2026.01. 29.

A Nap Tippje: Aston Villa -Red Bull Salzburg

A Nap Tippje: Aston Villa -Red Bull Salzburg

Az Aston Villa már biztosította helyét az Európa-liga nyolcaddöntőjében, mégis egy pörgős, harcos meccsre van kilátás, hiszen a továbbjutásért küzdő Red Bull Salzburg érkezik Birminghambe, amelynek csak a győzelem adhat esélyt a rájátszás elérésére!

  • Az Aston Villa kiváló formában várja a zárófordulót, hiszen a Newcastle United otthonában aratott 2–0-s bajnoki győzelemmel négy pontra megközelítette a Premier League éllovasát, miközben néhány nappal korábban Fenerbahce ellen idegenben aratott 1–0-s sikerével már biztosította közvetlen nyolcaddöntős szereplését az Európa-ligában. Unai Emery együttese hat győzelemmel és egy vereséggel áll a 36 csapatos mezőny élmezőnyében, egyedüli botlását a Go Ahead Eagles otthonában szenvedte el. A Villa Parkban különösen meggyőző a birminghamiak mérlege, legutóbbi 22 hazai mérkőzésükből 19-et megnyertek minden sorozatot figyelembe véve, és sorozatban hetedik európai hazai győzelmükre készülnek. Emery várhatóan több poszton is forgatja csapatát, Marco Bizot kaphat lehetőséget a kapuban, míg a védelemben és a középpályán is több változtatás jöhet, különösen Youri Tielemans bokasérülése, valamint Kamara, McGinn és Barkley térdproblémái miatt.
  • A Red Bull Salzburg győzelmi kényszerben érkezik Angliába, hiszen a 28. helyről várja az utolsó fordulót, két pontra a még továbbjutást érő 24. pozíciótól, és csak a maximális pontszerzés tarthatja életben a reményeit. A salzburgiak legutóbb nyertek a Basel ellen hazai pályán, de a ligafázis során mindössze egy további sikert arattak, miközben öt vereséget szenvedtek el Porto, Lyon, Ferencváros, Bologna és Freiburg ellen. Az osztrák bajnokságban az élen állnak, de december közepe óta nem játszottak tétmeccset hazai porondon a téli szünet miatt, ami ritmus szempontjából kérdőjeleket vet fel. Az angol csapatok ellen eddig nyolc európai mérkőzésen sem tudtak nyerni, két döntetlen és hat vereség a mérlegük. Kerim Alajbegovic Basel ellen szerzett duplája után ismét kulcsszereplő lehet, Petar Ratkov pedig idénybeli 12 góljával a támadósor vezére, miközben Kawamura és Mellberg továbbra is hiányzik hosszú sérülés miatt.
  • A Salzburgnak támadó felfogásban kell pályára lépnie, hiszen számára ez a mérkőzés az utolsó esély a továbbjutásra, az Aston Villa rotált kezdőcsapattal lép fel hazai közönség előtt és aki megkapja a lehetőséget, az biztosan hajtani fog. Az angol foci nagyságrendekkel jobb, mint az osztrák, ez a meccs kicsit hasonlít a Nottingham – Fradihoz, bár itt talán még nagyobb a két gárda közti különbség. Az Aston Villa még így is esélyesebb, de a vendégek támadójátéka miatt ők is képesek lesznek gólt szerezni. Összességében tehát hazai sikert és minimum három gólt várhatunk a meccsen!

👉 Ha tetszenek tartalmaink, kérjük, támogasd a munkánkat és regisztrálj a Tippmixpróra ITT! Sok sikert mindenkinek! 

Ahhoz, hogy mindezt továbbra is fenntarthassuk ezen a szinten a Tipplapot, és még jobb- és több tartalmakat készíthessünk, hozzátok fordultunk segítségül és elindítottuk a Donably-t. Minden támogatás számít, és segít abban, hogy a közösségünk tovább növekedjen. Ha teheted, kérjük támogass minket! Ez számunkra hatalmas segítség! Előre is köszönjük szépen! 

👉 Támogass minket a Donably-n!

tipp
Aston Villa -Red Bull Salzburg
Aston Villa nyer és több, mint 2,5 gól a mérkőzésen | 1.95 | (7/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

A Benfica csütörtökön este, 21 órakor fogadja a Hearts csapatát az Európa-liga harmadik selejtezőkörének első mérkőzésén az Estádio da Luzban. A portugál sztárcsapat könnyedén érvényesítheti favorit státuszát újjáalakuló, meggyengült ellenfelével szemben, és már ma nagy lépést tehet a továbbjutás felé. A skót ezüstérmes ebben a szezonban mindhárom eddigi tétmérkőzését elveszítette.

A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. Forró éjszaka vár a brüsszeliekre Szalonikiben, ahol egy rendkívüli motivált PAOK fogadja őket.