2019.08. 01.

EL-selejtező: Kevés az esély, csoda kellene.

EL-selejtező: Kevés az esély, csoda kellene.

Az első meccsen tökéletesen elég volt a Craiova számára a döntetlen, nem is igen erőltették meg magukat, de még így is jobbak voltak mezőnyben. Amit a csapatokról összeszedtem legutóbb, az kis kiegészítéssel ma is érvényes, Romániában pedig nagyon komoly feladat vár a Honvédra. Lássuk az esélyeket.

LABDARÚGÁS, EL-SELEJTEZŐ 
2019.08.01. 18:15
UNIV. CRAIOVA 1948 - HONVÉD

  • Az első meccsen a románok birtokolták többet a labdát, mintegy 55%-ban. 11 craiovai kapuralövéssel szemben csupán hat kispesti próbálkozás volt. Az Universitatea a második legértékesebb játékosállománnyal rendelkező csapat a román élvonalban. 24 millió euróra taksált keretükben több kiemelkedő tudású, milliós értéket képviselő játékos szerepel. A hátvédsorban a horvát Renato Kelic és a román Nicusor Bancu emelkedik ki, mindketten játszottak az első mérkőzésen, kiválóan. A középpályán a négymilliós Alexandru Cicaldau a nagy erősség, támadásban és védekezésben is kiváló, ráadásul jól irányítja csapatát. Mellette Alexandru Mateiu szűr. A támadósorban rengeteg variációs lehetősége van Corneliu Papura mesternek. A Sparta Prágától hazaigazolt Bogdan Vatajelu, a Gaz Metantól megvették az előző szezon egyik felfedezettjét, a rendkívül tehetséges bolgár Antoni Ivanovot (ő csereként állt be Győrben), Kolozsvárról pedig Alexandru Ionita jött. 

  • A román bajnokság már tart, az Universitatea három meccsen szerzett 9 pontjával, még mindig 100 százalékosan a második helyen áll. Masszív és rendkívül taktikus csapat a román, ráadásul kreatív játékosokkal van tele, akik képesek játszani a focit, nem csak ölni. Az első meccsen inkább csak ölték, most menni fognak keményen.
  • A kispestiek olasz vezetőedzője Giuseppe Sannino szisztematikusan megerősítette a csapatot, még az utolsó pillanatban is érkezett két játékos. A sérült jobbhátvédek pótlására az MTK-tól kölcsönben megszerezték Ikenne-Kinget, aki már játszott a Honvédban, így nem lesz ismeretlen a környezet, valamint a középpálya megerősítésére érkezett még az olasz Federico Moretti, akiről nem sokat tudunk azon kívül, hogy minimális Serie A-s tapasztalata van. MInden posztra érkezett új játékos, összesen tizenhárman, ez pedig azt jelenti, hogy teljesen új csapatot épít az olasz vezetőedző. Az eddigi felkészülési meccsek, valamint a Zalgiris elleni párharc mérkőzései alapján, nem jár rossz úton a Honvéd, de a mai ellenfél elleni első meccsen sajnos látható volt a Honvéd kínlódása. Az olaszos stílus látszik, kemény, masszív alakulat formálódik Kispesten. Az újak közül sokan nem mutatkoztak még be, sötét ló az ukrán Vladislav Kulach, aki a Sahktar kölcsönjátékosa és elmondása szerint fejlődni érkezett Budapestre. 700 ezer eurós becsült árával, ő a legértékesebb játékos a Honvéd keretében. Az egész játékosállomány 7,6 milliót ér. 

Nagyon nehéz mérkőzés vár a Honvédosokra ma is, sőt azt gondolom megoldhatatlan feladat ez. Hazai pályán sajnos egyértelműen a Craiova az esélyese a meccsnek. Ehhez képest egészen jó a szorzó, amit kínálnak érte az irodák!

tipp
Univ. Craiova 1948 - Honvéd
1X2 | Univ. Craiova 1948 | 1.55 | (10/10)

kapcsolódó meccs

Univ. Craiova 1948 - Honvéd

2019. 08. 01. 18:15 | EL-selejtező Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

A Zebrák őrült meccsen kaptak ki a MAPEI-stadionban vasárnap este, míg a hollandok a kiesőjelöltnél szaladtak bele a késbe. Kombi tippet hoztunk!
A Zebrák őrült meccsen kaptak ki a MAPEI-stadionban vasárnap este, míg a hollandok a kiesőjelöltnél szaladtak bele a késbe. Kombi tippet hoztunk!
Már-már olybá tűnt, kikecmergett a gödörből Matarazzo mester alakulata, amikor is vasárnap eset otthon kaptak egy hármast a Matracosoktól. Ma az EL-ben a szeszélyes Bournemouth érkezik Spanyolországba.

Megkezdi az idei nemzetközi szereplését a Ferencváros is az Európa Ligában, mindjárt az első meccset idegenben játsszák a zöldek, az ellenfél pedig régi, „jó” ismerős, a skótok zöldjei! Azt nyilván tudjuk, hogy a két keret közti értékbeli különbség jócskán a Celtic felé billen el. De ez nem jelenti azt, hogy ne lehessen megfogni egy erősebb gárdát! A Fradi nagyon sokszor bizonyította már ezt és ma az összes játékos extrán motivált lesz!