A BTTS, vagyis „Mindkét csapat szerez gólt” típusú sportfogadásnál az a lényeg, hogy a rendes játékidőn belül mindkét csapat legalább egy gólt szerezzen. Nem számít, hogy ki nyer, csak az, hogy ne legyen gól nélküli és egyoldalú mérkőzés. Ennek ellentéte a NO BTTS, vagyis a nem szerez mindkét csapat gólt. Ekkor az egyik gárda jóval esélytelenebb, mint a másik. Az ilyen fogadásoknál több tényezőt is érdemes figyelembe venni, hogy jó döntést hozzunk. Ezeket foglaljuk össze ebben a rovatban, valamint ajánlunk néhány aktuális BTTS-fogadási ötletet!
Mire figyeljünk BTTS-tippválasztásnál?
- Először is nagyon fontos megnézni, hogy milyen stílusban játszanak a csapatok. Ha mindkét fél támadó szellemű, gyors szélsőkkel, kreatív középpályásokkal és gólerős csatárokkal rendelkezik, akkor nagyobb az esély arra, hogy mindketten betalálnak. Különösen jó jel, ha a csapatok sok gólt szereznek, de a védekezésük nem túl stabil, tehát sok gólt is kapnak. Ilyenkor a gólváltás valószínűsége magas.
- Szintén érdemes megnézni a statisztikákat. Ha az elmúlt 5-10 mérkőzésen mindkét csapatnál gyakori volt a BTTS kimenetel (például 6 meccsből 5-ször előfordult), az erős előjel. Az is beszédes, ha a csapat hazai vagy idegenbeli meccsein különösen gyakori a gólváltás. Emellett az átlagos lőtt és kapott gólok száma is sokat elárul, ha egy csapat átlagban például 1,8 gólt lő és ugyanennyit kap, az tipikusan „BTTS-esélyes”.
- A meccs tétje, motivációs helyzete is fontos. Olyan találkozókon, ahol mindkét csapatnak fontos a győzelem, például kiesés elleni harcban, vagy nemzetközi kupáért folytatott versenyben, gyakran nyíltabb játék alakul ki, ami növeli a gólváltás esélyét. Ugyanakkor, ha egyik csapatnak elég a döntetlen, vagy már egyik félnek sincs igazi tétje, akkor előfordulhat, hogy visszafogottabb lesz a játék, és nem születik gól mindkét oldalon. Itt a NEM szerez mindkét csapat gólt (BTTS No) opciót érdemes alkalmazni!
- A hiányzókra is figyelni kell, különösen a védelmeknél. Ha egy csapatban a kezdőkapus vagy több stabil védő hiányzik, akkor a védekezés gyengül, ami gólt hozhat az ellenfélnek. Ha viszont a támadósor sérült vagy eltiltott, akkor csökken az esély arra, hogy az adott csapat betalál.
- A korábbi egymás elleni meccsek (head-to-head) is jó támpontot adnak. Ha az előző néhány találkozón rendre gólváltás történt, akkor könnyen lehet, hogy a mostani is hasonlóan alakul, főleg ha a játékoskeretek nem változtak drasztikusan.
- Végül az időjárás és a pályakörülmények sem elhanyagolhatók. Ha például a pálya latyakos, esős, csúszós, az hibákhoz és védekezési bakikhoz vezethet, ez akár növelheti is a gólok számát, de nagyon szélsőséges időjárás inkább csökkentheti az esélyeket, különösen, ha nehéz a passzjáték.
Mai főtipp BTTS-re:
TPV Tampere – Kiffen
2025. szeptember 09., kedd,18:00
Labdarúgás - Finn 4., B csoport
- A finn harmadosztályú bajnokságban A TPV hazai pályán, Tamperében fogadja a Kiffen csapatát. Mindkét gárda vereség után van, így most a javítás és a pozíciójuk megerősítése a cél. A TPV jelenleg a tabella 3. helyén áll, erős szezont futva,: 14 győzelmet arattak, 4-szer kaptak ki és 2 döntetlent játszottak. A csapat támadójátéka kimagasló, hiszen mérkőzésenként átlagosan 2,85 gólt szereznek, miközben 1,25-öt kapnak. Formájuk az utóbbi időben szintén figyelemre méltó, hiszen legutóbbi öt találkozójukból négyet megnyertek és csak egyszer kaptak ki. A legutóbbi meccsükön 2–0-ra alulmaradtak a HJS Akatemiával szemben, összességében meggyőző teljesítményük alapján hazai pályán komoly esélyekkel várhatják a találkozót. A Kiffen a tabella 5. helyén áll, de jóval hullámzóbb teljesítményt mutat, 9 győzelem, 10 vereség és mindössze 1 döntetlen szerepel a mérlegükben. Góltermelésük kiegyensúlyozott, 1,85-ös átlaggal, ugyanakkor védekezésük sebezhető, hiszen 1,65 gólt kapnak mérkőzésenként. Legutóbb a HPS ellen maradtak alul 3–2-re, ami jól mutatja, hogy találkozóik rendre gólgazdagok. A két csapat legutóbbi 10-10 meccséből 7-szer esett legalább három találat. A TPV támadógépezete kiváló formában van, míg a Kiffen bár bizonytalanabb, rendszeresen szerez gólokat és kap is. A statisztikák alapján mindkét oldalon várható gól, a mérkőzés pedig nagy valószínűséggel látványos, gólgazdag csatát hoz majd Tampere-ben.

További tippek BTTS/NO BTTS-re:
Bosznia-Hercegovina – Ausztria
2025. szeptember 09., kedd,20:45
Labdarúgás - vb-selejtező, H csoport
- A boszniai Zenicában, ahol a H jelű világbajnoki selejtezőcsoport éllovasa, Bosznia-Hercegovina fogadja a második helyen álló Ausztriát. Mindkét válogatott hibátlan mérleggel érkezik a találkozóra, így a mérkőzés kulcsszerepet játszhat az egyetlen automatikus kijutó hely sorsában. Bosznia-Hercegovina kiváló formában kezdte a selejtezősorozatot, hiszen mind a négy mérkőzését megnyerte. Legutóbb San Marino ellen arattak magabiztos, 6–0-s győzelmet, amelynek során Edin Džeko találata nyitotta meg a gólok sorát a 70. perc után. A csapat korábban Románia és Ciprus legyőzésével, valamint egy szoros, 1–0-s sikerrel San Marino ellen őrizte meg hibátlan mérlegét. Ausztria később kezdte meg a selejtezőket, mivel az előző idényben a Nemzetek Ligája rájátszásában szerepelt, ám azóta hibátlan teljesítményt nyújt. Először Romániát verték 2–1-re Bécsben, majd San Marino ellen már az első fél órában négy gólt szereztek, végül Ciprus ellen szoros, 1–0-s győzelemmel folytatták sorozatukat Marcel Sabitzer büntetőjével. A találkozó két hibátlan mérleggel álló válogatott összecsapása lesz, ahol mindkét oldalon erős támadósor és veszélyes játékosok sorakoznak. Bosznia legutóbb hat gólt szerzett, míg Ausztria a korábbi meccseken rendre betalált, így várható, hogy mindkét csapat képes lesz gólt szerezni!

Örményország – Írország
2025. szeptember 09., kedd,18:00
Labdarúgás - vb-selejtező, F csoport
- Az európai VB-selejtezők F-csoportjában Örményország hazai pályán fogadja Írországot. A házigazdák súlyos vereséggel indították a sorozatot, míg az írek Magyarországgal játszottak döntetlent. így mindkét fél számára nagy jelentősége van ennek az összecsapásnak. Örményország kifejezetten nehéz kezdésen van túl, hiszen az első fordulóban 5–0-s vereséget szenvedett Portugáliától. A válogatott már az első félidőben háromgólos hátrányba került, majd a második játékrészben még kétszer kapitulált. A formájuk az utóbbi időben sem túl biztató, hiszen legutóbbi hat tétmérkőzésükből ötöt elveszítettek, és különösen a védekezés mutat gyenge képet, három zakó alatt összesen 16 gólt kaptak. Az írek selejtező-sorozatot 2–2-es döntetlennel kezdték Magyarország ellen, ahol kétgólos hátrányból sikerült visszakapaszkodniuk: Evan Ferguson szépített, majd Adam Idah fejesével a hosszabbításban egyenlítettek. Ha nincs a német játékvezető botrányos teljesítménye, most nulla ponttal állnának. Az örményeknek lehet keresnivalójuk, hiszen egyszer már legyőzték őket a a 2022-es Nemzetek Ligájában 1–0-ra, igaz, a visszavágón 3–2-re kikaptak. Igazi ki-ki meccs lesz ez, aki itt veszít az gyakorlatilag elbúcsúzhat a második hely elérésének esélyétől! Mindkét csapat hajlamos gólokat szerezni és kapni egyaránt. Az örmények az írek elleni múltbeli sikerük tudatában képesek lehetnek betalálni, míg Doherty-ék pedig a magyarok elleni feltámadásukkal bizonyították, hogy veszélyes támadóik vannak, akik bármikor képesek helyzeteket kialakítani. Mindkét oldal eséllyel betalál majd!

USA -Japán
2025. szeptember 10., szerda,01:30
Labdarúgás - Válogatott mérkőzés
- Magyar idő szerint szerdára virradó éjszaka barátságos mérkőzésen találkozik az Egyesült Államok és Japán nemzeti csapatai az USA-beli Columbusban. A két válogatott negyedszer csap össze egymással, és mindkét fél számára fontos teszt lesz ez a világbajnokságra való felkészülés szempontjából. Az amerikai válogatott rossz formában érkezik a találkozóra, hiszen legutóbbi három barátságos mérkőzését elveszítette, ezeken összesen hat gólt kapott és mindössze egyet szerzett. Szombaton Dél-Korea 2–0-ra múlta felül őket, ismét rávilágítva a védelem sebezhetőségére és a támadások összhangjának hiányára. A japán válogatott ezzel szemben sokkal stabilabb formát mutat, bár legutóbb Mexikó ellen 0–0-s döntetlennel zártak, így megszakadt négy mérkőzéses győzelmi sorozatuk. A támadások befejezésénél hiányzott a koncentráció, viszont a védekezésük továbbra is rendkívül szervezett, az idei nyolc találkozón összesen két gólt kaptak, öt alkalommal pedig kapott gól nélkül hozták le a meccset. A találkozó esélyeit tekintve az amerikaiak jelenlegi gyenge védekezése és visszafogott támadójátéka mellett könnyen bajba kerülhetnek egy olyan szervezett és formában lévő riválissal szemben, mint Japán. Ugyanakkor a hazai pálya adhat egy lökést a motivált Jenkik számára, és könnyen előfordulhat, hogy betalálnak, különösen, ha sikerül kihasználni a japán védelem mögött adódó ritka hibákat. Mindkét gárda szerez gólt!

Zöld-foki-szigetek – Kamerun
2025. szeptember 09., kedd,18:00
Labdarúgás - vb-selejtező, Afrika, D csop
- Szintén az afrikai VB-selejtezőkben Zöld-foki-szigetek hazai körülmények között fogadja Kamerun csapatát. A Zöld-foki-szigetek jelenleg a csoport élén állnak, eddigi mérlegük öt győzelem, egy vereség és egy döntetlen. Átlagosan 1,29 gólt szereznek mérkőzésenként, miközben mindössze 0,71 gólt engednek ellenfeleiknek, nagyon erős védelemmel játszanak! Legutóbb Mauritius ellen idegenben győztek 2–0-ra, amivel tovább erősítették pozíciójukat a tabella élén. Kamerun szintén remekül teljesít a selejtezőkben, hiszen négy győzelem és három döntetlen mellett veretlenül áll a második helyen. Gólátlaguk kimagasló, hiszen 2,14 találatot szereznek meccsenként, miközben védekezésük kifejezetten szilárd, átlagosan csupán 0,57 gólt kapnak. Legutóbb Szváziföld ellen magabiztos 3–0-s sikert értek el, és az egymás elleni statisztikákban is jobban állnak, hiszen a legutóbbi öt találkozóból kettőt megnyertek, kétszer döntetlen született, és csak egyszer kaptak ki. A Zöld-foki-szigetek mérkőzésein ritkán születik sok találat, hiszen a védekezésük szilárd, míg Kamerun védelme még erősebb! Kevés gólos meccs lesz, még a 0-0-ra is jó esély van, de várhatóan a minőségi támadókkal rendelkező Kamerun, gólt nem kap, de feltöri majd a hazaiak védelmét.

Angola – Mauritius
2025. szeptember 09., kedd,21:00
Labdarúgás - vb-selejtező, Afrika, D csop
- És még egy afrikai VB-selejtező, ahol Angola hazai pályán fogadja Mauritius csapatát. A két válogatott a középmezőnyben helyezkedik el, a statisztikák alapján egy szoros, kevés gólos mérkőzés körvonalazódik. Angola jelenleg a csoport negyedik helyén áll, egy győzelemmel, két vereséggel és négy döntetlennel a hátuk mögött. A csapat támadójátéka eddig gyengélkedik, hiszen átlagosan mindössze 0,57 gólt szereznek mérkőzésenként, ugyanakkor védekezésük stabil, 0,71-es kapott gólátlaggal. Legutóbb Líbia ellen maradtak alul 0–1 arányban, és az egymás elleni mérkőzésen sem tudtak betalálni Mauritius ellen, amikor 0–0-s döntetlen született. Mauritius a tabella ötödik helyét foglalja el, mérlegük egy győzelem, négy vereség és két döntetlen. A szezonban átlagosan 0,86 gólt szereznek és 1,71 gólt kapnak, ami azt mutatja, hogy támadásban és védekezésben is hullámzó a teljesítményük. Legutóbb a Zöld-foki-szigetek ellen szenvedtek 0–2-es vereséget, és az Angola elleni korábbi találkozójukon sem tudtak betalálni. Angola támadójátéka eddig kifejezetten gyenge volt, és több mérkőzésen is képtelenek voltak betalálni, míg Mauritius idegenben rendre komoly nehézségekbe ütközik a gólszerzésben. Az egymás elleni múltbeli mérkőzés is 0–0-val zárult, amire ma is komoly esély van! Mindezek alapján a mérkőzés inkább feszes, taktikus küzdelemnek ígérkezik, ahol az egyik fél (vagy mindkettő) nagy eséllyel gól nélkül maradhat.

Slovan Duslo Sala – Malzenice
2025. szeptember 09., kedd,16:30
Labdarúgás - Szlovák Kupa
- A szlovák kupa mai játéknapján a Slovan Duslo Sala hazai körülmények között fogadja a Malzenice gárdáját. A Slovan Duslo Šaľa kiváló formában várja a kupameccset, hiszen az elmúlt öt találkozójából négyet megnyert, mindössze egyszer kapott ki, és nem játszott döntetlent. Ez idő alatt átlagosan 2 gólt szerzett és 1,2-t kapott mérkőzésenként. A legutóbbi meccsükön idegenben győzték le a Sereď csapatát 3–1-rami tovább növeli önbizalmukat. Az OFK Malženice kevésbé meggyőző formát mutat az utóbbi időszakban. Az elmúlt öt mérkőzésükön mindössze egyszer tudtak győzni, háromszor kikaptak és egyszer döntetlent játszottak. Átlagosan 1 gólt szereztek és 2-t kaptak meccsenként. Legutóbb hazai pályán szenvedtek 0–3-as vereséget a Banská Bystrica ellen. A Slovan Duslo Šaľa támadósora lendületben van, míg az OFK Malženice védelme hajlamos a hibákra, ugyanakkor ők is képesek betalálni. A statisztikák és az idénybeli teljesítmények alapján mindkét csapat gólképesnek tűnik, így egy fordulatos, gólgazdag találkozóra lehet számítani, mindkét oldalon góllal!

Solin – Rudes
2025. szeptember 09., kedd,16:30
Labdarúgás - Horvát Kupa
- A Horvát Kupa mai találkozóján a Solin csapata fogadja a Rudes gárdáját. A két együttes közötti múltbeli találkozók és a jelenlegi forma alapján is kiegyenlített, taktikai szempontból izgalmas összecsapásra van kilátás, ahol a gólok sem maradhatnak el. A Solin felemás eredményeket hoz aktuálisan. Az elmúlt öt mérkőzésükön mindössze egyszer tudtak győzni, háromszor vereséget szenvedtek, és egyszer játszottak döntetlent. Ez idő alatt átlagosan 1,6 gólt szereztek, miközben 2 gólt kaptak mérkőzésenként, kifejezetten gyenge védelemmel bírnak! Legutóbbi találkozójukon 3–0-ra kikaptak a Dubrava Zagreb csapatától. A Rudeš elleni múltbeli mérkőzések során a Solin kétszer győzött az utolsó öt összecsapásból, legutóbb idegenben 2–1-re nyertek. A Rudes kiegyensúlyozottabb teljesítményt nyújtott, mint ellenfele. Egy győzelem, egy vereség és három döntetlen szerepel a nevük mellett, miközben átlagosan 1 gólt szereztek és ugyanennyit kaptak mérkőzésenként. Legutóbbi találkozójukon 0–0-s döntetlent játszottak a Jarun ellen. Kiegyenlített meccs várható, a csapatok legutóbbi teljesítménye és a korábbi egymás elleni találkozók alapján várhatóan gólváltás lesz a meccsen.


Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!
tippszelvény
Solin - Rudes
Igen
tippszelvény
Slovan Duslo Sala - Malzenice
Igen
tippszelvény
Angola - Mauritius
Nem
tippszelvény
Zöld-foki-szigetek - Kamerun
Nem
tippszelvény
USA - Japán
Igen
tippszelvény
Örményország - Írország
Igen
tippszelvény
Bosznia-Hercegovina - Ausztria
Igen