A BTTS, vagyis „Mindkét csapat szerez gólt” típusú sportfogadásnál az a lényeg, hogy a rendes játékidőn belül mindkét csapat legalább egy gólt szerezzen. Nem számít, hogy ki nyer, csak az, hogy ne legyen gól nélküli és egyoldalú mérkőzés. Ennek ellentéte a NO BTTS, vagyis a nem szerez mindkét csapat gólt. Ekkor az egyik gárda jóval esélytelenebb, mint a másik. Az ilyen fogadásoknál több tényezőt is érdemes figyelembe venni, hogy jó döntést hozzunk. Ezeket foglaljuk össze ebben a rovatban, valamint ajánlunk néhány aktuális BTTS-fogadási ötletet!
Mire figyeljünk BTTS-tippválasztásnál?
- Először is nagyon fontos megnézni, hogy milyen stílusban játszanak a csapatok. Ha mindkét fél támadó szellemű, gyors szélsőkkel, kreatív középpályásokkal és gólerős csatárokkal rendelkezik, akkor nagyobb az esély arra, hogy mindketten betalálnak. Különösen jó jel, ha a csapatok sok gólt szereznek, de a védekezésük nem túl stabil, tehát sok gólt is kapnak. Ilyenkor a gólváltás valószínűsége magas.
- Szintén érdemes megnézni a statisztikákat. Ha az elmúlt 5-10 mérkőzésen mindkét csapatnál gyakori volt a BTTS kimenetel (például 6 meccsből 5-ször előfordult), az erős előjel. Az is beszédes, ha a csapat hazai vagy idegenbeli meccsein különösen gyakori a gólváltás. Emellett az átlagos lőtt és kapott gólok száma is sokat elárul, ha egy csapat átlagban például 1,8 gólt lő és ugyanennyit kap, az tipikusan „BTTS-esélyes”.
- A meccs tétje, motivációs helyzete is fontos. Olyan találkozókon, ahol mindkét csapatnak fontos a győzelem, például kiesés elleni harcban, vagy nemzetközi kupáért folytatott versenyben, gyakran nyíltabb játék alakul ki, ami növeli a gólváltás esélyét. Ugyanakkor, ha egyik csapatnak elég a döntetlen, vagy már egyik félnek sincs igazi tétje, akkor előfordulhat, hogy visszafogottabb lesz a játék, és nem születik gól mindkét oldalon. Itt a NEM szerez mindkét csapat gólt (BTTS No) opciót érdemes alkalmazni!
- A hiányzókra is figyelni kell, különösen a védelmeknél. Ha egy csapatban a kezdőkapus vagy több stabil védő hiányzik, akkor a védekezés gyengül, ami gólt hozhat az ellenfélnek. Ha viszont a támadósor sérült vagy eltiltott, akkor csökken az esély arra, hogy az adott csapat betalál.
- A korábbi egymás elleni meccsek (head-to-head) is jó támpontot adnak. Ha az előző néhány találkozón rendre gólváltás történt, akkor könnyen lehet, hogy a mostani is hasonlóan alakul, főleg ha a játékoskeretek nem változtak drasztikusan.
- Végül az időjárás és a pályakörülmények sem elhanyagolhatók. Ha például a pálya latyakos, esős, csúszós, az hibákhoz és védekezési bakikhoz vezethet, ez akár növelheti is a gólok számát, de nagyon szélsőséges időjárás inkább csökkentheti az esélyeket, különösen, ha nehéz a passzjáték.
Mai főtipp BTTS-re:
Lechia Gdańsk – Katowice
2025. szeptember 12., péntek,18:00
Labdarúgás - Lengyel bajnokság
- Az Ekstraklasa alsóházi rangadóján a Lechia Gdańsk és a Katowice csap össze a Stadion Energa Gdańskban, ahol a statisztikák szerint izgalmas, gólgazdag mérkőzésre van kilátás, hiszen nagy eséllyel mindkét együttes betalál majd. Lechia Gdańsk nehéz idényt fut eddig, hiszen a tabella 18.. helyén áll. A szezonban mindössze egyszer tudott nyerni, négyszer kikapott és kétszer játszott döntetlent. Támadósora ennek ellenére nem teljesít rosszul, 1,71-es gólátlagot hozva, de a védelem sebezhető, hiszen 2,71 gólt enged mérkőzésenként. Legutóbb idegenben szenvedtek 2–0-s vereséget a Jagielloniától, így mindenképpen javításra készülnek hazai közönségük előtt. A Katowice sem áll sokkal jobban, hiszen a 14. helyről várja a mérkőzést. A szezonban két győzelem, négy vereség és egy döntetlen szerepel a nevük mellett. Támadásban 1,43-as átlagot hoznak, ám a védekezésük gyenge, 2,14-es kapott gólmutatóval. Legutóbb hazai pályán 3–2-re múlták felül a Radomiak Radomot, ami mutatja, hogy támadásban képesek komoly veszélyt teremteni. A statisztikák alapján szoros mérkőzésre van kilátás, amelyben mindkét fél betalálhat. A Lechia Gdańsk és a Katowice is inkább a támadásban erősebb, miközben a védekezésük rendre sebezhető. Az is mellettük szól, hogy az elmúlt tíz mérkőzésük többségén mindkét csapat gólt szerzett, és a egymás elleni találkozóik is gyakran gólváltással zárultak. Éppen ezért nagy eséllyel mindkét oldalon láthatunk majd gólt ezen az összecsapáson.

További tippek BTTS/NO BTTS-re:
Lech Poznań - Zaglebie Lubin
2025. szeptember 12., péntek,20:30
Labdarúgás - Lengyel bajnokság
- Az Ekstraklasa péntek esti rangadóján a Lech Poznań hazai pályán fogadja a Zagłębie Lubin csapatát. A Lech Poznań a tabella 6. helyén áll, és eddig kiegyensúlyozott szezonkezdetet produkált. Az eddigi öt bajnokijukból hármat megnyertek, egyszer kikaptak és egyszer játszottak döntetlent. A csapat támadóereje erős, hiszen mérkőzésenként két gólt átlagol, ugyanakkor a védelem sebezhető, mivel szintén két gólt engednek átlagban. Legutóbb hazai közönség előtt 2–1-re győzték le a Widzew Łódźt, így jó hangulatban várhatják az újabb hazai fellépést. A Zagłębie Lubin jelenleg a 16. helyen áll, így számukra minden pont életbevágó a kiesés elkerülése érdekében. Az idényben eddig egy győzelmet, két vereséget és három döntetlent jegyeztek. Támadójátékuk meglepően termékeny, hiszen kétgólos átlagot hoznak mérkőzésenként, ám hátul 1,67 gólt kapnak. Legutóbb 2–2-es döntetlent játszottak a Piast Gliwicével, ami ismét rámutatott arra, hogy mindkét kapu előtt veszélyesek. Mindkét csapat szinte minden találkozóján betalál, miközben a védekezésük sebezhető. A legutóbbi tíz mérkőzésük során a Lech kilencszer, a Zagłębie nyolcszor látott gólváltást, így minden adott ahhoz, hogy most is mindkét oldalon gól szülessen.

Tychy 71 - Polonia Bytom
2025. szeptember 12., péntek,18:00
Labdarúgás - Lengyel 2.
- A lengyel másodosztályú bajnokság mai játéknapján a Tychy 71 hazai pályán fogadja a Polonia Bytom csapatát. A Tychy 71 jelenleg a 9. helyen áll a tabellán, és eddig kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott. Az idényben három győzelem, három vereség és két döntetlen szerepel a nevük mellett. A csapat meccsenkénti 1,75-ös szerzett és ugyanekkora kapott gólátlaga mutatja, hogy egyszerre képesek támadásban eredményesek lenni, ugyanakkor a védekezésük sebezhető. Legutóbb a Slask Wroclaw ellen szenvedtek 2–1-es vereséget idegenben. A Polonia Bytom jobb rajtot vett, hiszen a tabella 4. helyén áll, és eddig négy győzelmet, három vereséget és egy döntetlent gyűjtött be. A szezonban átlagosan 1,5 gólt szereznek mérkőzésenként, miközben 1,38-at kapnak, ami szoros, de kiegyensúlyozott mutató. Legutóbb erős támadójátékot mutattak, hiszen 4–2-re verték a Wieczysta Kraków együttesét, ezzel jelezve, hogy képesek több gólos mérkőzést is játszani. A számok alapján szoros találkozóra lehet számítani, ahol a Polonia Bytom némileg esélyesebbnek tűnik, de a Tychy 71 hazai pályán mindig veszélyes. A legutóbbi fordulóban mindkét csapat mérkőzésén több gól született, és a gólváltás valószínűsége is magas.

Al Ettifaq - Al Ahli
2025. szeptember 12., péntek,17:25
Labdarúgás - Szaúdi bajnokság
- A szaúdi Pro League mai játéknapján az Al Ettifaq hazai pályán fogadja az Al Ahli csapatát. Mindkét együttes győzelemmel hangolt a találkozóra, így izgalmas, nyílt játékra van kilátás, amelyen a statisztikák alapján mindkét fél betalálhat. Az Al Ettifaq a szezonnyitón 2–1-re győzte le az Al Kholood csapatát, ezzel jelezve, hogy támadásban erős kezdést produkált. Az összes mérkőzésüket figyelembe véve, az elmúlt öt találkozón három győzelmet, egy döntetlent és egy vereséget értek el, miközben átlagosan 1,4 gólt lőttek és 0,8-at kaptak. Az Al Ahli szintén győzelemmel indította a szezont, hiszen 1–0-ra legyőzte a NEOM SC együttesét. Az elmúlt öt összecsapásukon három győzelem és két vereség a mérlegük, miközben 1,6 gólos átlaggal szereztek találatokat, de 1,4-es átlaggal kaptak is, ami kiegyensúlyozatlan teljesítményt jelez. Az Al Ettifaq elleni korábbi egymás elleni mérkőzéseken kevesebb sikerrel jártak, hiszen az utolsó öt találkozóból csak egyet tudtak megnyerni. Mivel mindkét csapat védekezése sebezhető, várható, hogy mindkét oldalon születik gól a mérkőzésen.

Paderborn - VfL Bochum
2025. szeptember 12., péntek,18:30
Labdarúgás - Bundesliga 2.
- A Bundesliga 2 mai játéknapján a Paderborn hazai pályán fogadja a VfL Bochum. A Paderborn jelenleg a bajnokság 11. helyén áll, és eddig kiegyensúlyozott teljesítményt mutatott. A szezonban egy győzelmet, egy vereséget és két döntetlent könyvelhetett el, átlagosan 1 gólt szerezve és ugyanennyit kapva mérkőzésenként. Az utolsó bajnoki fordulóban 0–0-s döntetlent játszott a Nürnberg ellen, ami óvatosabb játékra utal. A VfL Bochum 1848 gyengébb formában érkezik, hiszen jelenleg a 16. helyen áll a tabellán. Az eddigi szezonban egy győzelmet arattak, három vereséget szenvedtek el, döntetlent pedig még nem játszottak. Támadásban 1,25 gólos átlagot hoztak, viszont védekezésben sebezhetők, mivel mérkőzésenként átlagosan 2 gólt kaptak. Legutóbb 2–1-re kikaptak a Preußen Münster otthonában, ami tovább rontotta helyzetüket. A Paderborn stabilan termeli a találatokat, míg a Bochum hajlamos a gólszerzésre, ugyanakkor a védekezése gyakran megingatható. A mérkőzésen így reális esély mutatkozik arra, hogy mindkét együttes betaláljon.

Almere City - Jong PSV
2025. szeptember 12., péntek,20:00
Labdarúgás - Holland 2.
- A holland másodosztályban az Almere City hazai pályán fogadja a listavezető Jong PSV csapatát. A két együttes között jelentős a különbség a tabellán elfoglalt helyezések és a formák alapján, ennek ellenére a statisztikák szerint mindkét gárda képes lehet betalálni ezen a találkozón. A hazai Almere City jelenleg a 15. helyen áll a bajnokságban, és az eddigi szezonban egy győzelmet aratott, két vereséget szenvedett el, döntetlen nélkül. A csapat átlagosan 1,33 gólt szerzett és ugyanennyit kapott mérkőzésenként. Legutóbb 2–0-ra kikapott az RKC Waalwijk otthonában. A Jong PSV remek formában érkezik, hiszen hibátlan mérleggel vezeti az Eerste Divisie-t. Négy mérkőzésből négy győzelmet arattak, átlagosan 2 gólt szereztek, miközben mindössze 0,5 gólt kaptak meccsenként. Legutóbb a Jong AZ ellen nyertek 1–0-ra. Az Almere City hazai pályán képes lehet meglepetést okozni és betalálni, ugyanakkor a Jong PSV kiemelkedő támadójátéka és stabil formája szinte biztosan gólhoz juttatja őket. Ezért minden adott ahhoz, hogy mindkét csapat valamelyik játékosának a neve felkerüljön az eredményjelzőre.

Jong AZ – Vitesse
2025. szeptember 12., péntek,20:00
Labdarúgás - Holland 2.
- Maradunk Az Eerste Divisie-ben, ahol annak alsóházában két gyengélkedő csapat csap össze, amikor a Jong AZ hazai pályán fogadja a Vitesse együttesét. A két gárda tabellán elfoglalt helyezése és formája alapján izgalmas, nyílt küzdelemre van kilátás, amelyben a gólváltás esélye is magas. A Jong AZ a szezon egyik leggyengébb rajtját produkálta, hiszen négy mérkőzés után még nem szerzett győzelmet, így jelenleg a 19. helyen áll a bajnokságban. A csapat minden találkozóját elveszítette, átlagosan mindössze 0,75 gólt szerzett, miközben 2,25 gólt kapott mérkőzésenként. Legutóbb a Jong PSV otthonában maradtak alul 1–0-s vereséggel. A Vitesse a tabella utolsó, 20. helyén áll, de formája biztatóbb képet mutat. Bár eddig csak egy győzelmet könyvelhetett el a Jong AZ-hoz hasonlóan, a közelmúltbeli mérkőzéseik kiegyensúlyozottabbak voltak. Legutóbb a Den Bosch ellen arattak 3–1-es sikert, ami önbizalmat adhat számukra. A Jong AZ hazai pályán igyekszik majd megszerezni első pontjait, de a Vitesse támadójátéka is veszélyt jelent. Mindezek alapján reális forgatókönyv, hogy mindkét csapat betalál a mérkőzésen.

Standard Liège – Mechelen
2025. szeptember 12., péntek,20:45
Labdarúgás - Belga bajnokság
- A belga élvonal 7. fordulójában izgalmas összecsapás várható, amikor a Standard Liège hazai pályán fogadja a jó formában érkező Mechelen csapatát. A tabellán elfoglalt helyezések és a közelmúlt eredményei alapján a vendégek esélyesebbnek tűnnek, de a Standard az otthonában mindig veszélyes ellenfél. A Standard Liège gyenge rajtot vett a szezonban, hiszen hat mérkőzés után mindössze két győzelem és egy döntetlen áll a nevük mellett, három vereség mellett pedig jelenleg a 9. helyen állnak a tabellán. A góltermelés komoly gondot okoz a csapat számára, hiszen átlagosan mindössze 0,83 gólt szereztek meccsenként, miközben 1,5 gólt kaptak. Legutóbbi mérkőzésükön az OH Leuven ellen szenvedtek 1–0-s vereséget. A Mechelen ezzel szemben sokkal meggyőzőbb formát mutatott, és jelenleg a 3. helyen áll a Pro League-ben. Hat meccsükön három győzelem, két döntetlen és egy vereség a mérlegük, miközben átlagosan 1,5 gólt szereztek és 1,17 gólt kaptak meccsenként. Legutóbb a La Louvière ellen arattak 3–2-es győzelmet, ami támadóerejüket jól példázza. A Standard gyenge támadójátéka mellett is hajlamos gólt kapni, míg a Mechelen kiegyensúlyozott teljesítménye miatt szinte biztosan betalál. A vendégek erősebb formája és támadópotenciálja mellett a hazai pálya jelenthet sanszot a Standardnak, így reális forgatókönyv, hogy mindkét fél gólt szerez ezen a találkozón.


Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!
tippszelvény
Paderborn - Bochum
Igen
tippszelvény
Al-Ettifaq - Al-Ahli (KSA)
Igen
tippszelvény
GKS Tychy - Polonia Bytom
Igen
tippszelvény
Lech Poznan - Zaglebie Lubin
Igen