A görög PAOK hazai környezetben fogadja a norvég Brann Bergen alakulatát az Európa Liga mai játéknapján. Az azonos mérleggel álló felek a top nyolc felé tehetnek nagy lépést, amennyiben sikerül győzni valamelyiküknek. A döntetlennel sokra nem mennek, így mindkét oldalról motivált játékot várhatunk.
- A PAOK gyengébben kezdte az Európa Ligát, de aztán lendületbe jött, hiszen két győzelemmel erősítette meg továbbjutási reményeit. A bajnokságban is jó formát mutat az együttes, a hétvégi Kifisia elleni 3–0-s sikerrel továbbra is tartják a lépést a görög élvonal élmezőnyével. A hazai pálya igazi erősségük, 16 mérkőzés óta veretlenek otthon, ebből 13-at megnyertek, és ebben a sorozatban négy egymást követő Európa Liga-meccsen nem kaptak gólt! Kifejezetten támadófocit játszanak, négy találkozón kilenc gólt szereztek, ami a mezőny második legerősebb mutatója. Nem segíti az esélyeiket az, hogy több fontos hiányzóval kell számolniuk! Giannis Konstantelias, Mady Camara sérülés miatt nem bevethető, de Kiril Despodov és Anestis Mythou játéka is kérdéses. Jó hír viszont, hogy Tomasz Kedziora ismét játszhat eltiltása után. Sok múlik Georgios Giakoumakis mai teljesítményén, aki eddig már öt gólt szerzett az idényben, ebből hármat az EL-ben.
- A Brann ugyan pontszámban tartja a lépést ellenfelével, de formája gyenge! Már öt tétmeccs óta nyeretlen, két döntetlen és három vereség áll mögöttük, legutóbb pedig 4–0-ra kaptak ki a Moldétól, ami a norvég bajnokság negyedik helyére taszította őket. A szezon utolsó bajnoki fordulója és a továbbjutási esélyek miatt könnyen előfordulhat, hogy a vendégek számára most nem ez a meccs lesz a prioritás, hanem a bajnoki! Freyr Alexandersson munkája továbbra is meghatározó a nemzetközi porondon, ahol történelmi tett előtt áll a csapat, hiszen még soha nem volt példa arra, hogy norvég csapat négy európai találkozón tartsa érintetlenül a kapuját. Ugyanakkor sérülések sújtják a keretet, hiszen Joachim Soltvedt, Jonas Torsvik, Sakarias Opsahl, Saevar Magnusson és Markus Haaland sem bevethető, így Bard Finne jelentheti a legnagyobb támadóerőt, aki kilenc gólban vállalt szerepet a szezonban, és négy legutóbbi gólját mindig sokgólos meccsek kísérték.
- A PAOK sokkal stabilabban és eredményesebben futballozik, különösen hazai pályán, míg a Brann gyengébb sorozata és sérülésgondjai nagy terhet jelentenek. A stabilan védekező norvég alakulat biztosan nem hagyja azt, hogy kitömjék őket, így összességében hazai győzelem várható, de nem lesz több, mint négy gól a mérkőzésen.



Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!