2026.08. 04.

A Nap Tippje: Európa Liga: Shamrock Rovers - Egnatia Rrogozhine

A Nap Tippje: Európa Liga: Shamrock Rovers - Egnatia Rrogozhine

Európa-liga-selejtező harmadik körének első mérkőzésén a Shamrock Rovers hazai pályán fogadja az Egnatia Rrogozhine csapatát.

  • A Shamrock a BL-selejtezőből esett egy emelettel lejjebb, ahol az Ararat Armenia ellen 3-2-es összesítéssel búcsúzott de a visszavágón aratott 2-1-es győzelemre joggal lehet büszke. A csapat a hazai bajnokságban domináns, 51 ponttal vezeti a bajnokságot, nyolccal megelőzve legközelebbi riválisát. Bár legutóbb gól nélküli döntetlent játszott, az azt megelőző kilenc meccséből hatot megnyert, és csak a BL-ben kapott ki. Hazai pályán kifejezetten erős, az utolsó hat meccséből ötöt megnyert, egyet döntetlenre hozott, a legutóbbi három hazai európai találkozóját 10-3-as összesítéssel húzta be. A keretben Burke és Greene a két gólfelelős, Healy a középpályán szervez, a csapat háromvédős rendszerben áll fel.
  • Az Egnatia szintén a BL-ből hullott alá, miután a Celje ellen 5-5-ös összesítés után büntetőkkel maradt alul, ugyanakkor nyolc európai meccse veretlen a rendes játékidőt tekintve. Formája stabil, utolsó hét mérkőzésén nem kapott ki, ezek közül négyet meg is nyert. Idegenben azonban visszafogottabb a támadójátéka, az utóbbi három európai túrán mindössze két gólt szerzett, és nyolc meccséből háromszor betalálni sem tudott. Ugyanakkor szervezett védekezése eredményes, legutóbbi négy idegenbeli UEFA-meccséből hármat döntetlenre hozott és egyet megnyert, kétszer kapott gól nélkül. A középpályán Medeiros, Kryeziu és Loukili játékára van esély, míg elöl Adjessa és Albanese felel a gólokért.
  • A Shamrock jó hazai formája és európai tapasztalata előnyt jelenthet, de az Egnatia szervezettsége és veretlenségi sorozata miatt szoros, kevésgólos mérkőzés várható, ahol a hazaiak nem kapnak ki.

100% BEFIZETÉSI BÓNUSZ és 3000 Ft értékű INGYENES FOGADÁS ütheti a markod, ha most regisztrálsz a Tippmixpróra!

tipp
Shamrock Rovers - Egnatia Rrogozhine
1X és kevesebb, mint 3,5 gól a meccsen | 1.64 | (8/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Niké 2026-08-04 09:38:16
Shamrock otthon parádésan játszik!
Azt a mostani kiesésüket az örményekkel szemben kiegészítettem volna azzal már a máltai bajnok Floriana kellemetlen perceket okozott.(0-2-re hazai 5-1 ahol félideig egygólos vezetéssel még kiesésre álltak)
Egnatia magabiztos vereségét abban látom a Celjével csak plusz harmincat szenvedtek a kiesésért.
Az írek tempójában bízva mondom talán a továbbjutásuk ma meg lehet már.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2026.08.04. 21:00
Shamrock Rovers - Egnatia Rrogozhine
Hendikep 0:2
Shamrock Rovers
6.75 3 - 1
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 6750

további tippjeink a Foci világából

Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. A Real Sociedad és a Lyon összecsapásán két támadásban veszélyes, de az utóbbi időszakban védekezési problémákat is mutató csapat találkozik. A baszkok hazai pályán szeretnének javítani a városi rivális Athletic Bilbao elleni vereség után, míg a Lyon az Angers legyőzésével érkezik, de az európai porondon egyelőre hullámzó teljesítményt nyújt.

A Ferencváros 11 nemzetközi meccs után még veretlen, az EL-ligafázisában pedig, három forduló után még 100 százalékos. Ma viszont nem terheli a zöld-fehér vállakat a győzelmi kényszer, sőt a bravúros pontszerzésben is csak kevesen reménykednek, hiszen a gárda a San Siróba látogat, ahol az AC Milan látja vendégül. Lássuk, van-e miben reménykedni!

Az Európa Liga mai játéknapján a Crytal Palace hazai pályán fogadja a Hoffenheim gárdáját. Parázs mérkőzés várható gólokkal!
Az Európa Liga mai játéknapján a Crytal Palace hazai pályán fogadja a Hoffenheim gárdáját. Parázs mérkőzés várható gólokkal!