Sérülés miatt ma a középpályán nem lehet ot Amartey és Albrighton.
  • A Brighton 27 pontjával a kiesés elől menekül, és bizony közel sincsen kényelmes helyzetben Chris Hughton alakulata. Az FA-Kupában menetel a társulat, nem úgy a Premier League-ben, ahol az idén még nem nyert meccset! Vendégként amúgy is borzalmasan megy Duffyéknak, mutatójuk mindössze 2-2-9. A következő hetekben igazi hatpontos mérkőzések várnak a kék-fehérekre. Sérültek elsősorban a középpályások között vannak, de a támadó Locadia bevetése is kérdéses. 
  • A hazaiak keretét erősebbnek érezzük, és a menedzserváltás várhatóan felrázza a rókákat. Ma a hazaiak sikerét várjuk!

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Vagány 56 2019-02-26 13:52:10
Szervusztok !
Leicester v Brighton - igen , sima hazai győzelmet várnak , nem jó jel mert ,- mert lassan országos fix lesz
Huddersfield - Farkasok - ez egy nehéz meccs -Huddersfield nincs remény, hogy elkerülje a kiesést, mivel 11 pontot nyertek eddig a szezonban, és nem kevesebb, mint 14 pont a biztonsági zónától . , Tehát mindenki azt várja, hogy a farkasok megnyerik ezt a mérkőzést , , - de nem látom mégsem hogy olyan sima legyen ez a csata .
Még nézelődöm egy kicsit
Szoki 2019-02-26 12:29:30
Sziasztok! Ettől az Evertontól tartok. Sokszor szívatott már meg. Maradok a Leicesternél és a Wolvesnél. Valamit még nézek mellé. :)
rommell 2019-02-26 11:04:23
Cardiff-Everton 2,5-nél több 1,95x
Cardiff jó formában van, otthon rúgdossa a gólokat.
Másik oldalt a szebb napokat látott Everton az elmúlt 3 meccsen nem talált be de mindentől függetlenül verhető ellenfélhezbutazik. A gólhiányos elmúlt pár meccs egy hajtós összecsapáshoz vezethet.
Ebben van érték szerintem... vélemény?
rommell 2019-02-26 10:12:21
Mellé egy porto hazai és meg is van a kövér duplázó :)
Tutikapitány 2019-02-26 09:49:37
Hali!
Ma gyerünk rókák!!!
Hali!
Ma gyerünk rókák!!!

további tippjeink a Foci világából

A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
Az 5. fogadja az 4. helyezettet a Premier League 14. fordulójában. Unai Emery legénysége lenyűgöző formában van, de a házigazdát sem kell félteni. Mutatjuk a letisztult tippet.
Az 5. fogadja az 4. helyezettet a Premier League 14. fordulójában. Unai Emery legénysége lenyűgöző formában van, de a házigazdát sem kell félteni. Mutatjuk a letisztult tippet.
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A Wolvesnál továbbra is az első Premier League-győzelmükre vadásznak a 2025–26-os idényben, és szerdán este a Molineux Stadionban fogadják a Nottingham Forest csapatát egy kulcsfontosságú mérkőzésen.