2021.10. 21.

A Tipplap szelvénye alacsony kockázattal 2021.10.21 – ma 1,64-ért!

A Tipplap szelvénye alacsony kockázattal 2021.10.21 – ma 1,64-ért!

Az olvasók kedvenc rovatában olyan szelvényeket próbálunk összehozni, amelyben két-három mérkőzést kombinálunk majd egy szelvényre. A cél, hogy minél alacsonyabb kockázati tényezővel lehessen játékba küldeni a szelvényt akár papíros változatban-, akár a neten is. Kommentben pedig szívesen látjuk a ti tippjeiteket, véleményeteket is. Fosszuk ki az irodákat együtt!

  • Ez itt nem is lehet vitakérdés. A Napoli bombaerős idén. Az olasz bajnokságban 8 meccs után 8 győzelem 19 lőtt és 3 kapott gól, már most bajnoki címről álmodnak és nem is irreális ez az álom. Az EL-ben is nagy célok vannak, de rosszul kezdtek! Egy vereség és egy döntetlen, ma a lengyelek ellen kötelező javítani! Vagy tükörsima nápolyi győzelem lesz ez, vagy elengedték az Európa Ligát, de ez utóbbit nem hinném!
  • A másik meccsen a West Ham, amely G csoportban kiemelkedik. Két meccs két győzelem, túl vannak már a Dinamo és a Rapid elleni győzelmeken, ma megeszik a Genket is, csak hogy mindenki tudja, hol a helye. Összehasonlításképpen a Genket az a Dinamo Zágráb, amelyet a WHU 2-0-ra vert nem, egy nagyon sima meccsen 3-0 arányban porolt el! Ennek is simának kellene lennie!
tipp
Napoli - Legia Varsó 1X2 Napoli 1.19
West Ham - Genk 1X2 West Ham 1.38

1.64 | (9/10)

kapcsolódó meccsek

Napoli - Legia Varsó

2021. 10. 21. 21:00 | EL, C csoport Tovább a meccshez

West Ham - Genk

2021. 10. 21. 21:00 | EL, H csoport Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
kornel1980 2021-10-21 11:01:10
Szvsz a Napolinak sokkal fontosabb egy erős Seria A szereplés akár scudettoval vagy bl helyezéssel mint az EL, nagy lóvét nem tennék rájuk

további tippjeink a Foci világából

A Ferencváros 11 nemzetközi meccs után még veretlen, az EL-ligafázisában pedig, három forduló után még 100 százalékos. Ma viszont nem terheli a zöld-fehér vállakat a győzelmi kényszer, sőt a bravúros pontszerzésben is csak kevesen reménykednek, hiszen a gárda a San Siróba látogat, ahol az AC Milan látja vendégül. Lássuk, van-e miben reménykedni!

Az Európa Liga mai játéknapján a Crytal Palace hazai pályán fogadja a Hoffenheim gárdáját. Parázs mérkőzés várható gólokkal!
Az Európa Liga mai játéknapján a Crytal Palace hazai pályán fogadja a Hoffenheim gárdáját. Parázs mérkőzés várható gólokkal!
A BTTS, vagyis „Mindkét csapat szerez gólt” típusú sportfogadásnál az a lényeg, hogy a rendes játékidőn belül mindkét csapat legalább egy gólt szerezzen. Nem számít, hogy ki nyer, csak az, hogy ne legyen gól nélküli és egyoldalú mérkőzés. Az ilyen fogadásoknál több tényezőt is érdemes figyelembe venni, hogy jó döntést hozzunk. Ezeket foglaljuk össze ebben a rovatban, valamint ajánlunk néhány aktuális BTTS-fogadási ötletet!