A BTTS, vagyis „Mindkét csapat szerez gólt” típusú sportfogadásnál az a lényeg, hogy a rendes játékidőn belül mindkét csapat legalább egy gólt szerezzen. Nem számít, hogy ki nyer, csak az, hogy ne legyen gól nélküli és egyoldalú mérkőzés. Az ilyen fogadásoknál több tényezőt is érdemes figyelembe venni, hogy jó döntést hozzunk. Ezeket foglaljuk össze ebben a rovatban, valamint ajánlunk néhány aktuális BTTS-fogadási ötletet!
Mire figyeljünk BTTS-tippválasztásnál?
- Először is nagyon fontos megnézni, hogy milyen stílusban játszanak a csapatok. Ha mindkét fél támadó szellemű, gyors szélsőkkel, kreatív középpályásokkal és gólerős csatárokkal rendelkezik, akkor nagyobb az esély arra, hogy mindketten betalálnak. Különösen jó jel, ha a csapatok sok gólt szereznek, de a védekezésük nem túl stabil, tehát sok gólt is kapnak. Ilyenkor a gólváltás valószínűsége magas.
- Szintén érdemes megnézni a statisztikákat. Ha az elmúlt 5-10 mérkőzésen mindkét csapatnál gyakori volt a BTTS kimenetel (például 6 meccsből 5-ször előfordult), az erős előjel. Az is beszédes, ha a csapat hazai vagy idegenbeli meccsein különösen gyakori a gólváltás. Emellett az átlagos lőtt és kapott gólok száma is sokat elárul, ha egy csapat átlagban például 1,8 gólt lő és ugyanennyit kap, az tipikusan „BTTS-esélyes”.
- A meccs tétje, motivációs helyzete is fontos. Olyan találkozókon, ahol mindkét csapatnak fontos a győzelem, például kiesés elleni harcban, vagy nemzetközi kupáért folytatott versenyben, gyakran nyíltabb játék alakul ki, ami növeli a gólváltás esélyét. Ugyanakkor, ha egyik csapatnak elég a döntetlen, vagy már egyik félnek sincs igazi tétje, akkor előfordulhat, hogy visszafogottabb lesz a játék, és nem születik gól mindkét oldalon. Itt a NEM szerez mindkét csapat gólt (BTTS No) opciót érdemes alkalmazni!
- A hiányzókra is figyelni kell, különösen a védelmeknél. Ha egy csapatban a kezdőkapus vagy több stabil védő hiányzik, akkor a védekezés gyengül, ami gólt hozhat az ellenfélnek. Ha viszont a támadósor sérült vagy eltiltott, akkor csökken az esély arra, hogy az adott csapat betalál.
- A korábbi egymás elleni meccsek (head-to-head) is jó támpontot adnak. Ha az előző néhány találkozón rendre gólváltás történt, akkor könnyen lehet, hogy a mostani is hasonlóan alakul, főleg ha a játékoskeretek nem változtak drasztikusan.
- Végül az időjárás és a pályakörülmények sem elhanyagolhatók. Ha például a pálya latyakos, esős, csúszós, az hibákhoz és védekezési bakikhoz vezethet, ez akár növelheti is a gólok számát, de nagyon szélsőséges időjárás inkább csökkentheti az esélyeket, különösen, ha nehéz a passzjáték.
Mai főtipp BTTS/NO BTTS-re:
Brentford - West Ham United
2026. május 02., szombat,16:00
Labdarúgás - Premier Liga
- Brentford és West Ham újra egymásnak feszül és mindkét gárdának szüksége van még a pontokra, a hazaiaknak az európai álom életben tartásához, a vendégeknek a bennmaradásért vívott harcban. A Brentford hatmeccses nyeretlenségi sorozatban van, öt döntetlen és a Manchester United elleni 2–1-es vereség után, miközben hazai pályán is hat találkozó óta nem tudott nyerni. A londoni derbik sem kedveznek nekik, hiszen tizenötből csak kettőt húztak be, igaz, mindkettőt épp a West Ham ellen. A Kalapácsosok február óta 16 pontot szereztek, a formatáblán a hatodik helyen állnak, és a Wolves elleni 4–0, a Crystal Palace elleni 0–0, valamint az Everton elleni 92. perces győztes gól is azt mutatja, hogy Nuno Espirito Santo csapata nagyon motivált a bennmaradás érdekében. A gondot a Brentford elleni mérleg jelenti, kilenc bajnokiból hetet elveszítettek, és minden alkalommal kaptak gólt. A két csapat legutóbbi FA-kupa-meccse is gólgazdag 2–2 lett! A Brentford sok helyzetet puskáz el, West Ham pedig ritkán ússza meg kapott gól nélkül. A WHU motivált a bennmaradás érdemében, támadni fognak, nincs mit veszíteni, a Brentford pedig rendszeresen gólt szerez hazai körülmények között. Gólváltás várható!

További tippek BTTS/NO BTTS-re
Preston North End - Southampton
2026. május 02., szombat,13:30
Labdarúgás - Angol Liga bajnokság
- A Preston North End a szezon utolsó fordulójára is ugyanazzal az felemás teljesítménnyel érkezik, amely végigkísérte az évüket, január 4. óta nem tudtak két bajnokit egymás után megnyerni, és a West Brom–Birmingham kettős elleni vereségek is azt mutatták, hogy a csapat már lélekben nem volt jelen. A Sheffield United elleni 3–2-ve javítottak, Liam Lindsay húsz percen belül duplázott, Lewis Dobbin pedig újabb találattal jelezte, hogy végre megtalálta a helyét a Championshipben. Hazai pályán gyengébbek, a Deepdale-ben az utóbbi hat meccsből csak egyet nyertek meg, és 2026-ban mindössze három hazai győzelmet jegyeznek. A Southampton ezzel szemben egy 18 meccses veretlenségi sorozat közepén érkezik, mégis csalódottan, hiszen a Manchester City elleni FA-kupa-elődöntő és az Ipswich elleni döntetlen elvette az esélyt az automatikus feljutásra. A rájátszás azonban biztos, és a csapat Finn Azaz gólerős játékára támaszkodva továbbra is erős formát mutat. A hazai pályán gyűjtött 44 pontjuk is jelzi, mennyire stabilak voltak egész évben, még Armstrong távozása után is. A Preston legutóbbi meccsei gólgazdagok voltak, a Southampton pedig hosszú veretlenségi sorozatban, stabil támadójátékkal érkezik. A két csapat jelenlegi formája és a támadósorok hatékonysága alapján valószínűbb, hogy mindkét fél betalál.

Portsmouth - Birmingham City
2026. május 02., szombat,13:30
Labdarúgás - Angol Liga bajnokság
- A Portsmouth magabiztosan zárja a szezont, hiszen a korábbi három győzelem, a Middlesbrough és az Ipswich elleni bravúrok, majd a Leicester 1–0-s legyőzése, gyakorlatilag biztosította a bennmaradást. Bár a Coventry elleni 5–1-es vereség megszakította a jó sorozatot, a Stoke pályáján aratott 3–1-es siker, Adrian Segecic mesterhármasával, újra visszahozta az önbizalmat. A szurkolók most azt remélik, hogy John Mousinho esetleges távozása előtt még egy utolsó győzelmet ünnepelhetnek, és a csapat megfelelően motivált is lesz ennek érdekében. A Birmingham ezzel szemben biztos top 10-es helyezéssel érkezik, de a playoffból való kimaradás csalódást kelt. A csapat formája ugyan javult, négy meccsből három győzelem és egy döntetlen, ám az idegenbeli teljesítmény továbbra is gyenge, öt idegenbeli találkozóból mindössze egy pontot szereztek, és a szezonban is csak 19 pontot gyűjtöttek úton. A Wrexham elleni 2–0, majd a Preston és Bristol City elleni 2–1-es hazai sikerek az mutatják, hogy otthon erősek, de a Fratton Parkban ez maximum csak gólra lesz elég, pontra nem biztos. A gólváltás jó esély, az 1X-et is be lehet mellé húzni.

Mansfield Town - Cardiff City
2026. május 02., szombat,16:00
Labdarúgás - Angol Liga 1.
- A Mansfield Town történelmi szezonfinisre készül, hiszen egy jó eredménnyel a hetvenes évek vége óta nem látott magasságba érhet. A gárda a szezon eleji szerény célt tűzött ki maga elé, a harmadosztályban maradás meghosszabbítását, ám ezt alaposan túlteljesítették! A gárda a karácsonyi időszak óta 24 meccsen 39 pontot gyűjtött, és jelenleg ötmérkőzéses veretlenségi sorozatban vannak. A Peterborough elleni döntetlen is azt mutatta, hogy Nigel Clough csapata stabil, hiszen az utóbbi 14 bajnokiból csak egyet veszített el. Hazai pályán különösen masszívak: március óta csak az Arsenal tudta őket legyőzni, azóta öt hazai meccsen veretlenek. A Cardiff City már biztos feljutóként érkezik, hiszen második helyük garantált, és 16 ponttal előzik meg a harmadik helyezett Boltont. A walesiek három győzelemmel a hátuk mögött érkeznek, köztük a Northampton elleni 5–0-s gálával, és most sorozatban negyedik sikerükre hajtanak. A szezon során 53 hazai pontot gyűjtöttek, és Yousef Salech 14 góllal húzóemberré vált a támadósorban. A gárda tehát felszabadultan, jó formában léphet pályára, miközben a Mansfield hazai ereje és hosszú veretlensége komoly ellenállást ígér. A Mansfield hazai stabilitása és Cardiff lendületes támadójátéka arra utal, hogy mindkét fél betalálhat.

Wimbledon – Huddersfield
2026. május 02., szombat,16:00
Labdarúgás - Angol Liga 1.
- A Wimbledon és a Huddersfield egy tét nélküli, felszabadult zárófordulóra készül, ahol mindkét csapat más-más okból, de teher nélkül léphet pályára. A hazaiak a Wigan elleni 1–0-s győzelemmel biztosították bennmaradásukat, Antwoine Hackford 90. perces találata pedig véget vetett egy hétmeccses nyeretlenségi sorozatnak, amelyben hat vereség is becsúszott. A szezon során 68 kapott góllal a liga egyik leggyengébb védelmét produkálták, így a következő idény egyik fő feladata a hátsó stabilitás megteremtése lesz. A Huddersfield a Mansfield elleni 4–1-es vereség után érkezik, amely nemcsak a 15 hazai meccses veretlenségi sorozatukat törte meg, hanem azt az ötmeccses szériát is, amelyben rendre a 90. perc után is született gól. A playoff-remények már korábban elszálltak, részben az edzői stáb ideiglenes változásai miatt, de a szezon összképe még így is javítható lenne egy ponttal vagy győzelemmel. A két csapat novemberi összecsapása 3–3-as gólzápor lett, és most is egy nyílt, támadó szellemű mérkőzés körvonalazódik, akár hasonló eredménnyel, de mindenképp gólváltással!

Barnsley - Stockport County
2026. május 02., szombat,16:00
Labdarúgás - Angol Liga 1.
- A Barnsley egy hullámzó szezon végére érkezik, amelyben Conor Hourihane irányítása alatt 59 pontig jutottak, 15 győzelemmel és 16 vereséggel, miközben 67 lőtt góljuk a hetedik legtöbb a ligában, de a 70 kapott találat bűngyenge, csak a már kiesett Northamptonénál jobb. A március–áprilisi összeomlás, mindössze egy győzelem 11 meccsen, elvette az esélyt a rájátszásra, de a Northampton elleni 1–0-s idegenbeli sikerrel legalább győzelemmel hangoltak a zárófordulóra. A hazai pálya most is előnyt jelenthet, hiszen egy újabb győzelemmel akár a felsőházba is visszaléphetnek. Felszabadult támadójáték várható, a szokásos gyenge védekezéssel. A Stockport County még mindig a playoff helyért küzd, bár az utóbbi hetek formája gyengült, négy meccsből kettőt elveszítettek, egyet döntetlenre hoztak, és csak a Peterborough ellen tudtak nyerni. A Port Vale elleni 2–1-es hazai vereség különösen fájó volt, hiszen már 25 perc után kétgólos hátrányba kerültek, és Odin Bailey találata sem volt elég a pontszerzéshez. Ennek ellenére 74 ponttal a negyedik helyen állnak, három ponttal a hetedik előtt, és egy idegenbeli győzelemmel akár a top négy is biztosítható lenne. Mindkét csapat támadásban erős, védekezésben sebezhető, és a szezon utolsó napján felszabadult játék várható biztos gólváltással.

Peterborough United - Doncaster Rovers
2026. május 02., szombat,16:00
Labdarúgás - Angol Liga 1.
- A Peterborough United és a Doncaster Rovers is egyaránt győzelemmel zárná a szezont, de mindkét csapat formája erősen gyengült az utóbbi hetekben. A hazaiak nyolcmeccses nyeretlenségi sorozatban vannak, és bár Luke Williams érkezése után még a rájátszás közelébe kapaszkodtak, a tavasz végére teljesen szétestek, az utóbbi 14 bajnokiból mindössze egyet nyertek meg. A Mansfield elleni gól nélküli döntetlen és a Stockport elleni 3–1-es vereség is azt mutatja, hogy a védekezés gyengécske, de elöl képesek a jobb csapatoknak is betalálni, igaz ez a vereséggel szemben nem védi meg őket. A 17. helyre visszacsúszva most már csak a szezon lezárása maradt motivációként. A Doncaster egy hullámvölgyből kapaszkodott vissza, a szezon közepén még a kiesés réme fenyegette, de 19 meccsen szerzett 33 ponttal biztos középmezőny lett a vége. A Lincoln elleni 2–0-s vereség után a Stevenage elleni 1–1-es döntetlen mutatta, hogy továbbra is versenyképesek, Billy Sharp egyenlítő góljával pedig ismét bizonyították, hogy nem adják fel könnyen. A 15. hely stabil, és bár nagy tét már nincs, a vendégek összességében kiegyensúlyozottabb formát mutatnak. A két csapat novemberi 3–3-as meccse is azt jelzi, hogy hajlamosak támadójátékra és a védelem nem tartozik a legerősebbek közé. A záróforduló felszabadult hangulata is erősíti ezt a felszabadult játékot, aminek könnyen gólváltás és over lehet a vége!

Falkirk - Motherwell
2026. május 02., szombat,16:00
Labdarúgás - Skót bajnokság, felsőház
- A Falkirk újoncként remek idényt fut, hiszen a csapat már biztosan a felsőházban zár, 13 győzelemmel, hét döntetlennel és 13 vereséggel, összesen 46 ponttal. A jó forma az utóbbi időszakban gyengült, tíz meccsből mindössze hármat nyertek meg, ötöt elveszítettek, és a Dunfermline elleni kupabúcsú, valamint a Celtic elleni vereség gyakorlatilag elvette az esélyt az európai szereplésre. A hátralévő három fordulóban még matematikailag él a remény, de ehhez mindenképp győzniük kellene, hogy három pontot faragjanak a Motherwell előnyéből. A vendégek viszont épp egy hatalmas lökést kaptak, a Rangers elleni 3–2-es siker, Emmanuel Longelo 90. perces győztes góljával, véget vetett egy ötmérkőzéses nyeretlenségi sorozatnak, és hat ponttal növelte előnyüket az ötödik helyezett Hibernian előtt. A gárda így megerősítette európai pozíciójukat, ám ebben a párosításban idén nem megy nekik, három találkozón egyszer sem tudták legyőzni Falkirköt, két vereség és egy döntetlen a mérlegük. A Falkirk hazai pályán győzni akar majd, a Motherwell pedig a Rangers-elleni győzelem után jó formában érkezik, és a korábbi 1v1 eredmények is nyílt, gólváltásos mérkőzést sejtetnek.

Udinese - Torino
2026. május 02., szombat,15:00
Labdarúgás - Olasz A
- Az Udinese és a Torino közvetlen riválisként csap össze, két pont választja el őket egymástól, és mindkét csapat a felsőházi helyekért küzd. Az Udinese áprilisi hullámvasútja a Lazio elleni 3–3-mal zárult, ahol Kingsley Ehizibue bombagólja és Arthur Atta duplája is kevés volt a győzelemhez, de a csapat március óta Atalanta, Como, Genoa és Fiorentina ellen is bizonyította fejlődését. A Runjaic-féle építkezés eredménye, hogy a tavalyi 12. hely után most a top 10-ért harcolnak. A Torino teljesen átalakult Roberto D’Aversa érkezése óta, nyolc meccsen 14 pontot szereztek, amivel csak ebben az időszakban az ötödik helyen állnának, és 14 lőtt góljukkal csak Inter és Como előzi meg őket. A jó formát az Inter elleni 2–2-es feltámadás is mutatta, Giovanni Simeone sorozatban szállítja a gólokat, Nikola Vlasic pedig büntetőből mentett pontot. Mindkét csapat jó formában van, így egy szoros meccset várhatunk, de olyat, ahol lesznek gólok.

Werder Bremen - Augsburg
2026. május 02., szombat,15:30
Labdarúgás - Bundesliga 1.
- A Werder Bremen óriási lépést tehet a bennmaradás felé, hiszen Daniel Thioune érkezése óta látványos javulásnak indultak, a három vereséggel induló időszak után nyolc meccsből négy győzelem következett, és ezzel hat pontra eltávolodtak a kiesőzónától. A Weserstadionban most akár matematikailag is bebiztosíthatják élvonalbeli tagságukat! Az Augsburg hasonló hullámvölgyből kapaszkodott vissza, de ők már az európai helyekért küzdenek, Sandro Wagner gyenge rajtja után Manuel Baum irányításával kilencedik helyre ugrottak, és mindössze hat pont választja el őket a hetedik Eintracht Frankfurttól. Négymeccses veretlenségi sorozatuk különösen értékes, hiszen mindhárom legutóbbi ellenfelük a tabella első hét helyezettje közül került ki, és Baum szerint a csapat továbbra is éhes a sikerre. Mindkét együttes jó formában érkezik, erős motivációval, és a támadójátékuk is felfelé ível, ami egy nyílt, gólgazdag mérkőzésre enged következtetni mindkét oldalon góllal.

Hoffenheim - Stuttgart
2026. május 02., szombat,15:30
Labdarúgás - Bundesliga 1.
- A Hoffenheim és a Stuttgart igazi BL‑helyekért vívott hatpontos rangadóra készül, ahol mindkét csapat formája ingadozó, mégis versenyben maradtak a top négyért. Hoffenheim a februári visszaesés után mostanra újra erőre kapott, a Dortmund és a Hamburg elleni 2–1-es győzelmekkel hárommeccses veretlenségi sorozatban érkezik, és 57 ponttal az ötödik helyen állnak. A gondot a hazai teljesítmény jelenti, hiszen az utóbbi négy otthoni meccsből csak egyet nyertek meg, kettőt elveszítettek, egyet döntetlenre hoztak. A Stuttgart ezzel szemben a tavalyi kilencedik hely után újra BL‑közelben van, kupadöntőbe jutott, de az utóbbi hetekben felemás eredményeket ért el. Nyolc meccsen felváltva jött győzelem és vereség, majd a Bremen elleni 1–1 tovább rontotta a helyzetet. A vendégek idegenben is bizonytalanok, hiszen az utóbbi öt bajnoki túrájukból csak egyet nyertek meg, kettőt elveszítettek, kettőt döntetlenre hoztak, köztük a St. Pauli elleni 2–1-es zakóval és a Heidenheim elleni 3–3-mal. A két csapat azonos pontszámmal, erős támadójátékkal, de ingadozó védekezéssel érkezik, ami egy nyílt, gólváltásos mérkőzést jelenthet.

Ne feledd, legyél több irodánál is regisztrálva, hogy mindig a legjobb szorzókat és akciókat kapd el! Ha nincs még accountod a VEGAS-nál, akkor kérjük Erre a linkre kattintva regisztrálj, hogy megkezd az irodák között összehangolt játékot! A VEGAS-regisztráció később még fontos lesz a Tipplap felhasználók életében!
Ha pedig rárabolnál a TIPPMIXPRO májusi-, akár 5000 forintos bónuszára, akkor kattints IDE és regisztrálj! ZÖLDÜLJÖN A MÁJUS, ZÖLDÜLJENEK A TIPPEK IS!

Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!
tippszelvény
Hoffenheim - VfB Stuttgart
Igen
tippszelvény
Bremen - Augsburg
Igen
tippszelvény
Udinese - Torino
Igen
tippszelvény
Falkirk - Motherwell
Igen
tippszelvény
Peterborough - Doncaster
Igen
tippszelvény
Barnsley - Stockport
Igen
tippszelvény
Wimbledon - Huddersfield
Igen
tippszelvény
Mansfield - Cardiff
Igen
tippszelvény
Portsmouth - Birmingham
Igen
tippszelvény
Preston - Southampton
Igen