A BTTS, vagyis „Mindkét csapat szerez gólt” típusú sportfogadásnál az a lényeg, hogy a rendes játékidőn belül mindkét csapat legalább egy gólt szerezzen. Nem számít, hogy ki nyer, csak az, hogy ne legyen gól nélküli és egyoldalú mérkőzés. Ennek ellentéte a NO BTTS, vagyis a nem szerez mindkét csapat gólt. Ekkor az egyik gárda jóval esélytelenebb, mint a másik. Az ilyen fogadásoknál több tényezőt is érdemes figyelembe venni, hogy jó döntést hozzunk. Ezeket foglaljuk össze ebben a rovatban, valamint ajánlunk néhány aktuális BTTS-fogadási ötletet!
Mire figyeljünk BTTS-tippválasztásnál?
- Először is nagyon fontos megnézni, hogy milyen stílusban játszanak a csapatok. Ha mindkét fél támadó szellemű, gyors szélsőkkel, kreatív középpályásokkal és gólerős csatárokkal rendelkezik, akkor nagyobb az esély arra, hogy mindketten betalálnak. Különösen jó jel, ha a csapatok sok gólt szereznek, de a védekezésük nem túl stabil, tehát sok gólt is kapnak. Ilyenkor a gólváltás valószínűsége magas.
- Szintén érdemes megnézni a statisztikákat. Ha az elmúlt 5-10 mérkőzésen mindkét csapatnál gyakori volt a BTTS kimenetel (például 6 meccsből 5-ször előfordult), az erős előjel. Az is beszédes, ha a csapat hazai vagy idegenbeli meccsein különösen gyakori a gólváltás. Emellett az átlagos lőtt és kapott gólok száma is sokat elárul, ha egy csapat átlagban például 1,8 gólt lő és ugyanennyit kap, az tipikusan „BTTS-esélyes”.
- A meccs tétje, motivációs helyzete is fontos. Olyan találkozókon, ahol mindkét csapatnak fontos a győzelem, például kiesés elleni harcban, vagy nemzetközi kupáért folytatott versenyben, gyakran nyíltabb játék alakul ki, ami növeli a gólváltás esélyét. Ugyanakkor, ha egyik csapatnak elég a döntetlen, vagy már egyik félnek sincs igazi tétje, akkor előfordulhat, hogy visszafogottabb lesz a játék, és nem születik gól mindkét oldalon. Itt a NEM szerez mindkét csapat gólt (BTTS No) opciót érdemes alkalmazni!
- A hiányzókra is figyelni kell, különösen a védelmeknél. Ha egy csapatban a kezdőkapus vagy több stabil védő hiányzik, akkor a védekezés gyengül, ami gólt hozhat az ellenfélnek. Ha viszont a támadósor sérült vagy eltiltott, akkor csökken az esély arra, hogy az adott csapat betalál.
- A korábbi egymás elleni meccsek (head-to-head) is jó támpontot adnak. Ha az előző néhány találkozón rendre gólváltás történt, akkor könnyen lehet, hogy a mostani is hasonlóan alakul, főleg ha a játékoskeretek nem változtak drasztikusan.
- Végül az időjárás és a pályakörülmények sem elhanyagolhatók. Ha például a pálya latyakos, esős, csúszós, az hibákhoz és védekezési bakikhoz vezethet, ez akár növelheti is a gólok számát, de nagyon szélsőséges időjárás inkább csökkentheti az esélyeket, különösen, ha nehéz a passzjáték.
Mai főtipp BTTS/NO BTTS-re:
Al Ittihad - Al Riyadh
2025. november 21., péntek,16:15
Labdarúgás - Szaúdi bajnokság
- A Saudi Pro League mai játéknapján a címvédő Al Ittihad fogadja az idegenben gyengélkedő Al Riyadh együttesét, ahol mindkét csapat számára fontos pontok forognak kockán. Az Al Ittihad nyolc bajnokin 11 pontot szerzett három győzelemmel, két döntetlennel és három vereséggel, miközben 1.9 gólt lő és 1.8-at kap átlagosan, ám ötmeccses nyeretlenségi sorozattal érkezik, amely során tíz gólt is kapott, így támadásban ugyan eredményes, de védekezésben bizonytalan. Ezzel szemben az Al Riyadh 12 ponttal, egy győzelemmel és két döntetlennel építette fel legutóbbi hárommeccses veretlenségét – 1–0-s sikerrel és két 1–1-es döntetlennel –, viszont idegenben továbbra sem tudott nyerni, négy meccsből csupán egy pontot gyűjtött. A kevésbé hatékony vendégtámadójátékot jelzi, hogy eddigi nyolc bajnokiján mindössze kilenc gólt szerzett, és ritkán jut 1.5 fölé. Emellett az egymás elleni találkozók is őket sújtják, hiszen az utóbbi négy meccsből háromszor sem tudtak betalálni az Al Ittihadnak. Összességében tehát, a vendégek idegenbeli gyenge formája, alacsony gólszámai és a korábbi eredmények azt vetítik előre, hogy nem várható mindkét csapattól gól ezen a mérkőzésen.

Egyéb tippek BTTS/NO BTTS-re:
Caen – Bourg-en-Bresse
2025. november 21., péntek,19:30
Labdarúgás - Francia 3.
- Franciaországba repülünnk, ahol tanúi lehetünk a Caen–Bourg-en-Bresse összecsapásnak, ahol a National két alsóházi csapata méri össze erejét. Lássuk, miről árulkondak a számok! A Caen 3 győzelemmel, 3 vereséggel és 7 döntetlennel áll, mérkőzésein átlagosan 1 gólt szerez és 0.85-öt kap, legutóbb pedig 3–2-re maradt alul a Bayeux ellen, miközben az utóbbi öt találkozón sem tudott nyerni, 1.0 rúgott és 1.4 kapott gólos átlaggal. A vendég Bourg-en-Bresse a 16. helyen áll egy győzelemmel, hét vereséggel és négy döntetlennel, 0.75-ös gólteljesítménnyel és 1.5 kapott gólos átlaggal, legutóbbi mérkőzésén viszont 2–0-ra nyert a Montpellier Atlas Paillade ellen. Az utóbbi öt meccsen 1.6 gólt szerzett és 1.4-et kapott, de összességében továbbra is gyenge mutatókkal érkezik. A hazaiak visszafogott támadójátéka, a vendégek alacsony szezonbeli gólátlaga és a mérkőzés várhatóan óvatos, lassú tempója arra enged következtetni, hogy nem lesz mindkét oldalon találat!

Silkeborg IF - AGF Aarhus
2025. november 21., péntek,19:00
Labdarúgás - Dán bajnokság
- Dán kiruccanás következik, ahol a Silkeborg és Aarhus csap össze egy fontos Superliga-mérkőzésen. Silkeborg középcsapatként stabil idényt fut, bár a szünet előtti hetekben három meccs óta nyeretlen volt, legutóbb pedig idegenben játszott 1–1-et Odense ellen, ahol a hazaiak 1.80-as xG-je és a vendégek 0.78-as mutatója alapján szerencsével szereztek pontot. A csapat védekezése továbbra is gyenge, hiszen 15 forduló alatt 29 gólt kapott, ami a liga második legrosszabb mutatója, ráadásul több kulcsjátékos sem bevethető. Az Aarhus ezzel szemben kiemelkedő idényt teljesít, egy ponttal követi a listavezetőt, és 15 mérkőzéses veretlenségi sorozat után legutóbb 3–2-re kapott ki a Sonderjyske ellen, annak ellenére, hogy 64%-os labdabirtoklással és 11 kapura lövéssel többet produkált. A vendégeknél is akad hiányzó, de a csapat továbbra is megbízhatóan termeli a gólokat. A Silkeborg az utóbbi 11 meccsből 9 esetben betalált, míg az Aarhus sorozatban tizennégy mérkőzésen szerzett gólt, miközben a hazaiak védekezése és a vendégek támadóformája egyértelműen a BTTS esélyét erősíti.

FC Vienna - Rapid Wien II
2025. november 21., péntek,20:30
Labdarúgás - Osztrák 2.
- És akkor Ausztria, ahol a First Vienna és a Rapid Wien II a Bundesliga 2-ben ad randevút egymásnak. Két támadó csapat, jó esély van a gólváltásra. Lássuk a számokat! A First Vienna az idei szezonban 4 győzelmet, 5 vereséget és 4 döntetlent könyvelt el, átlagosan 1.23 gólt szerezve és 1.08-at kapva mérkőzésenként. Az utóbbi öt találkozójukon egy győzelem, három vereség és egy döntetlen szerepel, átlagosan 1 gólt szerezve és 1.6-ot kapva. Legutóbbi mérkőzésükön 0–0-s döntetlent játszottak a WSPG Wels ellen. A Rapid Wien második csapata az idei szezonban 4 győzelemmel, 6 vereséggel és 3 döntetlennel áll, átlagosan 1.38 gólt szerezve és 1.62-t kapva meccsenként. Az utóbbi öt mérkőzésükön három győzelem és két vereség szerepel, 2 gólt szerezve és 1.2-t kapva. Legutóbbi mérkőzésükön 2–1-re győztek az Austria Klagenfurt ellen, az előző H2H találkozón pedig 1–0-ra nyertek First Vienna ellen otthon. Az adatok alapján mindkét csapat aktív a támadásban és rendszeresen betalál, így pénteken nagy valószínűséggel mindkét fél gólt szerez a mérkőzésen.

Adelaide United - Melbourne City
2025. november 21., péntek,09:35
Labdarúgás - Ausztrál bajnokság
- Ausztrália a helyszín, ahol az Adelaide United fogadja Melbourne City-t, mindkét csapat a győzelem mellett a gólszerzésre is koncentrál. Az Adelaide United az idei szezonban 2 győzelmet, 2 vereséget és 0 döntetlent ért el, mérkőzésenként átlagosan 1.5 gólt szerezve és 1.25-öt kapva. Az utóbbi öt mérkőzésükön 2 győzelem és 3 vereség szerepel, átlagosan 1.6 gólt szerezve és ugyanennyit kapva. Legutóbb 2–0-ra győztek a Western Sydney Wanderers ellen, míg az elmúlt öt H2H találkozóból háromszor győztek, egyszer veszítettek és egyszer döntetlent értek el Melbourne City ellen, átlagosan 2.2 gólt szerezve. Melbourne City az idei szezonban 2 győzelemmel, 0 vereséggel és 2 döntetlennel áll, mérkőzésenként 1.75 gólt szerezve és 0.25-öt kapva. Az utóbbi öt mérkőzésükön 4 győzelem és 1 döntetlen szerepel, átlagosan 2 gólt szerezve és 0.4-t kapva, legutóbb 2–0-ra győztek a Melbourne Victory ellen. Az adatok alapján mindkét csapat rendszeresen gólt szerez, ma is nagy esély van erre!

Royal Francs Borains - RFC Liège
2025. november 21., péntek,20:00
Labdarúgás - Belga 2.
- És végezetül ismét Belgium, ahol a Stade Robert Urbain ad otthont a Challenger Pro League izgalmas összecsapásának, ahol a Royal Francs Borains fogadja az RFC Liège-t, A Royal Francs Borains az idei szezonban 2 győzelmet, 5 vereséget és 5 döntetlent ért el, mérkőzésenként átlagosan 1 gólt szerezve és 1.58-at kapva. Az utóbbi öt mérkőzésükön 1 győzelem, 2 vereség és 2 döntetlen szerepel, átlagosan 1.6 gólt szerezve és 1.8-at kapva, legutóbb 0–1-re kaptak ki az OC Charleroi ellen. Az utóbbi öt head-to-head mérkőzésből kettőt megnyertek, kettőt elvesztettek és egyszer döntetlent játszottak az RFC Liège ellen, átlagosan 1.2 gólt szerezve. RFC Liège az idei szezonban 7 győzelemmel, 4 vereséggel és 2 döntetlennel áll, mérkőzésenként 1.54 gólt szerezve és 1.08-at kapva. Az utóbbi öt mérkőzésükön 2 győzelem, 2 vereség és 1 döntetlen szerepel, átlagosan 1.4 gólt szerezve és 1.6-ot kapva, legutóbb 0–2-re kaptak ki a Jong Gent ellen. A statisztikák alapján mindkét csapat rendszeresen gólt szerez és kap, így pénteken nagy valószínűséggel mindkét fél betalál a mérkőzésen.


Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!
tippszelvény
Francs Borains - RFC Liege
Igen
tippszelvény
Caen - Bourg-Peronnas
Nem
tippszelvény
FC Vienna - Rapid Wien Amatőr
Igen
tippszelvény
Silkeborg - Aarhus GF
Igen