A BTTS, vagyis „Mindkét csapat szerez gólt” típusú sportfogadásnál az a lényeg, hogy a rendes játékidőn belül mindkét csapat legalább egy gólt szerezzen. Nem számít, hogy ki nyer, csak az, hogy ne legyen gól nélküli és egyoldalú mérkőzés. Ennek ellentéte a NO BTTS, vagyis a nem szerez mindkét csapat gólt. Ekkor az egyik gárda jóval esélytelenebb, mint a másik. Az ilyen fogadásoknál több tényezőt is érdemes figyelembe venni, hogy jó döntést hozzunk. Ezeket foglaljuk össze ebben a rovatban, valamint ajánlunk néhány aktuális BTTS-fogadási ötletet!
Mire figyeljünk BTTS-tippválasztásnál?
- Először is nagyon fontos megnézni, hogy milyen stílusban játszanak a csapatok. Ha mindkét fél támadó szellemű, gyors szélsőkkel, kreatív középpályásokkal és gólerős csatárokkal rendelkezik, akkor nagyobb az esély arra, hogy mindketten betalálnak. Különösen jó jel, ha a csapatok sok gólt szereznek, de a védekezésük nem túl stabil, tehát sok gólt is kapnak. Ilyenkor a gólváltás valószínűsége magas.
- Szintén érdemes megnézni a statisztikákat. Ha az elmúlt 5-10 mérkőzésen mindkét csapatnál gyakori volt a BTTS kimenetel (például 6 meccsből 5-ször előfordult), az erős előjel. Az is beszédes, ha a csapat hazai vagy idegenbeli meccsein különösen gyakori a gólváltás. Emellett az átlagos lőtt és kapott gólok száma is sokat elárul, ha egy csapat átlagban például 1,8 gólt lő és ugyanennyit kap, az tipikusan „BTTS-esélyes”.
- A meccs tétje, motivációs helyzete is fontos. Olyan találkozókon, ahol mindkét csapatnak fontos a győzelem, például kiesés elleni harcban, vagy nemzetközi kupáért folytatott versenyben, gyakran nyíltabb játék alakul ki, ami növeli a gólváltás esélyét. Ugyanakkor, ha egyik csapatnak elég a döntetlen, vagy már egyik félnek sincs igazi tétje, akkor előfordulhat, hogy visszafogottabb lesz a játék, és nem születik gól mindkét oldalon. Itt a NEM szerez mindkét csapat gólt (BTTS No) opciót érdemes alkalmazni!
- A hiányzókra is figyelni kell, különösen a védelmeknél. Ha egy csapatban a kezdőkapus vagy több stabil védő hiányzik, akkor a védekezés gyengül, ami gólt hozhat az ellenfélnek. Ha viszont a támadósor sérült vagy eltiltott, akkor csökken az esély arra, hogy az adott csapat betalál.
- A korábbi egymás elleni meccsek (head-to-head) is jó támpontot adnak. Ha az előző néhány találkozón rendre gólváltás történt, akkor könnyen lehet, hogy a mostani is hasonlóan alakul, főleg ha a játékoskeretek nem változtak drasztikusan.
- Végül az időjárás és a pályakörülmények sem elhanyagolhatók. Ha például a pálya latyakos, esős, csúszós, az hibákhoz és védekezési bakikhoz vezethet, ez akár növelheti is a gólok számát, de nagyon szélsőséges időjárás inkább csökkentheti az esélyeket, különösen, ha nehéz a passzjáték.
Mai főtipp BTTS/NO BTTS-re:
Crystal Palace - AZ Alkmaar
2025. november 06., csütörtök,21:00
Labdarúgás - KL, csoportkör
- A Crystal Palace az AZ Alkmaart fogadja a Konferencia-liga csoportkörében. A felek még soha nem találkoztak egymással, de a jelenlegi formájuk alapján kifejezetten izgalmas, kiegyenlített párharc ígérkezik, amelyben mindkét csapattól gólt lehet várni. A hazai Crystal Palace a Premier League-ben stabilan szerepel, tíz forduló után 16 pontot gyűjtött, és az utóbbi hetekben magára talált, a Liverpool elleni 3–0-s Ligakupa-győzelem, majd a Brentford elleni 2–0-s siker önbizalmat adott a csapatnak. A Palace hazai mérlege is biztató, hiszen öt meccsen nyolc gólt szerzett, ám védekezésében nem mindig stabil, amit a legutóbbi négy hazai mérkőzésből négyen kapott gól is jelez. Az AZ Alkmaar szintén jó formában érkezik, a holland bajnokságban harmadik helyen áll, négy bajnoki győzelmet aratott zsinórban, és átlagosan több mint két gólt szerez meccsenként. Bár a Konferencia-ligában eddig csak egyszer talált be, az Eredivisie-ben mutatott támadójátéka és az idegenbeli eredményessége alapján Londonban is veszélyes lehet. Mivel a Palace hazai pályán rendre gólt kap, az AZ pedig támadásban erős és lendületben van, mindkét fél várhatóan eredményes lesz ezen a mérkőzésen, így a találkozó legvalószínűbb forgatókönyve, hogy mindkét csapat betalál.

További tippek BTTS/NO BTTS-re
Real Betis – Lyon
2025. november 06., csütörtök,21:00
Labdarúgás - EL, csoportkör
- A Real Betis a Lyon együttesét fogadja az Európa-liga negyedik fordulójában. A franciák hibátlan mérleggel, kilenc ponttal érkeznek az Estadio de La Cartujába, míg a spanyolok öt pontot gyűjtöttek az első három fordulóban. A két csapat 2013-ban találkozott utoljára a sorozatban, akkor egy francia győzelem és egy gól nélküli döntetlen született. A mostani összecsapás azonban minden jel szerint jóval nyíltabb és gólgazdagabb lehet. A Real Betis stabil formát mutat mind a La Ligában, mind a nemzetközi porondon. A Lyon hasonlóan eredményes támadójátékot mutat, hiszen tizennégy találkozójából tizenhármon szerzett gólt, és csupán a legutóbbi, Brest elleni meccsen maradt gólképtelen, amikor már a nyolcadik percben emberhátrányba került. Az Európa-ligában három forduló után hibátlan mérleggel és 5-0-s gólkülönbséggel állnak, ami önmagában is mutatja támadóerejüket. Mindezek alapján a két csapat jelenlegi formája, góltermékenysége és a játékuk nyíltsága alapján várhatóan mindkét fél betalál majd ezen a sevillai összecsapáson.

FC Midtjylland - Celtic
2025. november 06., csütörtök,18:45
Labdarúgás - EL, csoportkör
- Csütörtök este az FC Midtjylland hibátlan mérlegét igyekszik megőrizni, amikor hazai pályán fogadja a Celtic csapatát az Európa-liga negyedik fordulójában. A dán együttes eddig mindhárom mérkőzését megnyerte, így vezeti a tabellát, míg a skótok egy győzelemmel, egy döntetlennel és egy vereséggel a huszonegyedik helyen állnak. A Midtjylland rendkívül sikeres szezont fut, hiszen az eddigi huszonöt tétmeccsén mindössze egyszer kapott ki, tizennyolc győzelem és hat döntetlen mellett. Az edzőváltás sem törte meg a lendületet, Mike Tullberg irányítása alatt tizenkét mérkőzésből kilencet megnyert a csapat, köztük mindhárom Európa-liga találkozóját. Hazai pályán március óta veretlenek, így motiváltan várják a Celtic elleni összecsapást. A vendégek sokáig gödörben voltak, ám az új edzőpáros, Martin O'Neill és Shaun Maloney kinevezése óta két győzelmet arattak, előbb 4–0-ra verték a Falkirköt, majd 3–1-re a Rangerst a Ligakupa elődöntőjében. Mindkét csapat tehát jó formában érkezik, és támadásban is eredményesnek bizonyult az utóbbi hetekben, ezért várható, hogy mindkét fél betalál majd ezen a mérkőzésen, amely nagy iramú és kiegyenlített párharcot ígér.

Viktoria Plzen - Fenerbahce
2025. november 06., csütörtök,21:00
Labdarúgás - EL, csoportkör
- Ma este a Viktoria Plzen és a Fenerbahce csap össze az Európa-liga negyedik fordulójában, ahol mindkét együttes célja a győzelmi sorozat folytatása lesz. A csehek és a törökök is két-két sikerrel érkeznek a találkozóra, így egy kiélezett, támadó felfogású összecsapásra van kilátás. A Plzen gyenge szezonkezdet után hét mérkőzés óta veretlen, sorozatában hat győzelem és egy döntetlen szerepel, ráadásul a Roma elleni idegenbeli 2–1-es sikerrel nagy önbizalmat gyűjtöttek. Hazai pályán különösen erősek, hiszen az elmúlt tizennégy Európa-liga-meccsükből tizenegyet megnyertek. A Fenerbahce is remek formában van, hét tétmeccse veretlen, és két egymást követő európai győzelmet aratott a Nice és a Stuttgart ellen. Bár idegenbeli mérlege a sorozatban ingadozó, támadójátékuk folyamatosan veszélyt jelent az ellenfelekre. A Plzen stabil hazai teljesítménye és a Fenerbahce lendületes formája alapján várható, hogy mindkét csapat betalál majd, hiszen mindkettő képes áttörni a másik védelmét, és a meccs kiegyenlített, gólváltásos összecsapássá válhat.

Malmö – Panathinaikos
2025. november 06., csütörtök,18:45
Labdarúgás - EL, csoportkör
- A Malmö és a Panathinaikos csatájában mindkét csapat célja a bizonyítás, hiszen egyikük sem mutatott meggyőző formát sem hazai bajnokságában, sem az európai porondon. A svédek gyenge hazai teljesítménye ellenére most esélyt kapnak arra, hogy javítsanak, míg a görögök idegenbeli szereplése továbbra is aggodalomra ad okot. A Panathinaikos legutóbb 1–0-ra kikapott a Volos otthonában, és ez volt az első alkalom tizenkét mérkőzés után, hogy nem tudtak betalálni. Rafa Benítez vezetésével eddig két győzelmet és egy vereséget jegyeznek, de az előző négy idegenbeli találkozójukból csak egyet nyertek meg, kettőt elveszítettek, egyet pedig döntetlenre hoztak. Mivel egyik fél sem mutat stabil formát, és mindkét csapat szenved a következetesség hiányától, várhatóan kiegyenlített mérkőzést látunk majd, ahol mindkét gárda képes lehet betalálni, és a döntetlen is benne van a meccsben!


Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!
tippszelvény
Bologna - Brann Bergen
Hazai és több
Aston Villa - Maccabi TA
Aston Villa
VfB Stuttgart - Feyenoord
VfB Stuttgart
Crystal Palace - AZ Alkmaar
Crystal Palace
Rayo Vallecano - Lech Poznan
Rayo Vallecano
tippszelvény
VfB Stuttgart - Feyenoord
Igen
Plzen - Fenerbahce
Igen és több, mint 2,5
Crystal Palace - AZ Alkmaar
Igen és több, mint 2,5
tippszelvény
FF Malmö - Panathinaikosz
Igen
tippszelvény
Plzen - Fenerbahce
Igen
tippszelvény
Midtjylland - Celtic
Igen
tippszelvény
Betis - Lyon
Igen