A BTTS, vagyis „Mindkét csapat szerez gólt” típusú sportfogadásnál az a lényeg, hogy a rendes játékidőn belül mindkét csapat legalább egy gólt szerezzen. Nem számít, hogy ki nyer, csak az, hogy ne legyen gól nélküli és egyoldalú mérkőzés. Ennek ellentéte a NO BTTS, vagyis a nem szerez mindkét csapat gólt. Ekkor az egyik gárda jóval esélytelenebb, mint a másik. Az ilyen fogadásoknál több tényezőt is érdemes figyelembe venni, hogy jó döntést hozzunk. Ezeket foglaljuk össze ebben a rovatban, valamint ajánlunk néhány aktuális BTTS-fogadási ötletet!
Mire figyeljünk BTTS-tippválasztásnál?
- Először is nagyon fontos megnézni, hogy milyen stílusban játszanak a csapatok. Ha mindkét fél támadó szellemű, gyors szélsőkkel, kreatív középpályásokkal és gólerős csatárokkal rendelkezik, akkor nagyobb az esély arra, hogy mindketten betalálnak. Különösen jó jel, ha a csapatok sok gólt szereznek, de a védekezésük nem túl stabil, tehát sok gólt is kapnak. Ilyenkor a gólváltás valószínűsége magas.
- Szintén érdemes megnézni a statisztikákat. Ha az elmúlt 5-10 mérkőzésen mindkét csapatnál gyakori volt a BTTS kimenetel (például 6 meccsből 5-ször előfordult), az erős előjel. Az is beszédes, ha a csapat hazai vagy idegenbeli meccsein különösen gyakori a gólváltás. Emellett az átlagos lőtt és kapott gólok száma is sokat elárul, ha egy csapat átlagban például 1,8 gólt lő és ugyanennyit kap, az tipikusan „BTTS-esélyes”.
- A meccs tétje, motivációs helyzete is fontos. Olyan találkozókon, ahol mindkét csapatnak fontos a győzelem, például kiesés elleni harcban, vagy nemzetközi kupáért folytatott versenyben, gyakran nyíltabb játék alakul ki, ami növeli a gólváltás esélyét. Ugyanakkor, ha egyik csapatnak elég a döntetlen, vagy már egyik félnek sincs igazi tétje, akkor előfordulhat, hogy visszafogottabb lesz a játék, és nem születik gól mindkét oldalon. Itt a NEM szerez mindkét csapat gólt (BTTS No) opciót érdemes alkalmazni!
- A hiányzókra is figyelni kell, különösen a védelmeknél. Ha egy csapatban a kezdőkapus vagy több stabil védő hiányzik, akkor a védekezés gyengül, ami gólt hozhat az ellenfélnek. Ha viszont a támadósor sérült vagy eltiltott, akkor csökken az esély arra, hogy az adott csapat betalál.
- A korábbi egymás elleni meccsek (head-to-head) is jó támpontot adnak. Ha az előző néhány találkozón rendre gólváltás történt, akkor könnyen lehet, hogy a mostani is hasonlóan alakul, főleg ha a játékoskeretek nem változtak drasztikusan.
- Végül az időjárás és a pályakörülmények sem elhanyagolhatók. Ha például a pálya latyakos, esős, csúszós, az hibákhoz és védekezési bakikhoz vezethet, ez akár növelheti is a gólok számát, de nagyon szélsőséges időjárás inkább csökkentheti az esélyeket, különösen, ha nehéz a passzjáték.
Mai főtipp BTTS-re:
Sparta Rotterdam - FC Twente
2025. szeptember 19., péntek,20:00
Labdarúgás - Holland bajnokság
- Az Eredivisie hatodik fordulójában a Sparta Rotterdam hazai pályán fogadja az edzőváltáson átesett FC Twente együttesét. A Sparta a tavalyi szezonban a 12. helyen zárt, ám az új idényt sokkal ígéretesebben kezdte, hiszen az első öt fordulóból hármat megnyert. Ugyanakkor a csapat védekezése problémásnak bizonyult, mivel a felsőházi együttesek közül náluk a legrosszabb a mutató: már 11 gólt kaptak, köztük hatot a címvédő PSV-től és négyet a szárnyaló Feyenoordtól. A támadójáték sem kimagasló, hiszen hét szerzett góljuk kevesebb, mint bármelyik másik csapaté a top 9-ből. A vendégek számára nehezen indult a szezon, amelynek következményeként menesztették Joseph Oostingot. Az új vezetőedző, John van den Brom első mérkőzésén irányíthatja a csapatot, amely eddig csak egyetlen győzelmet aratott, emellett egy döntetlent és három vereséget könyvelhetett el. Különösen idegenben gyengélkedtek, hiszen a PEC Zwolle és az Excelsior ellen is 1-0-ra kaptak ki, és így két vereséget is elszenvedtek otthonuktól távol. Ráadásul a védelem mindeddig egyszer sem tudott kapott gól nélkül lehozni egy találkozót, hiszen minden mérkőzésen betaláltak ellenük, legyen szó egy vagy két bekapott találatról. Az előjelek alapján mindkét oldaltól várható gól a találkozón. A Sparta erős rajtja ellenére védekezésében komoly hiányosságok mutatkoznak, amit a sok kapott gól is bizonyít, míg a Twente idén egyszer sem tudta megőrizni a kapuját érintetlenül.

További tippek BTTS/NO BTTS-re
WSPG Wels – Liefering
2025. szeptember 19., péntek,18:00
Labdarúgás - Osztrák 2.
- Az osztrák másodosztályban rendeznek fordulót, ahol a Wels hazai körülmények között fogadja a Liefering csapatát. A hazai gárda számára eddig nehezen alakult a szezon, hiszen mindössze egyszer tudott nyerni, mellette ötször kikapott, mérkőzésenként csak 0,5 gólt szereznek, miközben 1,5-öt kapnak. A legutóbbi fordulóban Kapfenberg ellen is vereséget szenvedtek 3-2-re, ami azt bizonyítja, hogy bár képesek betalálni, a védekezésük továbbra is sebezhető. Az utolsó öt találkozón valamivel javult a támadójáték, hiszen átlagban egy gólt szereztek, viszont a hátsó alakzat nem tudott kellő stabilitást mutatni, 1,4-es kapott gólátlaggal. A csapat jelenleg a 12. helyen áll, és sürgősen pontokra van szüksége a kiesés elleni küzdelemben. A vendégek helyzete kedvezőbb, hiszen bár szintén csak egy győzelmet arattak, jóval többször játszottak döntetlent, így stabilabb pontszerzőnek számítanak. Az idényben 1,33-as gólátlagot értek el, ami biztatóbb, ám a védekezés itt sem hibátlan, hiszen 1,83-as mutatóval többnyire maguk is bekapnak. Legutóbb az Austria Salzburg ellen arattak 3-2-es győzelmet, ami jól mutatja, hogy képesek magas góltermésű mérkőzéseket játszani. A mérkőzés előjeleiből egyértelműen látszik, hogy mindkét fél számára reális esély mutatkozik a gólszerzésre. A Wels ugyan kevésbé termelékeny támadásban, de az utóbbi időben rendre betalált, miközben védekezésben sebezhető. A Liefering kiegyensúlyozottabb, gólérzékenyebb csapat benyomását kelti, ám szintén hajlamos a kapitulálásra.

Stripfing – SW Bregenz
2025. szeptember 19., péntek,18:00
Labdarúgás - Osztrák 2.
- Maradunk az osztrák kettőben, ahol a Stripfing és a Schwarz-Weiß Bregenz csap össze Bécsben. A két csapat a tabella alsóházából várja a találkozót, így mindkét fél számára nagy tétje lesz a pontszerzésnek. A hazai együttes kifejezetten gyengén kezdte az idényt, hiszen eddig még nem tudott mérkőzést nyerni a bajnokságban: négy vereség és két döntetlen áll a nevük mellett. A statisztikák is árulkodóak: meccsenként 1,33 gólt szereznek, de ezzel szemben átlagosan 2,33-at kapnak, vagyis a védekezésük rendkívül sebezhető. A legutóbbi fordulóban a St. Pölten ellen szenvedtek 3-1-es vereséget, így nem sikerült javítani a formán. A Stripfing jelenleg a 14. helyen áll a tabellán, így a kiesés elkerülése szempontjából is életbevágó lenne számukra a javítás. A vendégcsapat szintén nem kezdte fényesen a szezont, hiszen hat forduló alatt még ők sem tudtak nyerni, de a négy döntetlen valamivel stabilabb képet mutat, mint a hazaiaké. Az idény során 1,5 gólt szereznek átlagosan, de 2-t is kapnak, vagyis itt is inkább a védelmi hiányosságok kerülnek előtérbe. Az utolsó fordulóban 2-2-es döntetlent játszottak az Admira ellen, ami megmutatta, hogy képesek gólgazdag találkozókra. Az elmúlt öt meccsükön egyszer győztek, egyszer kikaptak, háromszor pedig döntetlent játszottak. Ez idő alatt 1,6 gólos átlagot értek el, és 1,4-et kaptak, vagyis mindkét irányban kiegyensúlyozottabb mutatókkal rendelkeznek, mint a Stripfing. Az előjelek alapján kifejezetten esélyes, hogy mindkét csapat betalál a mérkőzésen. A Stripfing gyenge védekezése és átlag feletti kapott gólmutatója párosul azzal, hogy támadásban rendszeresen fel tudnak iratkozni az eredményjelzőre.

Yunnan Yukun - Dalian Yingbo
2025. szeptember 19., péntek,14:00
Labdarúgás - Kínai bajnokság
- A kínai Szuperliga 9. és 8. helyezettje csap össze szeptember 19-én a Stade du Plateau stadionban, ahol a Yunnan Yukun a Dalian Yingbót fogadja. A két csapat közvetlen riválisként szoros küzdelmet vív a tabella középmezőnyében, és a statisztikák alapján kifejezetten izgalmas, gólokban gazdag találkozóra van kilátás. A hazai csapat eddig 8 győzelemmel, 10 vereséggel és 6 döntetlennel áll a bajnokságban, jelenleg a 9. pozíciót elfoglalva. Támadójátékuk eredményes, hiszen átlagosan 1,54 gólt szereznek mérkőzésenként, ugyanakkor a védekezésük sebezhető, mivel 2 kapott gólos átlaggal rendelkeznek. A legutóbbi fordulóban 4-2-es vereséget szenvedtek a Shanghai Port ellen, ami jól mutatja, hogy képesek betalálni, de sokszor nyitva hagyják a védekezésüket. A vendégcsapat némileg jobb formában van, hiszen 9 győzelemmel, 9 vereséggel és 5 döntetlennel az előkelőbb, 8. helyen állnak. Bár támadásban visszafogottabbak, mérkőzésenként átlagosan 1 góllal, védekezésben stabilabbak a hazaiaknál, hiszen csak 1,43 gólt engednek ellenfeleiknek. Az előző fordulóban 2-1-re győzték le a Shenzhen Peng Cityt, így sikerült javítani mérlegükön. A Yunnan rengeteget kap, de rendszeresen szerez is gólokat, míg a Dalian stabilabb védekezése mellett szintén képes betalálni. Ezért várható, hogy mindkét fél feliratkozik az eredményjelzőre, és a nézők egy nyílt, gólokban bővelkedő összecsapást láthatnak.

Vlasim – Chrudim
2025. szeptember 19., péntek,17:00
Labdarúgás - Cseh 2.
- A cseh Chance Národní Liga alsóházi rangadóján a Vlašim fogadja a Chrudim együttesét. Két közvetlen rivális találkozik, akik gyengébb idénykezdet után próbálnak kilábalni a nehézségekből, és a statisztikák alapján egy feszült, mégis gólokban gazdag összecsapásra lehet számítani. A hazai csapat eddig gyenge formát mutatott, hiszen mindössze 1 győzelmet arattak, 6 alkalommal kikaptak, és 2 döntetlent értek el, ezzel a 15. helyen állnak a bajnokságban. Támadójátékuk nem túl eredményes, átlagosan csak 1 gólt szereznek mérkőzésenként, miközben a védekezés sem stabil, hiszen 1,67-es kapott gólátlaggal rendelkeznek. A legutóbbi fordulóban gólnélküli döntetlent játszottak a Příbram ellen, ami ugyan pontszerzést jelentett, de nem mutatott előrelépést a támadójáték hatékonyságában. A vendégcsapat valamivel jobb helyzetben van, hiszen 1 győzelemmel, 4 vereséggel és 4 döntetlennel a 14. helyen állnak. Ők is nehezen találják a góllövő cipőt, eddig átlagosan 1,11 találatot szereztek mérkőzésenként, miközben 2 gólt kaptak, ami gyenge védelmi mutatónak számít. A legutóbbi mérkőzésükön 0-0-ra végeztek az SK Artis Brno ellen, ami szintén a támadóerő hiányát mutatja. Mindkét együttes védekezése sebezhető, átlag feletti kapott gólmutatóval. Ezért várható, hogy mindkét oldalon betalálnak, és a nézők egy gólokban nem szűkölködő, fordulatos mérkőzést láthatnak.

Odense BK – Fredericia
2025. szeptember 19., péntek,19:00
Labdarúgás - Dán bajnokság
- A dán Superliga újabb fordulójában az Odense BK a Nature Energy Parkban fogadja a Fredericia együttesét. A két csapat között szoros a mérleg az elmúlt időszakban, így minden adott egy feszült, gólgazdag találkozóhoz, ahol mindkét fél bizonyíthatni akar. A hazai csapat jelenleg a tabella 11. helyén áll, és eddigi nyolc mérkőzésén két győzelmet, négy vereséget és két döntetlent könyvelhetett el. A szezonban átlagosan 1,63 gólt szereznek, miközben 2,5 gólt kapnak, ami komoly védekezési problémákat jelez. Legutóbbi találkozójukon 2-1-re alulmaradtak a Silkeborg IF ellen, ami tovább mélyítette a hullámzó formát. A vendégek ezzel szemben stabilabb teljesítményt nyújtanak, a 6. helyen állnak a bajnokságban. Három győzelmük, három vereségük és két döntetlenjük van eddig a szezonban, ami kiegyensúlyozottabb szereplést mutat. Átlagosan 1,63 gólt szereznek és 1,88-at kapnak meccsenként, tehát itt is érzékelhető, hogy a támadósor hatékonyabb, mint a védelem. Legutóbb 1-1-es döntetlent játszottak a Vejle Boldklub ellen. Az Odense az utóbbi időben sok gólt szerzett és kapott, míg a Fredericia szintén rendre betalált, így várható, hogy mindkét együttes eredményes lesz ezen a találkozón, és a nézők gólgazdag mérkőzést láthatnak.

Haka – Oulu
2025. szeptember 19., péntek,17:00
Labdarúgás - Finn bajnokság
- A finn Veikkausliiga mai játéknapján a Haka hazai pályán fogadja az Oulu csapatát. A két együttes a tabella élmezőnyében helyezkedik el, és a korábbi összecsapásaik is izgalmas, gólgazdag mérkőzéseket hoztak, így minden adott egy látványos találkozóhoz. A hazai csapat jelenleg az osztályozó csoport utolsó-előtti helyén áll, és kifejezetten gyenge szezon van mögöttük! 4 győzelem, 14 vereség és 5 döntetlen szerepel a nevük mellett. Átlagosan 1,22 gólt szereznek mérkőzésenként, miközben 1,91-et kapnak, ami komoly védekezési gondokra utal. Legutóbb a Mariehamn ellen 1-1-es döntetlent játszottak. Az Oulu csak egy pozícióval és négy ponttal tart előrébb, mint a vendéglátók, a mérlegük 6 győzelem, 14 vereség és 3 döntetlen. A szezonban 1,39 gólt szereznek átlagosan, miközben 2,13-at kapnak, tehát ők is inkább támadásban erősek, míg a védekezésük sokszor bizonytalan. Legutóbbi meccsükön 2-1-re győzték le a Jaro együttesét, az elmúlt öt mérkőzésükön pedig kétszer nyertek és háromszor kikaptak. Az egymás elleni mérleg kiegyensúlyozott, hiszen az utóbbi öt meccsből hármat a Haka nyert, egyet az Oulu, és egyszer döntetlen született, a gólátlag pedig rendre magas volt: a Haka 2,0, az Oulu 1,6 gólt szerzett mérkőzésenként. A védekezés gyenge-, a támadásszervezés aktív mindkét oldalon, így ma várhatóan mindkét csapat betalál majd.

KTP – Jaro
2025. szeptember 19., péntek,18:00
Labdarúgás - Finn bajnokság
- Szintén a Veikkausliiga mai játéknapján a KTP az Arto Tolsa Areena stadionban fogadja a Jaro együttesét. A KTP a finn első osztály leggyengébb csapata, az osztályozó csoport utolsó helyén állnak, mindössze 3 győzelem mellett 15 vereséget és 5 döntetlent gyűjtöttek eddig. Támadásban átlagosan 1,09 gólt érnek el mérkőzésenként, miközben a védelem gyenge pontnak számít, hiszen 2,48 gólt kapnak átlagosan. Legutóbb a VPS ellen szenvedtek 2-1-es vereséget. A Jaro szintén az osztályozó csoportban van, de ott a második-, vagyis összességében a 8. helyen áll, a kiesés nem fenyegeti őket. A csapat szezonbeli mérlege 7 győzelem, 12 vereség és 4 döntetlen. A támadójátékuk átlagosan 1,13 gólt hoz meccsenként, míg a védekezésük stabilabb, mint a hazaiaké, 1,65 gólos kapott átlaggal. Legutóbbi mérkőzésükön az Oulu ellen maradtak alul 2-1-re. Az egymás elleni statisztikák azonban mutatják, hogy a KTP ellen rendszerint gólgazdag összecsapásokban vesznek részt, hiszen 2,0 gólos átlagot értek el ezekben a párharcokban. Ahogy az előbb-, úgy itt is jellemző, hogy a védelmek gyengébbek, de támadásban erősebbek, hiszen a KTP 2,2, a Jaro 2,0 gólt szerzett átlagosan meccsenként. Mindez azt vetíti előre, hogy a mérkőzésen mindkét csapat eredményes lehet, és a szurkolók ismét gólokban gazdag összecsapásra számíthatnak.


Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!
tippszelvény
Sparta Rotterdam - Twente
Sparta Rotterdam
tippszelvény
KTP - Jaro
Igen
tippszelvény
Haka - AC Oulu
Igen
tippszelvény
OB Odense - Fredericia
Igen
tippszelvény
Vlasim - Chrudim
Igen
tippszelvény
Yunnan Yukun - Dalian Yingbo
Igen
tippszelvény
Stripfing/Weiden - SW Bregenz
Igen
tippszelvény
Hertha Wels - Liefering
Igen