A BTTS, vagyis „Mindkét csapat szerez gólt” típusú sportfogadásnál az a lényeg, hogy a rendes játékidőn belül mindkét csapat legalább egy gólt szerezzen. Nem számít, hogy ki nyer, csak az, hogy ne legyen gól nélküli és egyoldalú mérkőzés. Az ilyen fogadásoknál több tényezőt is érdemes figyelembe venni, hogy jó döntést hozzunk. Ezeket foglaljuk össze ebben a rovatban, valamint ajánlunk néhány aktuális BTTS-fogadási ötletet!
Mire figyeljünk BTTS-tippválasztásnál?
- Először is nagyon fontos megnézni, hogy milyen stílusban játszanak a csapatok. Ha mindkét fél támadó szellemű, gyors szélsőkkel, kreatív középpályásokkal és gólerős csatárokkal rendelkezik, akkor nagyobb az esély arra, hogy mindketten betalálnak. Különösen jó jel, ha a csapatok sok gólt szereznek, de a védekezésük nem túl stabil, tehát sok gólt is kapnak. Ilyenkor a gólváltás valószínűsége magas.
- Szintén érdemes megnézni a statisztikákat. Ha az elmúlt 5-10 mérkőzésen mindkét csapatnál gyakori volt a BTTS kimenetel (például 6 meccsből 5-ször előfordult), az erős előjel. Az is beszédes, ha a csapat hazai vagy idegenbeli meccsein különösen gyakori a gólváltás. Emellett az átlagos lőtt és kapott gólok száma is sokat elárul, ha egy csapat átlagban például 1,8 gólt lő és ugyanennyit kap, az tipikusan „BTTS-esélyes”.
- A meccs tétje, motivációs helyzete is fontos. Olyan találkozókon, ahol mindkét csapatnak fontos a győzelem, például kiesés elleni harcban, vagy nemzetközi kupáért folytatott versenyben, gyakran nyíltabb játék alakul ki, ami növeli a gólváltás esélyét. Ugyanakkor, ha egyik csapatnak elég a döntetlen, vagy már egyik félnek sincs igazi tétje, akkor előfordulhat, hogy visszafogottabb lesz a játék, és nem születik gól mindkét oldalon. Itt a NEM szerez mindkét csapat gólt (BTTS No) opciót érdemes alkalmazni!
- A hiányzókra is figyelni kell, különösen a védelmeknél. Ha egy csapatban a kezdőkapus vagy több stabil védő hiányzik, akkor a védekezés gyengül, ami gólt hozhat az ellenfélnek. Ha viszont a támadósor sérült vagy eltiltott, akkor csökken az esély arra, hogy az adott csapat betalál.
- A korábbi egymás elleni meccsek (head-to-head) is jó támpontot adnak. Ha az előző néhány találkozón rendre gólváltás történt, akkor könnyen lehet, hogy a mostani is hasonlóan alakul, főleg ha a játékoskeretek nem változtak drasztikusan.
- Végül az időjárás és a pályakörülmények sem elhanyagolhatók. Ha például a pálya latyakos, esős, csúszós, az hibákhoz és védekezési bakikhoz vezethet, ez akár növelheti is a gólok számát, de nagyon szélsőséges időjárás inkább csökkentheti az esélyeket, különösen, ha nehéz a passzjáték.
Mai főtipp BTTS/NO BTTS-re:
Bröndby IF – Nordsjælland
2026. május 01., péntek,19:00
Labdarúgás - Dán bajnokság, felsőház
- A dán Superliga mai játéknapján a Bröndby hazai környezetben fogadja a Nordsjaelland csapatát. Mindkét csapat vereségből érkezik, a Bröndby súlyos, 3–0-s pofonba szaladt bele a Sønderjyske ellen, míg a Nordsjælland egy szorosabb, 1–0-s vereséget szenvedett a Viborgtól. Az egymás elleni legutóbbi találkozón a Nordsjælland hazai pályán 2–1-re felülmúlta riválisát, ugyanakkor az utolsó öt párharc mérlege a Brøndby felé billen két győzelemmel, egy vereséggel és két döntetlennel, ráadásul gólátlagban is fölényben van (1,6 vs 1,2). A bajnoki tabellán a Nordsjælland előkelőbb pozíciót foglal el, a harmadik helyen áll, míg a Brøndby az ötödik. A szezon egészét nézve a vendégek támadásban hatékonyabbak, 1,59 gólos átlaggal, viszont védekezésben sebezhetőbbek, 1,52 kapott góllal meccsenként, míg a Brøndby kiegyensúlyozottabb mutatókat hoz (1,38 rúgott, 1,03 kapott gól). Az utóbbi öt mérkőzés alapján a hazaiak játéka hullámzóbb, három vereséggel és két győzelemmel, viszont 1,8-as gólátlaguk támadásban élénkséget mutat, miközben 1,4 gólt engednek ellenfeleiknek. A Nordsjælland stabilabb formát hoz, két győzelem, két döntetlen és egy vereség mellett, 1,2 rúgott és 1,0 kapott gólos átlaggal. Mindkét oldalon erős a támadási hatékonyság, miközben a védekezés egyik fél esetében sem teljesen megingathatatlan, így a gólváltás esélye magas.

További tippek BTTS/NO BTTS-re
HB Köge - B 93
2026. május 01., péntek,18:30
Labdarúgás - Dán 2., alsóház
- A dán második vonal mai játéknapján találkozik a HB Köge és a B 93, ahol a hazaiak enyhe fölénnyel várják az összecsapást, de a számok gólos meccset ígérnek! A HB Köge legutóbb 1–1-es döntetlent játszott az Aalborggal, míg a B 93 egy 2–1-es győzelemmel érkezik a Middelfart ellen. Az egymás elleni legutóbbi találkozón a HB Köge idegenben 2–1-re nyert, az utolsó öt párharc pedig teljesen kiegyenlített képet mutat, mindkét csapat két-két győzelmet aratott, egyszer döntetlen született, miközben a B 93 valamivel több gólt termelt (1,4 vs 1,2). A tabellán a HB Köge a második helyen áll, míg a B 93 az ötödik pozíciót foglalja el. A szezon egészét nézve mindkét csapat védekezése sebezhető, a HB Köge meccsenként 1,63, a B 93 pedig 1,74 gólt kap, miközben támadásban hasonló szinten teljesítenek. A közelmúlt formája azonban éles kontrasztot mutat: a HB Köge kifejezetten lendületben van, az utolsó öt mérkőzésén veretlen maradt, négy győzelmet aratott és csupán 0,6 gólt engedett meccsenként, miközben 1,8-as gólátlagot hozott. Ezzel szemben a B 93 formája visszaesett, négy vereséget szenvedett az utóbbi öt találkozón, és védekezése szétesőnek tűnik a 2,2 kapott gólos átlaggal. A B 93 támadójátéka képes lehet legalább egy gólra, miközben a vendégek védelme bőven enged teret a hazai találatoknak.

Aalborg BK – Hobro
2026. május 01., péntek,19:00
Labdarúgás - Dán 2., alsóház
- Még mindig Dánia és a másodosztály, ahol az Aalborg Portland Parkban csap össze az Aalborg BK és a Hobro, ahol a vendégek számítanak valamivel esélyesebbnek. Az Aalborg legutóbb 1–1-es döntetlent játszott a HB Köge ellen, míg a Hobro egy szűk, 1–0-s győzelmet aratott az Aarhus Fremad ellen. Az egymás elleni legutóbbi találkozón az Aalborg idegenben 1–0-ra nyert, azonban az utolsó öt párharc mérlege a Hobro felé billen, három győzelemmel, egy vereséggel és egy döntetlennel, ráadásul gólátlagban is fölényben van (1,4 vs 1,0). A tabellán az Aalborg az első helyen áll, míg a Hobro a harmadik pozíciót foglalja el. A szezon során a hazaiak támadásban hatékonyabbak, 1,7 gólos átlaggal, míg a Hobro visszafogottabb 1,19-cel, ugyanakkor védekezésben a vendégek stabilabbak 1,26 kapott góllal az Aalborg 1,37-éhez képest. Az utóbbi öt mérkőzés alapján mindkét csapat jó formában van: az Aalborg veretlen maradt négy győzelemmel és egy döntetlennel, ráadásul 2,6 gólt termel meccsenként, miközben 1,2-t kap. A Hobro három győzelmet és két vereséget hozott, viszont védekezése kifejezetten szilárd, mindössze 0,6 kapott gólos átlaggal, miközben támadásban is eredményes 2,0 góllal mérkőzésenként. Mindkét oldalon erős támadójáték párosul közepes védekezéssel, ami kedvez a gólváltásnak.

Viking – Rosenborg
2026. május 01., péntek,18:00
Labdarúgás - Norvég bajnokság
- A norvég élvonalban Stavangerben, a Viking fogadja a Rosenborg csapatát, ahol a hazaiak toronymagas esélyesként lépnek pályára. A Viking győzelemmel hangolt, idegenben 2–1-re múlta felül a Fredrikstadot, míg a Rosenborg 1–1-es döntetlent játszott a Brann ellen. A legutóbbi egymás elleni találkozón a Viking hazai pályán 2–1-re nyert, ugyanakkor az utolsó öt párharc kiegyenlített képet mutat két-két győzelemmel és egy döntetlennel, gólátlagban viszont a Rosenborg hatékonyabb. A tabellán jelentős a különbség, a Viking a második helyen áll, míg a Rosenborg a tizenharmadik pozícióban. A szezon során a hazaiak kimagasló támadójátékot produkálnak, 2,67 gólos átlaggal, miközben stabilan védekeznek 1 kapott góllal meccsenként. Ezzel szemben a Rosenborg támadásban visszafogott, mindössze 0,5 gólt szerez átlagosan, és 1,33 gólt kap. A közelmúlt formája még élesebb kontrasztot mutat: a Viking öt mérkőzés óta hibátlan, 3,0 gólos átlaggal termel, miközben csak 0,8-at enged, míg a Rosenborg csupán egy győzelmet aratott az utolsó öt találkozón, 0,6-os gólátlag mellett, és 1,2 gólt kap meccsenként. Bár a hazai csapat esélyesebb a számok alapján, de a Rosenborg rutinos, jó csapat, még akkor is képes betalálni, ha alapvetően nincs a legjobb formájában. Gólváltásra van esély.

Dundalk – Shelbourne
2026. május 01., péntek,20:45
Labdarúgás - Ír bajnokság
- Az ír élvonalban a Shelbourne a Dundalk vendége lesz. A statisztika gólgazdag meccset ígér. Mindkét csapat kikapott legutóbb, a Dundalk 2–0-ra a Sligo Roverstől, míg a Shelbourne egy gólgazdag, 4–3-as mérkőzésen maradt alul a Drogheda United ellen. Az egymás elleni legutóbbi találkozón a Dundalk idegenben 3–2-re nyert, ugyanakkor az utolsó öt párharc mérlege a Shelbourne felé billen három győzelemmel, egy Dundalk-sikerrel és egy döntetlennel, valamint gólátlagban is a vendégek állnak jobban (1,2 vs 0,8). A tabellán a Dundalk a harmadik helyen áll, míg a Shelbourne a nyolcadik pozíciót foglalja el. A szezon során a Dundalk kiegyensúlyozottabb teljesítményt nyújt, 1,69 gólt szerez és 1,38-at kap meccsenként, míg a Shelbourne hasonló támadójáték mellett (1,58 gól) jóval több gólt enged (1,75). Az utóbbi öt mérkőzés alapján a Dundalk stabilabb formát mutat három győzelemmel, míg a Shelbourne négy vereséget szenvedett, és védekezése különösen ingatag, 2,4 kapott gólos átlaggal, miközben támadásban 1,8 gólt hoz meccsenként, ami megegyezik a Dundalk utóbbi időszakbeli termésével. Közönségszórakoztató meccs várahtó, ahol mindkét csapat támadójátéka érvényesülhet!

Legia Warszawa - Widzew Lódz
2026. május 01., péntek,20:30
Labdarúgás - Lengyel bajnokság
- A lengyel Ekstraklasában Varsóban meccsel a Legia Varsó és a Widzew Lódz . A Legia a legutóbbi fordulóban súlyos, 4–0-s vereséget szenvedett a Lech Poznań ellen, míg a Widzew Lodz magabiztos, 2–0-s győzelmet aratott a Motor Lublin felett. Az egymás elleni legutóbbi találkozó 1–1-es döntetlent hozott, és az utolsó öt párharc alapján a Legia fölénye látszik három győzelemmel, egy Widzew-sikerrel és egy döntetlennel, miközben gólátlagban is a varsóiak állnak jobban (1,6 vs 0,8). A tabellán mindkét csapat a kiesőzóna közelében helyezkedik el, a Legia a 15., a Widzew a 16. helyen áll. A szezon során a Legia 1,13 gólt szerez és 1,2-t kap meccsenként, míg a Widzew 1,2 gólt lő és 1,23-at kap, vagyis mindkét együttes hasonlóan kiegyenlített, de alacsony hatékonyságú mutatókkal rendelkezik. A közelmúlt formája sem mutat jelentős eltérést, mindkét csapat az utóbbi öt mérkőzésen két győzelmet, egy vereséget és két döntetlent jegyzett, 1,0-s gólátlaggal támadásban, miközben a Widzew védekezése valamivel stabilabb (0,6 kapott gól), mint a Legiáé (1,2). A vendégek védelme erős, de a Legia stadionjában ők is kaphatnak találatot. A két csapat rivalizálásra gólváltást eredményezhet.

Cercle Brugge – Zulte-Waregem
2026. május 01., péntek,20:45
Labdarúgás - Belga bajnokság, alsóház
- A belga élvonalban, a világ legszebb középkori óvárosával rendelkező Brugge-ben találkozik a helyi Cercle Brugge és a Zulte-Waregem csapata. Mindkét csapat nyerni tudott legutóbb, a Cercle Brugge 2–1-re múlta felül a Dendert, míg a Zulte-Waregem kiütéses, 4–0-s sikert aratott a La Louvière ellen. Az egymás elleni legutóbbi találkozó 2–2-es döntetlennel zárult, és az utolsó öt párharc is döntetlenközeli képet mutat, hiszen négyszer ikszeltek, miközben a Cercle csak egyszer tudott nyerni. Gólátlagban minimális a különbség, a hazaiak 1,8, a vendégek 1,6 gólt szereznek egymás ellen. A tabellán a Zulte-Waregem az első helyen áll (alsóház), míg a Cercle Brugge a második pozíciót foglalja el. A szezon során mindkét csapat hasonló teljesítményt nyújt támadásban és védekezésben, a Cercle 1,47 rúgott és 1,5 kapott gólos, míg a Zulte 1,41 szerzett és 1,47 kapott gólos átlaggal dolgozik. Az utóbbi öt mérkőzés alapján mindkét együttes kiváló formában van: a Cercle veretlen, 2,8 gólos átlaggal termel, miközben 1,2-t kap, a Zulte-Waregem szintén veretlen, és még stabilabb védekezést mutat 0,6 kapott góllal, miközben 2,2 gólt szerez meccsenként. A számok kiegyenlített és gólgazdag összecsapást vetítenek előre, ahol mindkét csapat támadójátéka eredményes lehet.

Caykur Rizespor – Konyaspor
026. május 01., péntek,16:00
Labdarúgás - Török bajnokság
- A török élvonal középmezőnyének két együttese csap össze pénteken a Caykur Didi Stadionban, ahol a biztos bennmaradást már kiharcoló Caykur Rizespor fogadja a három ponttal mögötte álló, de szintén kényelmes helyzetben lévő Konyasport. Recep Ucar decemberi érkezése óta a hazaiak a 11. helyről a kilencedikre kapaszkodtak fel, miközben 17 bajnokin hat győzelmet és hat vereséget értek el. A Rizespor legnagyobb fegyvere mégis a hazai pálya lett: a Galatasaray elleni vereség óta négy egymást követő hazai sikert arattak, ami kulcsszerepet játszott a bennmaradás biztosításában. Ma is-, még tét nélkül is biztosan szórakoztatni akarják a közönséget, így jók lesznek egy gólra. A Konyaspor Ilhan Palut irányításával február óta látványosan összeszedte magát: a 14. helyről indulva már a nyolcadik pozíciót foglalja el, 11 bajnokin mindössze kétszer kapott ki, miközben hat győzelmet aratott. A kilencmeccses veretlenségi sorozat minden sorozatot figyelembe véve önmagáért beszél, amelybe egy hosszabbításos, 1–0-s Fenerbahce-verés is belefért a Török Kupa negyeddöntőjében, majd a Trabzonspor elleni 2–1-es bajnoki diadal tovább erősítette a lendületet. A Rizespor otthon félelmetesen stabil, a Konyaspor pedig remek formában érkezik, így minden adott ahhoz, hogy a felek egyaránt betaláljanak!

Girona – Mallorca
2026. május 01., péntek,21:00
Labdarúgás - Spanyol bajnokság
- A La Liga mai játéknapján a kiesés elől menekülő Girona pénteken a Mallorcát fogadja, amely szintén nincs még biztonságban. A katalánok az utóbbi három fordulóban mindössze egy pontot szereztek, két egymást követő vereségük a Real Betis és a Valencia ellen pedig a 15. helyre taszította őket, mindössze négy pontra a kiesőzónától. Michel együttese számára különösen veszélyes lenne egy újabb botlás egy közvetlen rivális ellen, főleg úgy, hogy a hátralévő négy meccsük között olyan ellenfelek szerepelnek, mint a Rayo Vallecano, a Real Sociedad, az Atletico Madrid és az Elche, amely szintén a túlélésért küzd. A Mallorca három győzelemmel az utóbbi öt meccsén komoly lépést tett a bennmaradás felé, bár a legutóbbi, Alavés elleni 2–1-es vereség némiképp visszavetette. A szigetlakók jelenleg a 17. helyen állnak, egyetlen ponttal a 18. Sevilla előtt, és mindössze kettővel a 19. Levante előtt. Hazai pályán a hetedik legjobb mutatóval rendelkeznek, ám idegenben katasztrofális a mérlegük, 16 meccsen mindössze hat pontot gyűjtöttek, ami komoly aggodalomra ad okot a mostani túra előtt. A Mallorca idegenbeli gyengesége miatt nehéz lenne vendégsikert várni, ugyanakkor a Girona formája sem ad okot túlzott optimizmusra. Szoros meccs várható, ahol a kimenetelt nehéz megjósolni, de egyrészt mindkét gárdában remek támadók szerepelnek, másrészt a kiesés elleni harc rendkívül motiválttá teszi őket, így egy-egy gólt azért várhatunk tőlük!

Ne feledd, legyél több irodánál is regisztrálva, hogy mindig a legjobb szorzókat és akciókat kapd el! Ha nincs még accountod a VEGAS-nál, akkor kérjük Erre a linkre kattintva regisztrálj, hogy megkezd az irodák között összehangolt játékot! A VEGAS-regisztráció később még fontos lesz a Tipplap felhasználók életében!
Ha pedig rárabolnál a TIPPMIXPRO májusi-, akár 5000 forintos bónuszára, akkor kattints IDE és regisztrálj! ZÖLDÜLJÖN A MÁJUS, ZÖLDÜLJENEK A TIPPEK IS!

Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!
tippszelvény
Girona - Mallorca
Igen
tippszelvény
Rizespor - Konyaspor
Igen
tippszelvény
Cercle Bruges - Zulte Waregem
Igen
tippszelvény
Legia Varsó - Widzew Lodz
Igen
tippszelvény
Dundalk - Shelbourne
Igen
tippszelvény
Viking Stavanger - Rosenborg
Igen
tippszelvény
Aalborg - Hobro
Igen
tippszelvény
Köge - B93 Köbenhavn
Igen