Razgradban rendezik a Ludogorec – Shkendija Európa-liga playoff visszavágóját, ahol a bolgár bajnok egygólos hátrányból próbálja kiharcolni a továbbjutást. A tét hatalma, a győztes a sorozat az anyagilag és szakmailag is jobb Európa Liga főtáblán folytathatja, míg a vesztes a Konferencia-ligában vigasztalódhat.
- A Ludogorec az első mérkőzésen Skopjéban ugyan gyorsan vezetést szerzett, de a lendület nem tartott sokáig, és a Shkendija fordítani tudott, így a bolgár együttes 2-1-es vereséggel tért haza. Ez mindössze a második vereségük volt az idényben, hiszen a hazai bajnokságban kiválóan kezdtek, öt forduló alatt négy győzelmet és egy döntetlent értek el, így várhatóan idén is dominálják majd a bolgár pontvadászatot. A Bajnokok Ligája selejtezőjéből a Ferencváros ellen estek ki, de az Európa-liga főtábla reális cél, amelyet korábban már hétszer is elértek. Hazai pályán különösen erősek, hiszen immár 18 mérkőzés óta veretlenek Razgradban, ami komoly fegyvertény a visszavágó előtt. Rui Mota együttese szinte a legerősebb összeállításban léphet pályára, a támadósorban Erick Marcus és Yves Erick Bille biztos kezdőnek számít, a harmadik helyért pedig Mounir Chouiar és Caio Vidal harcol. A középpályán Csocsev már a Fradi ellen is megmutatta milyen erős, ő remek formában van, öt bajnokin már három gólt szerzett. A védelemben a rutinos csapatkapitány, Anton Nedyalkov a 78. európai meccsére készül. Kicsit az az érzésem, hogy lebecsülték a Shkendiját idegenben, ennek a következménye a vereség, de a bolgárok nagyszájú edzője alatt megremeghet a kispad, ha a Fradi után a Shkendija is búcsúztatja a csapatot és „csak” a Konferencia Liga maradna!
- A Shkendija küzdelme dicséretes! A tetovói gárda még sosem jutott túl az európai kupák playoffkörén, az idényt a Bajnokok Ligája selejtezőjében kezdte, ahol a The New Saints és az FCSB ellen is diadalmaskodott, ám a Qarabag ellen 6-1-es összesítéssel alulmaradt. Az Európa-liga playoffban viszont az első mérkőzésen bravúrt értek el, amikor hazai pályán fordítani tudtak a Ludogorets ellen, Liridon Latifi és a csapatkapitány, Besart Ibraimi góljaival. A hétvégén a bajnokságban több kulcsjátékost pihentettek, ők most mind visszatérnek és a csapat maximálisan motiválva, a legjobb formájában fut ki a pályára Razgradban.
- A Shkendija számára nincs veszítenivaló! Még ha most el is buknák az előnyüket, akkor is vigaszdíjként a Konferencia-ligában folytathatják szereplésüket, ami így is komoly nemzetközi eredmény lenne! Felszabadultan, éhesen a sikerre mennek majd neki a Ludogorecnek, akik viszont komoly győzelmi kényszerben lesznek majd! A Ludogorec hazai pályán erősebb azért, ráadásul hatalmas nemzetközi rutinnal rendelkezik, így minden adott ahhoz, hogy ledolgozza az egygólos hátrányt. A Shkendija szervezett csapat, és veszélyes támadói vannak Latifi és Ibraimi személyében, de tapasztalatban és keretminőségben a bolgárok föléjük nőnek, így várhatóan ma nem sikerül a továbbjutás. Viszont gólra jók lesznek még Bulgáriában is! Lesz elég kontralehetőség, amit a gyors támadók kihasználhatnak majd. A tippem hazai győzelem és gólváltás egyben!



Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!