Sean Dyche-t bedobják a mély vízbe! Mindjárt első találkozóján a portugál bajnokaspiráns Porto látogat a City Groundra az Európa-liga harmadik fordulójában. Nincs lesz könnyű feladat a hazaiaknak!
- A Nottingham Forest számára viharos időszakot hozott a 2025–26-os idény kezdete. A klub tulajdonosa, Evangelos Marinakis rövid idő alatt két edzőt is menesztett, miután Nuno Espirito Santo és Ange Postecoglou sem tudott eredményeket felmutatni. Az utóbbi mindössze 39 napig irányította a csapatot, ami a Premier League történetének legrövidebb ideje egy állandó vezetőedző esetében. Az angol együttes jelenleg a kiesőzónában áll, mindössze öt ponttal, és tíz tétmérkőzés óta nyeretlen (3 döntetlen, 7 vereség). Dyche kinevezése a stabilitás és a szervezettség visszaállítását célozza, hiszen a Forest az utóbbi négy hazai találkozóján rendre kikapott, ráadásul három alkalommal is pontosan három gólt kapott. Az új menedzser első feladata lesz megtörni ezt a rossz sorozatot, miközben csapata még az Európa-ligában is gyengélkedik! Az eddigi két fordulóban egy 2–2-es döntetlen a Betis ellen és egy 3–2-es vereség a Midtjyllandtól a mérlegük. A Forest keretéből Ola Aina sérülés miatt hiányzik, több játékos pedig nem szerepelhet az európai keretben, így Dyche-nek rögtön alkalmazkodnia kell a korlátozott lehetőségekhez.
- Ezzel szemben a Porto rendkívül magabiztos formában érkezik Angliába. Francesco Farioli csapata veretlen a szezon eddigi 11 mérkőzésén, amelyekből tízet megnyert, és nyolc alkalommal legalább két gólt szerzett. A portugál listavezető az Európa-ligában is hibátlan, miután a Salzburgot 1–0-ra, a Crvena zvezdát pedig 2–1-re győzte le. A csapat az elmúlt hétvégén a Liga-kupában is fölényes, 4–0-s győzelmet aratott, amelyből a fiatal támadó, Samu Aghehowa tíz perc alatt szerzett mesterhármast, bár az európai porondon még nem talált be. A Porto mind a hat idegenbeli mérkőzését megnyerte ebben a szezonban, 16–1-es összesített gólaránnyal, és 2012–13 óta először kezdhet három győzelemmel egy európai csoportkört. Bár a portugál klub történetében ritkán nyert angol földön, jelenlegi formája alapján teljes joggal esélyesnek számít.
- A portugálok stabilitása, gólveszélye és idegenbeli hatékonysága várhatóan döntő tényező lesz. A Nottingham mellett jelen állapotában csak a hazai pálya előnye szól, ez pedig kevés lesz.



Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!