2020.09. 23.

Bajnokok Ligája: Gentbe utazik a Dinamo Kijev!

A Brüsszeltől mintegy fél óra vonatozásnyira fekszik a flamand kisváros, Gent. A futballcsapat pedig évek óta ott van a bajnokság első felében, legutóbb a második pozícióban végeztek, így játszhatnak ma a Dinamo Kijevvel a BL főcsoportba jutásért. Lássuk, mire érdemes fogadni.

LABDARÚGÁS, BL-SELEJTEZŐ 
2020.09.23. 21:00
GENT - DINAMO KIJEV

  • Egy kettősség van a Gent futballjában. Egyrészt a bajnokságban katasztrofálisan kezdtek, hat meccs után négy vereség és csupán hat pont és ami nagyon rossz előjel, csak öt gólt tudtak ezen a hat meccsen szerezni. Évek óta nem kezdett ennyire rosszul a csapat. Ez pedig mentálisan minden bizonnyal hatással van a játékosokra is, beveszi magát a fejekbe. Nagyon fontos lesz a szakvezetés mentális feltüzelése a meccs előtt. Másrészt amikor a BL-selejtezőben játszottak a Rapid Wien ellen, akkor nagyon egységesek és ütőképesek voltak. Niklas Dorsch és Roman Yaremchuk remek góljaival vezetést is szereztek, de a 93. percben a védelem kapitulált! Ez a megingás fontos lehet a mai összecsapás szemszögéből, mert a Dinamo Kijev várhatóan komolyabb nyomást fog a belgák hátsó alakzatára helyezni. 
  • A Dinamo Kijev az AZ Alkmarral játszott és bizony, ha a mutatott játék alapján dőlne el egy futballmeccs, akkor most a hollandok készülnének az Indiánosok ellen. De a labdarúgásban a gólok döntenek, így hiába alakított ki a holland alakulat számtalan gólhelyzetet, egyiket sem tudta befejezni, míg az ukránok két ellentámadásból szerzett két góllal kivégezték a derék fapapucsosokat. A bajnokságban három meccs telt el, ezeken hét pontot gyűjtve másodikak, de most ebből a tabellából sok következtetést dőreség lenne levonni. A húsz esztendős Vladiszlav Supriaga viszont három meccsen két góllal jelentkezett be. Mircea Lucescu nagyon tapasztalt mester, a Sahtarral rengeteg mérkőzést élt meg. Munkája már meglátszik a kijevi csapat játékán is. 

A bukik a hazaiakat kicsit esélyesebbnek tartják, de a bajnoki rossz forma azért intő lehet. Az első félidőben inkább tapogatózó, óvatosabb játékot várok. Az ukránoknak jó az X is és a legfontosabb, hogy ne nagyon kapjanak gólt, ezért ők fejjel nem fognak rohanni a falnak. A belgák pedig a rossz forma miatt, szintén nem mennek neki a Kijevnek. Azt várom, hogy a második félidőben lesz több gól. 
 
tipp
Gent - Dinamo Kijev
Melyik félidőben lesz több gól? | 2. félidőben | 1.98 | (8/10)

kapcsolódó meccs

Gent - Dinamo Kijev

2020. 09. 23. 21:00 | BL-selejtező Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
DonGoool 2020-09-23 20:54:28
Hajrá!!!!

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2020.09.24. 21:00
Bayern München - Sevilla
Ázsiai Hendikep -1
Bayern München -1
1.52 1 - 1
2020.09.23. 21:00
Gent - Dinamo Kijev
Ázsiai Gólszám 3
Kevesebb, mint 3
1.45 (1 - 2)
2020.09.23. 21:00
Olympiakosz - Omonia Nicosia
Döntetlennél a tét visszajár
Olympiakosz
1.16 2 - 0
2020.09.24. 20:00
FC Köbenhavn - Piast Gliwice
Döntetlennél a tét visszajár
FC Köbenhavn
1.11 3 - 0
2020.09.24. 20:30
LASK - DAC
Döntetlennél a tét visszajár
LASK
1.26 7 - 0
2020.09.24. 19:00
CSZKA Szófia - B36 Torshavn
1X2
CSZKA Szófia
1.14 3 - 1
2020.09.24. 20:30
Milan - Bodö/Glimt
Ázsiai Hendikep -1
Milan -1
1.47 (3 - 2)
2020.09.23. 21:00
Molde - FTC
Büntetőlap-szám 3,5
Több, mint 3,5
1.38 3 - 3
Eredő odds 3.88
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 3880

további tippjeink a Foci világából

Az olvasók kedvenc rovatában vegyes szelvényeket próbálunk összehozni, amelyben két-három mérkőzést kombinálunk majd egy ajánlatba. Az eredő szorzó 1,7 és 2,5 között lehet, a meccskínálat függvényében. A cél, hogy minél alacsonyabb kockázati tényezővel lehessen játékba küldeni a szelvényt akár papíros változatban, akár a neten. Fosszuk ki az irodákat együtt! Fotó: Pixabay.com