A BTTS, vagyis „Mindkét csapat szerez gólt” típusú sportfogadásnál az a lényeg, hogy a rendes játékidőn belül mindkét csapat legalább egy gólt szerezzen. Nem számít, hogy ki nyer, csak az, hogy ne legyen gól nélküli és egyoldalú mérkőzés. Ennek ellentéte a NO BTTS, vagyis a nem szerez mindkét csapat gólt. Ekkor az egyik gárda jóval esélytelenebb, mint a másik. Az ilyen fogadásoknál több tényezőt is érdemes figyelembe venni, hogy jó döntést hozzunk. Ezeket foglaljuk össze ebben a rovatban, valamint ajánlunk néhány aktuális BTTS-fogadási ötletet!
Mire figyeljünk BTTS-tippválasztásnál?
- Először is nagyon fontos megnézni, hogy milyen stílusban játszanak a csapatok. Ha mindkét fél támadó szellemű, gyors szélsőkkel, kreatív középpályásokkal és gólerős csatárokkal rendelkezik, akkor nagyobb az esély arra, hogy mindketten betalálnak. Különösen jó jel, ha a csapatok sok gólt szereznek, de a védekezésük nem túl stabil, tehát sok gólt is kapnak. Ilyenkor a gólváltás valószínűsége magas.
- Szintén érdemes megnézni a statisztikákat. Ha az elmúlt 5-10 mérkőzésen mindkét csapatnál gyakori volt a BTTS kimenetel (például 6 meccsből 5-ször előfordult), az erős előjel. Az is beszédes, ha a csapat hazai vagy idegenbeli meccsein különösen gyakori a gólváltás. Emellett az átlagos lőtt és kapott gólok száma is sokat elárul, ha egy csapat átlagban például 1,8 gólt lő és ugyanennyit kap, az tipikusan „BTTS-esélyes”.
- A meccs tétje, motivációs helyzete is fontos. Olyan találkozókon, ahol mindkét csapatnak fontos a győzelem, például kiesés elleni harcban, vagy nemzetközi kupáért folytatott versenyben, gyakran nyíltabb játék alakul ki, ami növeli a gólváltás esélyét. Ugyanakkor, ha egyik csapatnak elég a döntetlen, vagy már egyik félnek sincs igazi tétje, akkor előfordulhat, hogy visszafogottabb lesz a játék, és nem születik gól mindkét oldalon. Itt a NEM szerez mindkét csapat gólt (BTTS No) opciót érdemes alkalmazni!
- A hiányzókra is figyelni kell, különösen a védelmeknél. Ha egy csapatban a kezdőkapus vagy több stabil védő hiányzik, akkor a védekezés gyengül, ami gólt hozhat az ellenfélnek. Ha viszont a támadósor sérült vagy eltiltott, akkor csökken az esély arra, hogy az adott csapat betalál.
- A korábbi egymás elleni meccsek (head-to-head) is jó támpontot adnak. Ha az előző néhány találkozón rendre gólváltás történt, akkor könnyen lehet, hogy a mostani is hasonlóan alakul, főleg ha a játékoskeretek nem változtak drasztikusan.
- Végül az időjárás és a pályakörülmények sem elhanyagolhatók. Ha például a pálya latyakos, esős, csúszós, az hibákhoz és védekezési bakikhoz vezethet, ez akár növelheti is a gólok számát, de nagyon szélsőséges időjárás inkább csökkentheti az esélyeket, különösen, ha nehéz a passzjáték.
Mai főtipp NO BTTS-re:
Defensor Montevideo – Montevideo Wanderers
2025. október 07., kedd,00:00
Labdarúgás - Uruguayi bajnokság
- Uruguayi rangadó vár a szurkolókra, hiszen a Defensor Sporting és a Wanderers csap össze a Primera División mai játéknapján. A Defensor Sporting a bajnokság 6. helyén áll, és alapvetően stabil idényt fut. A csapat eddig 16 győzelmet, 9 vereséget és 6 döntetlent ért el, miközben átlagosan 1,13 gólt szerez és 0,97-et kap mérkőzésenként. Ez a mutató kiegyensúlyozott játékra utal, amelyben a védelem stabil, de a támadósor nem mindig hatékony. Legutóbb a Miramar Misiones ellen játszottak 0–0-s döntetlent. A Wanderers ellen viszont rendszerint szoros meccseket vívnak, amit az is jelez, hogy az utolsó öt egymás elleni találkozó mind döntetlen lett. A Wanderers ezzel szemben nehezebb idényt tudhat maga mögött, jelenleg a 14. helyen áll a Primera División tabelláján. Eddigi mérlege 6 győzelem, 15 vereség és 10 döntetlen, ami elsősorban a támadások gyengeségére vezethető vissza. Átlagosan 0,65 gólt szereznek és 1,1 gólt kapnak meccsenként, így sok mérkőzésük zárul alacsony gólszámmal. Legutóbb a Cerro ellen szenvedtek 1–0-s vereséget. Az egymás elleni gólátlaguk is rendkívül alacsony, mindkét csapat csupán 0,8 gólt szerzett mérkőzésenként. A Defensor Sporting ugyan stabilabban teljesít és gyakrabban nyer, de az utóbbi hetekben náluk sem működik hatékonyan a támadószekció. A Wanderers pedig idegenben különösen veszélytelen, gólátlaga 0,2 a legutóbbi meccseken. A statisztikai valószínűségek, a forma és a múltbeli eredmények mind abba az irányba mutatnak, hogy legalább az egyik csapat gól nélkül marad, de arra is jó esély van, hogy nem lesz gól a meccsen.

További tippek BTTS/NO BTTS-re
Atl. All Boys – Atl. Los Andes
2025. október 07., kedd,01:00
Labdarúgás - Argentin 2.
- Az argentin másodosztályban az All Boys és a Los Andes csap össze az Estadio Islas Malvinas stadionban, Buenos Airesben. Két, formáját kereső csapat találkozik, amelyek az elmúlt hetekben kevés gólt hozó, szoros meccseket játszottak. Az All Boys számára nehéz szezon zajlik, hiszen a csapat mindössze 7 győzelmet aratott, miközben 9 vereséget szenvedett el, és 17 alkalommal döntetlent játszott. A góltermelésük kifejezetten gyenge, hiszen átlagosan csak 0,7 gólt szereznek meccsenként, míg 0,76 gólt kapnak. Legutóbbi meccsükön 0–0-s döntetlent játszottak az Alvarado ellen, ami jól tükrözi a támadósor gyengeségét, ugyanakkor a védelmi szervezettségüket is. A csapat meccsei rendre kevés gólt hoznak, amit az is mutat, hogy az elmúlt tíz találkozójukból kilenc alkalommal 2,5 gól alatt maradt az összesített találat. A Los Andes sem sokkal jobb formában érkezik, hiszen a szezonban 10 győzelmet, 13 vereséget és 10 döntetlent jegyez. Ők is rendkívül visszafogott támadójátékot mutatnak, hiszen átlagosan 0,85 gólt szereznek, és ugyanennyit, 0,85 gólt kapnak mérkőzésenként. Legutóbb a Ferro Carril Oeste ellen kaptak ki 0–1-re, így sorozatban több mérkőzésen sem tudtak betalálni. Az utóbbi tíz találkozójukból kilenc alkalommal szintén 2,5 gól alatt maradtak, tehát náluk sem jellemzőek a nyílt, sokgólos összecsapások. Az utóbbi tíz találkozójuk gólstatisztikája alapján egyértelműen látszik, hogy kevés gólt hozó mérkőzések jellemzik őket, és a formagörbéjük sem utal támadási javulásra. Mindez arra enged következtetni, hogy a mostani összecsapáson nem várható, hogy mindkét fél betalál.


Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!
tippszelvény
Atl. All Boys - Atl. Los Andes
Nem