2018.12. 22.

Darts: D. Gurney - Jam. Lewis

Darts: D. Gurney - Jam. Lewis
Mivel az élet párosan szép ezért Gandrasnak is van még egy ötlete mára! Lássuk mit hoz ki ebből a párharcból?
 
A tavalyi VB-n a világranglista 28. helyezettje Jamie Lewis egészen az elődöntőig ment, s a seregszemle egyik legfontosabb meglepetésembere volt. Nagy kérdés persze az ilyen fiatal versenyző életében, hogy ez talán egy egyszeri kiugró teljesítmény volt, vagy van egy szint ami alá már nem tud ereszkedni, mert folyamatosan képes fönn tartania magát. Ez a mai egy komoly erőpróba lesz a világranglista 5. Daryl Gurney ellen, ahol egyértelműen az észak-ír játékos a top favorit, aki az előző fordulóban meglehetősen sima győzelmet aratott, meggyőző játékkal. A ET keretein belül májusban találkoztak egymással legutóbb, s akkor a walesi nyerni tudott 6-4-re, de VB-n is összefutottak  még  2015-ben a legjobb 32-be való kerülésért, az viszont Gurney sikert hozott. Tény hogy Daryl nagyon sokat fejlődött az elmúlt években, s az ideit is erős pozitívan könyvelhette el, részt vett a Premier Leageuben, megnyerte a Players Chamionshipet, amire ki is tért az nyilatkozatában itt a VB-n, aminek az egyik üzenete földön maradás: „Láttam, ahogy több játékos is 2-0-ról veszít meccset és ezért arra koncentráltam, hogy ez velem ne történhessen meg – mondta Gurney a meccs után utalva harmadik szettben mutatott játékára. - A Players Championship Final kicsit nagyobb önbizalmat adott, de nem hagyom, hogy az érzelmek elraboljanak. Egyszerre csak mindig egy meccs fontos, mindig a következő. Tehát éppen ezért boldog vagyok, hogy nyertem és a következő körbe jutottam.” 
Győzelme csak 1,30-as szorzót ér, ami nem túl magas, de a 180-as párbajban is lehet keresni opciót, úgy gondolom a 13,5 over a vállalható kategória esetükben, s az érte kínált 1,80-as szorzó is csinosnak mondható. 

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Gondoltam egy merészet, és csináltam egy játszós számlát, amire átvezettem a sajátomról 100.000 forintot. Igazi pénzt, nem játékzsetont. Előttetek játszunk, élesben, fotókkal. Gyertek. Azért írtam, hogy játszunk, mert segítségül hívtam régi jó barátomat, Barnamedvét, és mindketten adunk 3-3 tippet, rövid indoklással. Utána ezt mindennap felküldjük 3.000 forinttal, 4/6-ba, és meglátjuk, hova jutunk a tippjeinkkel. A tippmixpro oldaláról mindennap kifotózom a tippsort a téttel, aztán Barnamedve beszerkeszti, és nyomon követjük. Szurkolni ér! A tippeket vihetitek, ha szimpatikus.

A Heidenheim remek szezont produkált, az újonc magabiztosan vívta ki a bennmaradást. Ma a dobogóra hajtó Red Bull lesz a vendége. Fotó: pixabay.com
A Heidenheim remek szezont produkált, az újonc magabiztosan vívta ki a bennmaradást. Ma a dobogóra hajtó Red Bull lesz a vendége. Fotó: pixabay.com
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A Bayern a Bajnokok Ligája elődöntőjének bebiztosítása után a Bayern visszatér a Bundesligába ahol már csak a második hely megőrzése a cél. Az Union Berlinnek viszont még sokat kell dolgoznia azért, hogy biztosítsa a bennmaradást az élvonalban!