2026.03. 12.

A nap tippje: Lille – Aston Villa

A nap tippje: Lille – Aston Villa

Az Európa-liga nyolcaddöntőjének első mérkőzésén az angol Aston Villa Észak-Franciaországban lép pályára, a birminghami együttes a Lille vendége lesz. A két csapat legutóbb 2024 áprilisában, a Konferencia-liga negyeddöntőjében találkozott, amikor a 3–3-as összesítés után az angolok tizenegyesekkel jutottak tovább.

  • A Villa az elmúlt években stabil európai szereplést mutat: 2024-ben Konferencia-liga-elődöntőt, az előző szezonban Bajnokok Ligája-negyeddöntőt játszott, most pedig az Európa-liga kieséses szakaszába a 36 csapatos ligafázis második helyéről érkezett, azonos pontszámmal az éllovas Lyon együttesével. Az angol klub az utóbbi 13 európai mérkőzéséből kilencen legalább két gólt szerzett, és az idei ligafázis nyolc meccséből hetet megnyert, egyetlen vereségét idegenben a Go Ahead Eagles ellen szenvedte el. Hazai környezetben kicsi visszaesés tapasztalható, a gárda a Red Bull Salzburg elleni 3–2-es győzelem óta hét meccsből csak egyet nyert meg, legutóbb pedig otthon kapott ki a Chelsea ellen. A Premier League-ben négymeccses nyeretlenségi sorozat rontotta a topötös reményeket, de a csapat még mindig a negyedik helyen áll, három ponttal megelőzve a hatodik Liverpool gárdáját. Unai Emery vezetőedző jól ismeri az Európa Ligát, révén már négyszer megnyerte azt! Youri Tielemans, Boubacar Kamara és Andres Garcia sérült, John McGinn, Matty Cash és Harvey Elliott játéka kérdéses, Ross Barkley nem nevezhető.
  • A Lille felemás eredményeket ért el a ligafázisban. A gárda nyolc mérkőzéséből négyet nyert és négyet elveszített, így a 18. helyen zárt, négy ponttal lemaradva a közvetlen nyolcaddöntőt érő pozícióktól. A rájátszásban azonban javult, az első meccsen összeszedett egygólos hátrány után Belgrádban 2–0-ra, hosszabbítás után legyőzte a Crvena Zvezda csapatát, és 2–1-es összesítéssel jutott tovább. Bruno Genesio együttese jelenleg négy mérkőzés óta veretlen minden sorozatot figyelembe véve, legutóbb a Ligue 1-ben a 93. percben kapott góllal 1–1-et játszottak a Lorient ellen, így a francia bajnokságban hatodik helyen állnak. Hazai pályán az Európa-ligában három győzelmet arattak öt meccsből, mindegyik siker során legalább két gólt szerezve, ugyanakkor az összes sorozatot nézve az utóbbi nyolc otthoni találkozóból csak kettőt nyertek meg. A franciáknál több sérült is van, ami mindenképpen visszaveti majd a teljesítményt! Marc-Aurele Caillard, Osame Sahraoui, Hamza Igamane, Ethan Mbappe Lottin és Ousmane Toure biztosan kimaradnak, Berke Ozer, Aissa Mandi, Nathan Ngoy és Ayyoub Bouaddi egy sárga lapra van az eltiltástól, mégis kezdőként számolnak velük. A támadósor élén a 39 éves Olivier Giroud állhat, aki idei kilenc góljából négyet európai porondon szerzett! A Lille hazai pályán veszélyes lehet, és korábban már bizonyította, hogy képes nagy ellenfelek ellen is meglepetést okozni, ugyanakkor a formahanyatlásban lévő Aston Villa erősebb csapat, kiváló edzővel és támadó felfogással! Mindez gólokat jelent majd mindkét oldalon és legalább kettőt láthat a közönség a meccs során.

👉 Ha tetszenek tartalmaink, kérjük, támogasd a munkánkat és regisztrálj a Tippmixpróra ITT! Sok sikert mindenkinek! 

Ahhoz, hogy mindezt továbbra is fenntarthassuk ezen a szinten a Tipplapot, és még jobb- és több tartalmakat készíthessünk, hozzátok fordultunk segítségül és elindítottuk a Donably-t. Minden támogatás számít, és segít abban, hogy a közösségünk tovább növekedjen. Ha teheted, kérjük támogass minket! Ez számunkra hatalmas segítség! Előre is köszönjük szépen! 

👉 Támogass minket a Donably-n!

tipp
Lille – Aston Villa
Mindkét csapat szerez gólt és több, mint 1,5 gól a meccsen | 1.74 | (7/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
eden12 2026-03-12 18:33:21
Ez megjósolhatatlannak tűnik számomra.Eszem szerint vendéget mondanek,de lehet pont az ellentéte lesz és gg hazai…nem tudom,a gól-gól a legjobb✌️

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2026.03.12. 18:45
Lille - Aston Villa
Mindkét csapat szerez gólt
Igen
1.79 0 - 1
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 1790
tom21 2026-03-12 03:17:46
Nem értem...milyen pluszt ad hozzà ha màsfél gólt még rà raksz mêg,mert a GG az alapból több, mint 1,5 gól. Ha bejelölöld a GG -t az alapból 1,7 odds,de ha hozzàrakod a 1,5 gólt akkor 1,71 odds. Megnéztem a tippmix oldalán.
bazsi411@gmail.com 2026-03-12 12:56:07
A gg-re csak 1,84-es jelenleg az odss, a gg+overre 2,39. Miért? Mert ha csak mindkettő gólt rakod, akkor elég 2 gól, de a két csapat közt megosztva. Ha GG+overt rakod, akkor nem elég ha van 3 vagy több gól, kell hozzá a mindkettő gól is. A pro oldalán a kombi fogadásoknál megtalálod.
Peterttz 2026-03-12 15:58:33
Bazsi, ha jól látom nem sikerült értelmezned az előtted kommentelő mondandóját. Amit te írsz annak semmi köze ahhoz amit ő írt...

további tippjeink a Foci világából

Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. Aston Villa karnyújtásnyira van az Európa‑liga elődöntőjétől! A birminghami csapat kétgólos előnyből várja a Bologna elleni visszavágót, és hazai pályán lezárhatja a párharcot.
Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. Aston Villa karnyújtásnyira van az Európa‑liga elődöntőjétől! A birminghami csapat kétgólos előnyből várja a Bologna elleni visszavágót, és hazai pályán lezárhatja a párharcot.
Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. A Nottingham Forest a City Groundon fogadja a Portót az Európa‑liga negyeddöntőjének visszavágóján, ahol az 1–1‑es portugáliai döntetlen után minden a továbbjutásról szól majd!
Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. A Nottingham Forest a City Groundon fogadja a Portót az Európa‑liga negyeddöntőjének visszavágóján, ahol az 1–1‑es portugáliai döntetlen után minden a továbbjutásról szól majd!
Semmi sem dőlt el a Betis és a Braga első mérkőzésén az Európa-liga negyeddöntőjében. Az 1-1-es döntetlen után a két csapat csütörtökön este, 21 órakor találkozik újra az Estadio de La Cartujában. A visszavágón döntő tényező lehet a hazai pálya előnye, hiszen amíg a spanyolok remekelnek otthonukban, addig a portugálok újabban visszafogottan szerepelnek idegenben.
Semmi sem dőlt el a Betis és a Braga első mérkőzésén az Európa-liga negyeddöntőjében. Az 1-1-es döntetlen után a két csapat csütörtökön este, 21 órakor találkozik újra az Estadio de La Cartujában. A visszavágón döntő tényező lehet a hazai pálya előnye, hiszen amíg a spanyolok remekelnek otthonukban, addig a portugálok újabban visszafogottan szerepelnek idegenben.