2019.08. 08.

EL-selejtező: Az Atromitosz ellen a varsói Legia

EL-selejtező: Az Atromitosz ellen a varsói Legia

Nincs könnyű helyzetben a varsói csapat, hiszen a görög Atromitos számos pozícióban erősödött. Az első mérkőzésen mindenképpen előnyt kellene szereznie a lengyeleknek, hiszen Görögországban, sokkal nehezebb dolguk lesz. Nézzük, mire érdemes fogadni.

LABDARÚGÁS, EL-SELEJTEZŐ
2019.08.08. 21:00
LEGIA VARSÓ - ATROMITOSZ PERISZTERI

  • Az Atromitosz csapatában két magyar idegenlégiós is van. A kapuban stabil kezdő Megyeri Balázs, illetve szerepet kaphat, bár az utóbbi időben csak a padon üldögél Ugrai Roland. A görög csapat számos poszton megerősödött. Sikerült megszerezni az Olympiaosztól Dimitrios Goutast, a védelem közepébe, valamint Alexandros Katranist, a St. Etienne görög légiósát hazacsábítani. Ő a balhátvéd posztján kap szerepet, legutóbb a DAC ellen gólt is szerzett! Mindenképp nagy erősítés a PAOK-tól érkező Charilaos Chairisi, aki a brazil Madson mellett erősít a szűrő pozícióban. Ketten stabilizálták a csapat középpályáját. Az előretolt ék helyére érkezett a Nottingham Foresttől Apostolos Velios, aki hamar beilleszkedett. A görög bajnokság még nem kezdődött el ugyan, de a DAC búcsúztatása mindenképpen értékmérő volt. A Legia ellen sokkal nehezebb dolguk lesz, hiszen amíg a görög keret értéke 12,85 millió euró, addig a lengyel szakvezetés 30,5 milliós játékosállománnyal dolgozhat. Ez pedig már szignifikáns különbség!

  • A lengyel bajnokság már tart, így a Legia nem csak erősebb, hanem jobban játékban is van. A Legiánál is van magyar vonatkozás, mégpedig Nagy Dominik személyében, aki a bajnokin nem kapott szerepet legutóbb, viszont a Kuopio ellen, mindkét mérkőzésen a kezdőben volt. A középpálya stabilitására igazolták le a Luzern grúz-ukrán játékosát, Valeriane Gviliát, aki kőkemény stílusával hamar meggyőzte edzőjét. Szintén kezdőként kap szerepet a Jagielloniától érkező litván válogatott, Arvydas Novikovas. A 28 esztendős támadó középpályás nagy erőssége lehet a lengyel alakulatnak. Nagy erősség lehet, ám még nem érte magát utol, a Metztől érkező portugál középpályás Cafú. Nincs rossz kerete a Legiának, de hiába emelkedik ki az Ekstraklasából, az Európa Liga csoportköréhez a finn Kuopio-ellen bemutatott (0-0, 1-0) továbbjutástól sokkal több kell! Már az Atromitos ellen is. A bajnokságból három mérkőzés ment le, ahol vereséggel kezdtek a Pogon ellen hazai pályán, majd idegenben nyertek a Korona Kielce ellen, legutóbb pedig (több kezdőjátékos pihentetve) 0-0-s döntetlent értek el a Slask ellen, szintén odahaza. Ennél is több kell ma, az Atromitos ellen!

A Legia Varsó a legerősebb csapat Lengyelországban. Hatalmas és vérmes szurkolótáboruk minden mérkőzésen egy plusz játékost jelent, olyan vehemenciával hajszolják győzelembe fiaikat! De félek, amit eddig mutattak az nagyon nem lesz elég. A görögök számára egy fontos cél van, rúgjanak egy gólt, illetve lehetőség szerint ne kapjanak ki. Elég defenzív játékot várok az Atromitostól, a lengyelek pedig szenvedni fognak a mezőnyben. Kiegyenlített mérkőzést várok, ahol nem lesz sok találat.

tipp
Legia Varsó - Atromitosz Periszteri
Gólszám 2,5 | Kevesebb, mint 2,5 | 1.55 | (8/10)

kapcsolódó meccs

Legia Varsó - Atromitosz Periszteri

2019. 08. 08. 21:00 | EL-selejtező Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
Az Európa Ligában is a nyolc közé jutásért megy a harc, a ma 18:45-kor kezdődő mérkőzésen meg eldől, hogy az AC Milan megy a Final Eight-be, vagy az AC Milan.
Az Európa Ligában is a nyolc közé jutásért megy a harc, a ma 18:45-kor kezdődő mérkőzésen meg eldől, hogy az AC Milan megy a Final Eight-be, vagy az AC Milan.
Gattuso menesztése óta szárnyal a gall együttes, amely négygólos előnyben utazhat Spanyolországba. Fotó: pixabay.com
Gattuso menesztése óta szárnyal a gall együttes, amely négygólos előnyben utazhat Spanyolországba. Fotó: pixabay.com