Továbbra is azt szeretnénk, ha ez a kis társaság, akik minden nap összegyűlnek itt, ne csak egymást segítve hozzunk ötleteket, tippeket, hanem növelni-bővíteni is szeretnénk a csapatot! Várunk mindenkit, bárki beszállhat új ötlettel, elemzéssel, bármivel. Tulajdonképpen ez a rovat mindig az aktuális napi események, történések kibeszélésével, ötleteléssel foglalkozik. Kérünk mindenkit, hogy csak egy sorszámmal-, vagy még anélkül sem, ne szemetelje tele 30-40 tippel a topicot, mert azzal zavarja a konstruktívan résztvevők szórakozását! Legyünk figyelemmel egymásra! Várjuk a hozzászólásokat, hogy aztán a kiváló gondolatok úgy törjenek az égig, mint egy rakéta!
Sziasztok!
Mára is a BAJNOKOK LIGÁJA lesz célkeresztben, elsőként mára a Galatasaray – Bodo/Glimt meccs érkezik!

- A galatasaray a támadójátékáról ismert. Idén eddig rendkívül változatos eredményeket hozott. A Frankfurt elleni 5–1-es vereség után a Liverpoolt 1–0-ra legyőzték, majd a Besiktasszal 1–1-es döntetlent játszottak, legutóbb pedig a Basaksehir ellen 2–1-es győzelmet arattak Leroy Sane duplájával. A hazai pályán mutatott dominanciájuk kiemelkedő, az elmúlt 23 UEFA-meccsükből 22 alkalommal találtak be, miközben a hazai közönség előtt mindig aktívan törekednek a támadójátékra. A Bodo/Glimt norvég csapat, azzal tűnt fel évekkel ezelőtt a nemzetközi foci térképén, hogy ellenállhatatlan és kíméletlen támadójátékot játszik és ebből nem enged ma sem! Ugyanakkor a Bodo/Glimt játékára a hátsó alakzat gyengesége is jellemző! A legutóbbi öt európai csoportkörös meccsükből tízszer két vagy több gólt jegyeztek, és a legutóbbi kilenc kontinensbeli összecsapásukból csak harmaduk végződött győzelemmel. A Norvégiában legutóbb 5–2-re nyertek a Sarpsborg ellen, és formájuk alapján képesek aktívan részt venni a támadásokban, miközben a védekezésük továbbra sem teljesen stabil. A statisztikák és a csapatok támadó szellemű játéka egyértelműen a több mint 2,5 gólt valószínűsítik, hiszen mindkét fél képes betalálni, és a mérkőzés az eseménydús, látványos gólszerzések jegyében zajlik majd.
Tipp: Több, mint 2,5 gól a mérkőzésen – 1,40

Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!
tippszelvény
L.A. Fernandez - E. Rybakina
L.A. Fernandez/E. Rybakina
Calgary - Montreal
Vendég és kevesebb
Chicago - Detroit
Vendég és több
tippszelvény
Sporting CP - Marseille
Nem
tippszelvény
Monaco - Tottenham
Nem
tippszelvény
Real Madrid - Juventus
Kevesebb, mint 0,5
tippszelvény
J. Brooksby - A. Davidovich Fokina
J. Brooksby 2:0
Sesto San Giovanni - Sepsi
Több, mint 135,5 (Pontszám 135,5)
1,90
Ez is sima
Absheron BC - Trefl Sopot
Absheron BC (A mérkőzés győztese)
3,00
Kötelező megpróbálni
tippszelvény
Nantes - Aalborg
Több, mint 31,5
Buducnost Podgorica - Panioniosz
Hazai és több
Chemnitz - London Lions
Több, mint 162,5
Bourg - Lietkabelis Panevezys
Bourg -8,5
Szombathely - Bakken Aarhus
Szombathely -1,5
Fenerbahce - Olympiakosz
Több, mint 83,5
tippszelvény
Frydek-Mistek - Vsetin
Több, mint 4,5
Kolin - Poruba
Több, mint 4,5
Troja/Ljungby - Nybro
Több, mint 4,5
AIK - Östersund
Több, mint 4,5
tippszelvény
Ath. Bilbao - Qarabag Baku
Több, mint 2,5
Atalanta - Slavia Praha
Több, mint 1,5
Chelsea - Ajax
Több, mint 2,5
Watford - West Bromwich
Több, mint 2,5
tippszelvény
Ath. Bilbao - Qarabag Baku
Nem
tippszelvény
Monaco - Tottenham
Több, mint 2,5
tippszelvény
Real Madrid - Juventus
Igen
tippszelvény
Sporting CP - Marseille
Páros
tippszelvény
Cairns - Perth
Perth -1,5
Anyang - KCC Egis
Hazai és kevesebb